Sikersztori

Lehet kérni decens art decót, pörgős popartot, érzéki szecessziót vagy szigorú kubizmust. Attól függ, milyen miliőbe kerülnek majd a nyomatok, a festmények: budai borbárba, pesti romkocsmába, romantikus villába, elegáns szalonokba, vagány tiniszobákba.

Gyulai Attila képzőművész kaméleon módjára alkalmazkodik az idő kihívásaihoz, a kiállítótér enteriőrjéhez, a megrendelők igényeihez, sőt még az anyaghoz is – legyen az falsík, betonjárda, hátizsák, divatpóló vagy festővászon –, amire motívumait festi. Teszi mindezt fesztelen kreativitással és fegyelmezett precizitással, mert ez az ő szabadsága, mely a nehéz időkön is átsegíti. Válság idején is úgy tempózik a flow-ban, ahogy azt tanítani kéne…

A nyüzsgő fővárosi hájpot maga mögött hagyva néhány éve otthonra talált a kis Veszprém megyei faluban, ahol az egy főre jutó Kossuth utcák száma veri az országos átlagot, és ahol az újjászületett parasztház minden szeglete, színe, bútora a keze munkáját dicséri. Deep house- tól hangos garázsműhelyében, arany Buddhák és tarka festékpaletták között válaszol a kérdéseimre.

Nyári tárlatodat az elegáns balatonfüredi Villa Gyetvaiban rendezted, ahol ikonikus női alakjaidat helyezted változatos művészettörténeti korokba, hozzáigazítva őket a romantikus épület hangulatához. Általában az adott enteriőrhöz alakítod a festményeket? Hogy választod ki a teret, ahol kiállítasz? Milyen stílusú lakásokba ajánlod a festményeidet?

Igen, figyelembe veszem, hogy egy alkotás milyen kontextusba kerül. A képek csak akkor lépnek szinergiára a környezetükkel, ha van valami összekötő kapocs. A színek, a formák, a stílusok összehangolása által valami többet tudunk kapni, mint a részek összessége. 

"Ez ebben a „műfajban” elengedhetetlen, az alkotásokat agyon lehet csapni, de piedesztálra is lehet emelni ezáltal."

A képek alkotása közben mindig ellátogatok arra a helyre, ahová a munkák kerülnek. Figyelembe kell vennem a hely hangulatát, azokat a benyomásokat, amelyeket később beépítek a munkákba.

Télen a főváros két helyszínén is kiállítottál egyszerre, a ferencvárosi San Ramon Caffeeban és a részben általad dizájnolt budai Pas/sport Pubban. Ezúttal teljesen más szereplőket láthattunk a képeiden, méghozzá olyan fotorealisztikus, őszinte vonásokkal, mintha közeli ismerőseink lennének. Személyes kedvenceid a színészek és a zenei sztárok, akiket megörökítettél? Milyen stílusú hátterekbe helyezted őket?

Ez egy szubjektív tárlat volt olyan személyiségekkel, akik engem is inspirálnak munkásságukkal. Mindegyikük valami különlegeset, inspirálót tett le az asztalra. Életük a tehetség és a baromi sok munka kombója. Emellett igyekeztem nem azt az arcukat megmutatni, amit a publikum felé szorgos sajtómunkások és marketingesek vetítenek.

A tökéletes médiagépezet, élén a bulvárral mindent elkövet, hogy a saját aktuális szája íze szerint formálja a róluk alkotott képünket, és valljuk be, gyakran be is dőlünk ezeknek az előre megfontolt szándékkal konstruált imidzseknek. Ebben az esetben egy urbánus kávézóra esett a választásom, amit többségében fiatalok látogatnak. A pezsgő, trendi, nagyvárosi élet illik az élénk szín- és formavilágomhoz, a különleges karakterekhez.

Textiltechnikusi képzettségeddel a divat világa is közel áll hozzád. Egyedi, kézi festésű pólóidat neves hazai előadók viselik, de tartasz workshopokat kreatív érdeklődőknek is. Milyen technikával készülnek, és kiknek ajánlod e teljesen „personal design” üzenetű öltözékeket?&nbsp;

Valóban, az első „löketet” az iskola adta, ott ismerkedtem meg a divat alapjaival. Aztán már csak egy lépés volt a művészetemet erre a hordozóra adaptálni. Hosszú folyamat volt kidolgozni azt a technikát, amivel teljes értékű egyedi festményeket alkotok a textíliákra. Csakúgy, mint az egyéb munkáim, ez az irányzat is személyre szabható.

