Alkotótábor 2018

Jelentkezési felhívás - ALKOTÓ ENERGIA TÁBOR a Pentart szakmai védnökségével

Az első alkalommal 2017-ben meghirdetett Alkotó Energia Tábor folytatásaként az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2018-ban is alkotótábort szervez olyan 18. életévüket betöltött, magyarországi lakóhellyel rendelkező természetes személyek részére, akik szívesen megismerkednének a bútorfestés, tárgyalkotás szépségeivel, a különféle festési módszerekkel, szívesen kipróbálnának új technikákat, ezáltal gyakorlati tapasztalatot, magabiztosságot szereznének.

A költségmentes táborba azon kezdő, középhaladó vagy haladó bútorfestők jelentkezését várjuk, akik szeretnének saját maguk alkotni, de eddig nem volt lehetőségük, módjuk, bátorságuk, vagy idejük kipróbálni magukat, megvalósítani ötleteiket.

Az Alkotó Energia Táborban a résztvevők elismert alkotóktól sajátíthatják el a bútor/tárgyfelújtás alapvető ismereteit, a megfelelő technikákat és anyaghasználatot, úgy, hogy a tábor végén nem csupán számos ismerettel, de több, maguk által készített tárggyal is gazdagodva térhetnek haza.

A tábor időpontja: 2018. június 20. 16:00 órától június 24-én 11:00 óráig.
A tábor helyszíne: Erzsébet Nagy Szálloda 7030 Paks, Szent István tér 2.


Pályázati információk

A tábor mindösszesen 30 bentlakó – és további 3-6, Paksról vagy környékéről bejáró - résztvevőjének kiválasztása pályázat útján történik.
Pályázni kizárólag elektronikus úton az alkotoenergia.hu/alkototabor2018 oldalon található - motivációs kérdést és nevezési kategóriát (kezdő, középhaladó, haladó) is tartalmazó - elektronikus űrlap kitöltésével és beküldésével, valamint a tábor szabályzatának elfogadásával lehet. A középhaladó és haladó csoportba jelentkezőknek szükséges maximum 3 db JPEG típusú, oldalanként 1000 pixel méretű fotó feltöltése is.
A pályázók pályázattal kapcsolatos kérdéseit az alkotoenergia@npp.hu e-mail címen fogadjuk 2018. május 17-én, 12:00 óráig.
A pályázati anyagok feltöltésével kapcsolatos technikai kérdéseket a help@alkotoenergia.hu e-mailcímen fogadjuk.

Nevezési kategóriák:

Kezdő csoport: olyan személyek, akik eddig még soha nem festettek bútort (sem), de szívesen megismerkednének a bútorfestés alapjaival.

Középhaladó csoport: olyan személyek, akik kisebb tárgyakon már kipróbálták az ecset adta lehetőségeket, vagy valamilyen formában festettek már fafelületet, de szívesen elmélyítenék tudásukat. Minimum 1 db, maximum 3 db korábban készített tárgy fotóját kérjük csatolni a pályázathoz.

Haladó csoport: olyan személyek, akik részt vettek már korábban bútorfestési tanfolyamon, alapismeretekkel rendelkeznek a különböző termékekről és technikákról. Önállóan készítettek kis- és nagyméretű bútort is. Minimum 1 db, maximum 3 db korábban készített tárgy fotóját kérjük csatolni a pályázathoz.

A pályázatok beküldésnek határideje:

2018. május 17. 24:00 óra.

A beérkezett pályázatokat az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. bírálja el. A pályázat eredményéről az Alkotó Energia pályázat weboldalán 2018. június 1-ig adunk tájékoztatást, a nyertes pályázók írásban is kapnak értesítést.
Az Alkotó Energia Tábor a résztvevőknek térítésmentes, nem tartalmazza ugyanakkor az utazás költségét.

A tábor résztvevőinek elhelyezése kétágyas, nemdohányzó szobákban történik, véletlenszerű beosztásban (figyelemmel a táborozó nemére).

Jelentkezés

A táborra való jelentkezés 2018.05.18 00:00 óráig volt lehetséges.

