A digitális rendrakás nemcsak eszközeink hatékonyságát növeli, de hozzájárul a fenntarthatóbb életmódhoz is. Az okostelefonok, laptopok és e-mail fiókok napi szinten jelentős energiát fogyasztanak, még akkor is, ha nem használjuk őket aktívan.
Erre hívja fel a figyelmet a Digital
Cleanup Day (DCD)
elnevezésű globális kampány, amelyet minden évben március
harmadik szombatján
rendeznek meg – idén március 15-én. A mozgalom ötlete Észtországban születetett
meg 2019-ben, ma pedig a Let’s Do It World szervezet vezeti.
Alapját az a
felismerés adta, hogy a digitális adatok tárolása, valamint a szerverek
működtetése és hűtése rengeteg erőforrást igényel, ami
szén-dioxid-kibocsátást eredményez.
Így a digitális hulladék
eltávolításával nemcsak a rendszereinket tehetjük rendezettebbé, de
hozzájárulunk a bolygó megóvásához is. Emellett az átláthatóbb és hatékonyabb
digitális környezet növeli a termelékenységet és csökkenti a kibertérben való
túlterheltséget.
A DCD kampánya az elmúlt öt évben több mint 1,2
millió résztvevőt mozgósított, akik világszerte 175 országban 14,5 millió
gigabájtnyi adatot töröltek digitális eszközeikről, ezzel elejét véve 3 625
tonna szén-dioxid kibocsátásának.
Csak 2024-ben 1,83 millió GB adattól
szabadítottuk meg elektronikai eszközeinket, amivel 457 tonna szén-dioxidtól
kíméltük meg a bolygót.
Digital Cleanup Day – így csatlakozhatsz te is!
1. Okostelefon
Töröld a
nem használt alkalmazásokat: A régi applikációk még inaktívan is
fogyasztanak energiát, frissítéseikkel pedig havonta akár több száz
megabájtnyi adatot használhatnak el.
Töröld a
nem használt felhasználói fiókokat: Az
elfelejtett és nem használt fiókok (például régi e-mail címek) törlésével
nemcsak a telefonod gyorsul, de az adatbiztonságod is javul.
Rendszerezd
a fotóidat és videóidat! Töröld a duplikációkat és az elmosódott
képeket. Ez akár több gigabájtnyi tárhelyet is felszabadíthat.
2. Számítógép
Töröld a
duplikált és a felesleges fájlokat! Rendszerezd
mappákba a fontos dokumentumokat, és archiváld őket egy biztonságos külső
adathordozón.
Rendszerezd
a fotóidat és a videóidat! Az okostelefonhoz hasonlóan itt is érdemes
törölni a nem jól sikerült képeket és videókat.
3. E-mail fiók
Töröld az
évtizedes leveleket! Rendezd a leveleidet időrendbe, és
archiváld vagy töröld a legrégebbi üzeneteket, amelyeknek már semmi
relevanciája nincs.
Iratkozz
le a felesleges hírlevelekről, hiszen ezzel is csökkentheted e-mail fiókod
terhelését.
Töröld a
spameket és hosszú levélfolyamokat!