Ki tudja emelni a különlegességet, egyedivé teszi a személyiséget, stílusossá az öltözködést. Nem csoda, hogy sztárjainknak kézenfekvő viselet. Textilfestékkel dolgozom, a pólót vászonként feszítem ki, innentől olyan, mintha festményt készítenék. Aztán fixálom a munkát, így az évekig mosható, vasalható lesz.

Olvasóink közössége nyitott a lakberendezésre, az otthonteremtésre és a redizájn megoldásokra, így a te színes házad is tetszésre talál itt. Mesélnél a felújításról, a színek és enteriőrök kialakításáról? Mely bútordarabokat újítottad fel, és milyen technikákat használtál?

Amikor megláttuk a régi parasztházat, rögtön beleszerettünk. Művész lévén, „olvastam a sorok között”, tudtam, hogy kreatív megoldásokkal otthonosan be tudjuk lakni. 

"A fatárolóból fészer, a garázsból festőműhely lett, és a szobákban ügyesen ötvöztük a modern skandináv bútorokat a régi hangulatú, lúgmosott szekrényekkel, komódokkal."

A falakra polcok helyett faládák kerültek, igyekeztük kerülni a kommersz megoldásokat minden tekintetben. Antikoltuk őket kis festéssel, csiszolással, hajópadló egészítette ki az alapokat. Aztán a finomhangolással is ehhez igazodtunk a párnákkal, takarókkal, lámpákkal. A festmények nálunk gyakran cserélődnek, így évente többször is lesz új meg új nappalink.&nbsp;&nbsp;&nbsp;

Ez a magazin az újrakezdésről, a talpra állásról is szól. Hogy találtál magadra a vidéki nyugalomban a pörgős nagyvárosi élet után? Változott-e a művészeted, a tempód, az inspirációid? Mit jelent neked a támogató társ és a család közelsége?

Az élet úgy hozta, hogy váltanom kellett. A fővárosban felmondták a műhelyemet és az albérletemet is, Veszprémben – ahova ingáztam – pedig a nevelt fiam nőtt akkorára, hogy nagyobb élettér után kellett néznünk. Ezt Veszprémtől nem messze, egy faluban találtuk meg. 

Először nagyon szokatlan volt a miliő, az új élettér, az egész életvitelünk megváltozott. A város, érdekes mód, nem hiányzott, mert ahogy vissza-visszamászkáltam oda, jöttem rá, hogy milyen zajos, koszos, büdös, szürke helyen éltem. Vidéken meg kellett tanulni kertészkedni, magaságyást és sziklakertet építeni, ültetni, gyomlálni. Hamar belejöttünk. Mint ahogy az itteni életbe is. A járvány következménye és a vidék jellege lelassított minket. Csönd és nyugalom lett az uralkodó, így egymásra is több idő és figyelem jutott. A művészetem is lelassult, kitisztult.

"Fókuszba került a szépség, több türelemmel több időt szántam az alkotásokra. A letisztult rálátás maga volt az inspiráció."

Eddig elkerülte a figyelmemet, de abban látom a fejlődést, hogy több, minőségi energiát szánok a művészetre.

Mik a terveid a továbbiakban? Hogyan próbálsz bent maradni a művészet körforgásában?

Az elektronikus szupersztrádán mindenképp otthonosan mozgok, így innen is közel vagyok bármilyen lehetőséghez. Terveim között szerepel évi 3–4 kiállítás, elérhetőbbé akarom tenni a kézzel festett pólóimat, hogy több emberhez juthassanak el. 

Beindítanám újfent a pólófestő workshopomat is, hogy továbbörökítsem ezt a speciális művészeti tudást. Tovább népszerűsítem a színpadi show-mat, hogy egy kis színt vigyek a rendezvényekbe, hiszen az is olyan kuriózum, amit nem sokan csinálnak.&nbsp;

"A stílusok, irányzatok közötti szörfözés mára már védjegyemmé vált. Megkerülhetetlen karakter szeretnék lenni kicsiny hazánkban, aki egyből szóba kerül, ha valamilyen különleges művészeti alkotásra van szükség..."