Az Alkotó Energia Táborban résztvevők névsora

Kezdő csoport

Gunszt Andrea
Pécsvárad
Kustos Klaudia
Pápa
Szűcs Gáborné
Hajdúböszörmény
Virga Judit Éva
Ajak
Szoboszlai Beáta
Hét
Kozmáné Gyovai Katalin
Szentes
Babainé Mikó Beáta
Marcali
Légrádi Éva
Fajsz
Gáspár Hajnalka
Székesfehérvár

Középhaladó csoport

Dékánné Fiedler Katalin
Szombathely
Homonnai Annamária
Miskolc
Harmos Judit
Óbarok
Seresné Bekecs Zsuzsanna
Leányfalu
Liszkai Rita Zita
Szolnok
Jeneiné Nagy Anikó
Földes
Bödör Alexandra
Zalaegerszeg
Zsovár Ágota
Kaposvár
Jankó-Király Melinda
Pécs
Korsós Marietta
Kiskőrös

Haladó csoport

Éger Gyöngyi
Újhartyán
Grunda-Wettstein Angéla
Máriapócs
Babarczy Veronika
Budapest
Hermeczi-Tóth Karolina
Győr
Csoknyai Ildikó
Veszprém
Zeke Magdolna
Budapest
Krajeczné Lázár Ildikó
Nyíregyháza
Molnár Anikó
Vésztő
Bécsi Erika
Kecskemét
Darvasné Csernus Borbála
Veszprém
Erényi Zsuzsanna
Martonvásár


A Szervezők a Paks és Paks környékiek részére, akik vállalják a táborba való bejárást, további 6 helyet biztosítanak. Választott résztvevők:

Kezdő csoport

Csikai Katalin
Györköny
Gárdainé Jantner Éva
Paks
Hüffner Erika
Paks

Középhaladó csoport

P. Horváth Patrícia
Szekszárd
Kákonyi Ibolya
Szekszárd

Haladó csoport

Antus Mária
Paks

A tábor

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. teljes körű ellátást és szakmai foglalkozásokat biztosít a nyertes pályázóknak a tábor teljes időtartamára. Biztosítja továbbá a szállást 4 éjszakára (kétágyas szobákban), a napi háromszori étkezést, valamint az alkotómunka feltételeit (kellékanyagok, eszközök), illetve szabadidős programokat (városnézés, üzemlátogatás). A bejáró táborlakók – a szállás biztosítását ide nem értve – a bentlakó táborozókkal azonos ellátásban részesülnek.


Programterv:

  Kezdők Középhaladók Haladók
Június 20. szerda 18 órától Érkezés, nyitóvacsora
Június 21. csütörtök 8-12 Alapozó ismeretek Bevezetés a bútorstílusokba
Június 21. csütörtök 13-18 Festés, koptatás, viaszolás, szárazecset alapismeretek Repesztés, repedő rendszerek, üvegmarás, expand paszta használata
Június 22. péntek 8-12 Városnézés, üzemlátogatás
Június 22. péntek 13-18 Transzferálás, dekupázsolás Struktúrált felületek kialakítása Pentart anyagokkal Tükörantikolás, Mirros Mist használata
Június 23. szombat 8-17 Tárgy készítése (festés, stencilezés, antikolás) Tárgy készítése (rozsdásítás, patinázás) Tárgy készítése tejfesték használatával
Június 23. szombat 18-tól Záróvacsora a Fabro Pincészetben
Június 24. vasárnap 10-ig Hazautazás


A pályázó kifejezett beleegyezését adja ahhoz, hogy amennyiben nyertes pályázóként kiválasztásra kerül, akkor róla és alkotásairól az Alkotó Energia Tábor időtartama alatt fénykép és videó felvételek készüljenek, melyeket a pályázat szervezetője (az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.) az Alkotó Energia program népszerűsítéséhez, valamint azzal összefüggő oktatási anyagok készítéséhez kíván felhasználni és nagy nyilvánosság számára elérhetővé tenni az Alkotó Energia tábor időtartamát követő 10 évben.

Helyszín:
Paks

Szállás:
Erzsébet Nagy Szálloda



Fotó: Babai István