Lehoczky Krisztina festőművész a tónusok és árnyalatok mestere. Alkotói hitvallása szerint a bennünk rejlő gondolatot színekkel, motívumokkal, jelképekkel is kifejezhetjük a beszéd helyett.
Kanyargó indák, tűzpiros tulipánok,
felrobbanás előtt álló bimbók, a teljesség körtáncát járó ívek, egymásba olvadó
tónusok, párokba rendeződő organikus formák lepik el képeit és magát a házát,
mely nem mindennapi tereivel önmagában is rendhagyó alkotás. Vászonra festett színpompás
kódrendszerét saját otthonában érthetjük meg igazán, ahol a lakásvizit után a
házigazda művésznővel is beszélgettünk.
A
három épületből álló családi birtokon, az egykori kertészlakban alakította ki
különleges lakását vendéglátónk, a kétgyermekes festőművész.
A rusztikus
terméskő ház a gazdagon burjánzó, ősfás kert természetes része, szinte elbújik a
mesés ligetben. Falait borostyán- és vadszőlőindák borítják, tövéhez mohos
kövek, üde páfrányok lapulnak, oldalait körbeveszi a dús aljnövényzet és a
szépen öregedő fák lombja.
Az előszobához csatolt télikertben összemosódnak a
kint és a bent határai, itt telelnek át a cserepesek, a zsenge bujtások, hogy
tavasszal új életet kezdve díszítsék a kert egyik-másik szegletét. Ezt a
folytonos megújulást, az élet természetes lüktetésének szimbólumait, az
újjászületés motívumait találjuk odabent, a falakat borító és a festőállványon
várakozó képeken, az átfestett bútorok felületén, sőt a kovácsoltvas korlátok
kanyarulataiban is.
Az eredeti házikóhoz
évtizedek során több ütemben csatlakoztak a bővítmények, míg elnyerte mostani,
több mint kétszeresére növelt alapterületét. Először az impozáns nappali épült
meg, mely a hatméteres belmagasságnak köszönhetően egy galéria szintet is magába
foglal.
Itt, a nap minden órájában, a változó fényfürdőben élnek igazán
Krisztina óriási festményei, melyek kellemes szimbiózisban léteznek a saját
tervezésű fa polcrendszerrel és tatami asztallal, a szentendrei skanzenben
látott, majd lemásolt mélyzöld szemeskályhával.
Ahogy a távol-keleti utazásokról
hazacipelt kilimek és kultikus tárgyak is jól megférnek az iparművész testvér
által kivitelezett kovácsoltvas korlátokkal. De ugyanilyen színes eklektika hömpölyög
szabadon a családi ereklyékkel és a további feldolgozásra váró tarka
textilekkel zsúfolt tetőtérben is, amely alvóhely és varrószoba is egyben.

Vagy
a meghatározhatatlan stílusú elvarázsolt konyhában, ahol a régi, lomtalanított
bútorokat saját festéssel, kelim motívumokkal keltette új életre vendéglátónk.
A felületeket fedő meleg, természetes földszínek visszaköszönnek a ház padlóját
borító keleti szőnyegekről, a belőlük varrt párnákról, a nád- és rattanbútorokról,
a virágcserepeket rejtő kosarakról és szakajtókról.
De ott vannak a művésznő
titokzatos, szenvedéllyel teli képein is. A színpompás festmények nagy része –
melyek már nem fértek el a falakon – a kisszobában berendezett téli és a kert
végében kialakított nyári műterem között mozog, és vár az aktuális vevőkre,
gyűjtőkre és kiállításokra.

Jó néhány belőlük a „Szentendrei Lakástárlat” nevű
művészetpártoló társaság helyi galériájában és webshopjában is megvásárolható.
De vannak képek, melyek a műhelybe heti rendszerességgel érkező kisiskolásokat
és felnőtt csoportokat inspirálják szabad, jókedvű alkotásra Krisztina
irányításával.
Aki a müncheni képzőművészeti akadémia és a pécsi mesterképzés
után, két gyermeke mellett végezte el a művészetterápia szakot. Azóta
családtagok, barátok és alkotni vágyó látogatók is rendszeresen megtapasztalhatják a művészet lélekemelő, gátlásokat oldó, önkifejezést segítő
szerepét, mely többet ér a szavaknál.

Milyen a kapcsolatod a színekkel, vannak-e kedvenc tónusaid, kontrasztjaid, színpáraid?
A színekkel mesélek, fejezem ki magam és segítek másoknak is felfedezni
magukban ezt a csodálatos nyelvet. A meleg színek állnak hozzám a legközelebb,
vörösek, bordók, kadmium narancsok és sárgák, de mindegyiket szeretem.
Festés
közben improvizálok, nem tudom, hogy előre mit fogok használni… Már a vásznon
lévő színek inspirálják a következőt, végtelen félét lehet kikeverni, így mindig
kevert színeket használok.

Van, amikor finom pasztellt, van amikor
kékeket-zöldeket vagy épp csak feketét és fehéret, de egy-egy ilyen
elkalandozás után valahogy mindig visszatérek a meleg színekhez.
Otthonodat egy ősfás liget veszi körül. Hatással van-e rád a kert, felhasználod-e képeiden a miliőjét?
A természet színei és formái sokszor inspirálnak. A tulipán mint növény, mint
szimbólum egyik kedvenc motívumom, a kör mint mindent magába foglaló jelkép mellett.
Az új munkákra hívó, szabadon burjánzó kertemben számtalan érték rejtőzik.

A
koros vasszékek a Károlyi-kertből „szanálódtak” ide a fatörzsű, kőlapos asztal
köré, melyen kövirózsa-gyűjteményemet válogatom a kiültetés előtt. De az
előszoba bővítése miatt épült télikert hangulata is magával ragadó, otthonos
helyszín.
Egy-egy könyv társaságában szívesen időzök itt. Órákig elmerülök a
látványban, ahogy a benti és a kinti világ találkozik az üvegfalakon keresztül,
majd rákerül a képeimre.

Hangulatos házad maga a színek játszótere. Melyek benne a kedvenc helyiségeid és bútoraid?
Itthon, amikor új képeket teszek fel a falakra, akkor a lakástextileket is
megváltoztatom. Most tavasszal az új pasztelles képeim kerültek fel színben
hozzáillő kiegészítőkkel, minden világosabb és légiesebb lett, ősszel majd
visszakerülnek a meleg színű kelimek.
Érdekes tanulmány, ahogy a nagy légterű
nappalimban az időszakonként váltakozó házi tárlat képei új és új hangulatot
hoznak az enteriőrbe. Szintén a nappaliból, a lépcsőn közelíthető meg a galériaszint.

Még a dédmama becsben tartott játékai is megtalálhatók itt, családi örökségből
származó bútorok társaságában, akár egy nosztalgikus privát múzeumban. A ház
meghatározó helyisége az egyedi hangulatú konyha, melynek bútorai egy jól
sikerült lomizásomból származnak.
Majd némi tervezgetés után saját kezeim
között kaptak új külsőt. Festett szimbólumaikat, földszíneiket a kedvenc keleti
nomád szőnyegeim mintáiból merítettem.

Nyári műtermem helye a kert végében álló
épület, melyet édesapámtól, a kovács-iparművész Lehoczky Jánostól vettem át, de
testvérem, a szintén iparművész Tivadar is dolgozott már e falak közt. Apa,
fia, leánya, gyakorta inspiráljuk egymást a munkáinkban.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Lehoczky Krisztina