15_18oldal_Gyulai Attila12.JPG

Vizitkártya: Hollywood a garázsban

Otthon

Ahogy az alkotómunkái során, úgy most is számos művész baráttal állt neki a felújításnak. Hogy az eredmény – e végtelenül barátságos, színes kis apartman – saját beköltöző családtagjaikat és az ide érkező vendégeiket is elvarázsolja. 

A parányi portát bejárva együtt idéztük fel Évával és párjával, Endrével az építkezés pillanatait.

Milyen állapotban találtátok a helyet, és mekkora területen gazdálkodtatok a felújítás során?&nbsp;

A pesti belváros szívében került kialakításra az itt látható 22 négyzetméter alapterületű lakrész, amely tulajdonképpen a régi kerámiaműhelyem raktára volt. 

Amikor Budapestről vidékre költöztünk, arra gondoltunk, hogy átalakítjuk kislakásnak, mert a népes családunkból induló gyerekeinknek jó lehetőség az önálló élet kipróbálására. 

Azért mertünk nagyot álmodni, mert ennek a helyiségnek olyan belmagassága van, hogy kis ötleteléssel ketté lehetett venni a közel ötméteres vertikális teret.&nbsp;

A lakás nagy részét teljesen beépítettük, a galériaszinten egy hálófülke és egy kis gardrób kapott helyet. A földszinten van a fürdő, egy pici nappali és a belőle nyíló étkező-konyha, utóbbit a&nbsp; lichthófba építettük be. 

Ez a terület már a lakáshoz tartozott, de nagyon rossz állapotban találtuk, salétromos és romos volt. A kőműves, a villany- és vízvezeték-szerelő mellett mindent mi kiviteleztünk!

Melyek voltak a komfortosítás legnehezebb részei, vagyis miként kompenzáltátok a hátrányokat?

A konyha egy része teljes üvegfelületet kapott, itt az égig lehet látni, vagyis egy négyzetméter égbolt Budapest egéből! Alapvetően sötét a lakás, de suli után, vagy a nap végén megpihenni pont elég.

Sok egyéb fényforrást tettünk bele: otthonos hangulatot prímán lehet a helyi kis lámpákkal teremteni. A falszínt és burkolatot is világos, élénk árnyalatra hangoltuk. A terek kiszélesítése miatt ugyanazt a csempét futtattuk a falra is, ezzel látványra megnőtt az amúgy szűk tér.

Mivel ez egy régi ház földszintje, és a falak vizesedtek, úgy döntöttünk, hogy legyen padlófűtés! Ezzel volt a legnagyobb munka, hiszen ki kellett hordani a régi és rettenet sok vizes salakot. Majd a legmodernebb technikával víztelenítettük, és a csőrendszert betettük. 

Amikor végre elkészült, mi is kissé kikészültünk, de utólag nem bántuk meg! Ezzel a fűtéssel megszűnt a lakás dohos szaga, szárazak maradtak a falak, és nagyon jó lett a komfortérzet.&nbsp;

A salétrom miatt a falat nem vakoltuk vissza, hogy tisztítható legyen, drótkefével lehet letakarítani, ha szükséges. Az elején még volt kevés salétromosodás, de mára már jól kiszáradt a tér. A falakon maradt a tégla látványa, de különböző kreatív felületeket is tettünk rá. A lakásban minden elektromos árammal működik, a legkorszerűbb módon.

Milyen alkotók – kézműves és művész barátok – hagyták itt kezük nyomát a felújítás során? Vannak-e saját manufaktúrátokból származó munkáitok a kislakásban?

A bögréket és a lakásban található dísztárgyakat a „BubutimArt” készítette, azaz saját készítésű termékeink. A térben röpködő pillangókat is mi készítettük kerámiából, ahogy a fűzfafonat-testű nagy madár is közös alkotásunk Horváth Kata kosárfonóval.

