Történetem a bútorfestéssel, nagyjából két éve kezdődött. Jócskán elmúltam 40, barátok jöttek és mentek az életemben, sok munka, és sok stressz. Ezt sokan ismeritek. 

Egy ideje már elkezdtem átértékelni mi a fontos és mi nem. Miért kellene megfelelni másoknak, mások elvárásainak? És valahogy, valamiért ebben az időben egy inspiráló oldalra tévedtem, ahol gyönyörű bútorokról, stílusokról találkoztam nagyon sok fotóval. Elkezdtem keresgélni, és mivel a Google a barátom, nem volt olyan nehéz az első morzsákat felcsipegetni a tudásból, hogy bele merjek kezdeni a festegetésbe. Két meghatározó csoportba is beléptem, ott nagyon sokat olvastam, böngésztem tanultam, jegyzeteltem, a rengeteg információ között próbáltam a rendet megtalálni. 

Alapvetően kreatív embernek tartom magam, szeretem a szépet a tárgyakban, a környezetemben. Mindig vonzott a lakberendezés, de az élet más szakma felé sodort, más lett a végzetségem. A családom a faipar asztalos ágazatában dolgozik, és úgy alakult, hogy én is ezt a szép szakmát folytatom, na nem a gépek mellett, hanem elméleti szinten, bár csiszolásban elég profi vagyok. 

Nagyon sokat tanultam az elmúlt majd 25 évben, de hitem szerint mindig csak tanulni fogjuk, mindig jönnek új technológiák, új gyártási eljárások, és vallom, hogy az újat, a jót követni kell, de figyelembe véve a régi asztalos mesterek által nem véletlenül kitalált műszaki megoldásokat. Így nem volt idegen számomra a fa és a bútorok alapvető szeretete. 

Precíz ember lévén, törekszem a tökéletesre, és ezt a bútorfestésben is vallom. Minden bútor, vagy képkeret, vagy bármilyen tárgy megérdemeli, hogy ha elkezdjük átalakítani, átfesteni, azt csakis tökéletesen, és precízen tegyük. 

Hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga stílusa, legyen az modern, vidéki, nagypolgári, vagy klasszikus, és még sorolhatnám, és ennek az általa kedvelt stílusnak megfelelően alakítja otthona hangulatát, hogy a lakás ne csak lakás, hanem otthon legyen, ahova jó hazamenni egy fárasztó nap végén. 

Én szeretek otthon lenni, szeretem alakítgatni, néha kicsit letérni a fő vonalról, keverni kicsit az egyik másik stílust, kipróbálni a színeket, hogy állnak egymásnak, egymáshoz. Szeretek festeni, megnyugtat, kikapcsol a napi feszültségből, és nem utolsó sorban szeretem, amikor egy bútor átalakul úgy, hogy kap egy kicsi pluszt, egy kicsit mást, és egy kicsit benne van belőlem is valami. 

Szeretném, hogy akik a munkáim látják, lássanak kicsit belőlem is, lássák, én mit szeretek, nyilván ez behatárolja, hogy mit festek, milyen stílusban. Jó érzés, hogy egy-egy bútor, aki más család otthonába költözik, az én kezem munkája által vált olyanná, amilyet az új családja szeretett volna. Nekem is ki kell törnöm néha a komfort zónámból, színekben, formákban, technikákban, de épp ezeket próbálgatom, úgyhogy a festés, nem egy állapot, hanem egy folyamat, amivel mindig újat, mindig mást, mindig egyedit tudunk kifejezni, és megalkotni.

Sokan úgy ismerhetnek, mint az Epreskert megalkotóját. Ahogy az érdeklődésből, hobbi, abból pedig szenvedély vált, az életemben az Epreskert egyre nagyobb szerepet kapott, ma már büszkén mondhatom, hogy egy saját műhelyben adom át a tudást, az alkotás örömét. Nagy elismerés számomra, hogy újra- és újra visszatérnek hozzám a fejlődni vágyó alkotó társaim, akiket „megfertőzhetek” a bútorfestés és dekorálás szenvedélyével. 

Mondhatom kicsit félve vágtam bele az Alkotó Energia pályázat nevezésébe, de számtalan élményt, tapasztalatot és új alkotótársat adott nekem, nagy büszkeségemre pedig egy különdíjat is, amiért rendkívül hálás vagyok. 

Bátran merem ajánlani minden még magában kételkedő alkotótársamnak, hogy tegye próbára magát, mert bárhogy is dönt a zsűri, csak nyerhet ezzel a tapasztalással.