A konyha falára került egy régi ajtó, amelyet a falunkban lévő kultúrház felújítása után dobtak ki, azt elkértem, és lecsiszoltuk. 

Ez a faburkolat olyan, mintha egy ajtó nyílna még valahová… képzeletben be is lehet rajta lépni egy másik világba!

A retró sublótra porcelán gombokat vettünk, ezzel is kicsit feldobva a régi bútort. A kis nappali falára egy régi kiállításunk virágos háttérképe került, ezt Hegybíró Dániel díszítőfestőnk festette.

 Fürdőszobánkban is a kék-fehér színvilágot tartottam meg, itt a mennyezetig fut a csempe, és egy üvegfal került a zuhanyzóhoz, hogy a tér látványa megmaradjon.

Nagy újrahasznosítók lévén számos bútorfestést, sőt egyedi beépítéseket is bevállaltatok. Hol találtatok rá a felhasznált darabokra?

A konyhapultot mi készítettük. A konyhaszekrényt és -asztalt a szomszéd nénitől kaptam – fiatalon ezt kapta az esküvőjére a családjától –, majd lecsiszoltuk és átfestettem. A kék színt használtam, mert a padló burkolata is hasonló. 

Igazán hangulatos dolgokat találtam Vácon, a Tolerián Antik raktárában: fehér öntöttvas fogas és papírtartó került a fürdőbe, így régi belvárosi hangulatot tudtunk teremteni a belső terekben is.

 Az ágyat vettük, de a többi berendezést a lomtalanításkor talált régi székekkel és kis asztallal oldottuk meg, amit persze átcsiszoltunk és lefestettünk. A lakásba egy kis előszobából léphetünk be, ide is egy igazi antik tükrös szekrényt tettünk, amit átfestettem feketére, mert az előszoba burkolata fekete-fehér. 

A nappaliban lévő falitükröt úgy csináltam, hogy egy régi szekrényajtót átfestettem kékre, és egy tükröt vágattam bele.

Az ajtókat, ajtókereteket és a lépcsőt matt ezüstre festettük, mert ez ad egy kis eleganciát a lakrésznek. A csigalépcső fölé egy osztott üveg került, amit itt a falunkban bontott ki valaki a tornácából, és mi elhoztuk. Ez a rész kinyitható maradt, ha utólag bútort kell ki-bepakolni, akkor ki tudjuk nyitni a galériát.&nbsp;

Hogy vált be a lakás nektek és vendégeiteknek, sikerült-e „otthon érzést” kialakítanotok a kis térben?

Felnőtt gyermekeink és barátaik imádnak itt lakni. Amikor a családunknak nem kell a lakrész, akkor rövid távú kiadásra kerül. A vendégeinknek is nagyon tetszik, budapesti barangolás után jólesik nekik a belvárosban megpihenni. Sok kedves visszajelzést kapunk, sőt kerámiatárgyainkra is rátalálnak a kis apartman által, magukkal víve jó hírünket messzi tájakra is!

34_36_Raktárból5.JPG

Vizitkártya: Raktárból művészlak

Egyelőre a legbátrabbak követik őt – mint a Guccio Gucci divatház a legújabb folkhatású kollekciójával –, de hamarosan mindahányan kolorforradalmárok lehetünk. Németh Hajnal Auróra képzőművész-designerrel saját műteremlakásában beszélgetünk.

Hogy mutatnád be saját, díjnyertes divatmárkádat, az „Aurora FolkGlamour”-t? Kiknek ajánlod öltözékeidet, kiegészítőidet?

Divatprojektemben autentikus magyar népviseleteket és ezek újragondolásából született ruháimat és ékszereimet mutatom be fotókon és kifutón. Szeretném elérni, hogy azok, akik nem ismerik a magyar viseleteket, kedvet kapjanak hozzájuk. 

Célom, hogy bárki, aki vágyik egy kis különlegességre, csak eddig nem merte felvenni a viseleteket, bátorságot, információt kapjon, hogyan kombinálhatja azt saját ruhatárával.

Alkotásaimban az iparművészet, a képzőművészet, a klasszikus üvegfestészet és a magyar népművészet elemei is visszaköszönnek. Szeretném megőrizni a múltunk értékes darabjait, miközben átformálom őket a mai világ számára is érthető, hordható alakba. A honlapomon nemcsak ruhákat találni, hanem az Aurora FolkGlamour ékszereket is, melyek szintén a népművészetből táplálkoznak. Régi zsebórák vagy ékszerek újragondolását is szívesen vállalom.

Az országos „Folktrend” divatpályázaton elhoztad az első díjat. Mesélj arról a modern technikáról, amely megtetszett a zsűrinek!

A Földművelésügyi Minisztérium „Hungarikum 2017” pályázatán nyertem kollekciómmal, amelyben a népművészetet ötvöztem a mai kor technológiáival: a LED-del, a CNC marással és a 3D nyomtatással.

Magyar hímzésmintákat csipkeszerűen átterveztem 3D fájlokká, majd a karkötőimet kinyomtattuk és meghajlítottuk. A táskáim előlapjait pedig kimartuk és egy textilalapra rárögzítettük, majd a táskák füleibe rejtett kapcsolós LED-eket fűztünk, így szó szerint villogni is lehet velük. 

Úgy használnom a legújabb technológiákat, hogy közben megmutatom a hímzésminták gyönyörűségét és másodlagos jelentéstartalmait is.&nbsp;

Mesélj tanulmányaidról és művészeted sokszínűségéről, mellyel a divattervezés mellett foglalkozol!

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztem 2007-ben szilikátipari tervező művész, vagyis üveg szakon. Már az egyetem előtt is ólomüvegablak-festő és -restaurátor voltam Hefter László győri üvegművész mellett, majd az egyetem alatt és után ezt folytattam Gonzales Gáborral. Az üveg szakkal párhuzamosan 2008-ban diplomáztam vizuális és környezetkultúra tanári szakon. Eleinte az üvegablakfestés mellett képzőművészként alkottam installációkat, üvegszobrokat, videó, fotó, hanganyag kiegészítéssel. Nagyon szerettem a múzeumokban kiállítani, és ezekhez indult el tulajdonképpen a rendezés.

Megálmodtam, hogy az én megnyitóim mások lesznek, mint a klasszikusok. Szerveztem flashmobot és a Pompei 2.0 kiállításom megnyitóján az életnagyságú papírszobromat elégettük. Mindig is kerestem, hogyan lehetne még jobban megfogni a nézők figyelmét, felkelteni az elfeledett balladák iránti rajongást, hogyan lehetne a régi viseleteket újra trendivé tenni.&nbsp;

Milyen kapcsolatot ápolsz a színekkel, és mintái alapján melyik népviselet áll hozzád közel?

Az összes színt szeretem, igazából attól függ, milyen napom van. A rábaközi a nagy kedvencem, mert onnan származom egyik részről. Nagyon sokszor feldolgoztam már a hímzésmintákat. Például az első nyomtatott fűző- és szoknyakollekciómban: minden vonalat és mintát rábaközi motívumból inspirálódva rajzoltam meg, majd számítógépen dolgoztam velük tovább, rányomtattuk a textilekre, végül megvarrtuk a ruhákat.

Ez az öt ruhából álló kollekció 2017-ben készült el, és Torontóban, a „Mesés divatbemutatómon” debütált. Majd 2018-ban szintén ezekből a mintákból terveztem CNC-mart táskákat és 3D-nyomtatott karkötőket, melyekkel Hungarikum-díjat nyertem. Az Aurora FolkGlamour Kismama fotózáson a nőiséget szerettem volna úgy kiemelni, hogy mindenki egy-egy színt kapott, ezzel bemutatva az emberek sokszínűségét.

Tulajdonképpen mai Föld-Anyákat alkottunk, akik a magyar népművészetből táplálkozó szettjeimhez tudnak természetesen kapcsolódni. 

Ezzel utaltam arra a világra, amikor a természettel együtt lélegezve és létezve éltek az őseink.

Bízom benne, hogy ezek a rétegek is elérnek a mai kor emberéhez, és rájönnek, hogy magyar népi kultúra igenis menő és trendi.

Munkáidban szívesen kooperálsz más alkotókkal. Mesélnél e munkafolyamatokról és az eredményről?

Én abban hiszek, hogy nem elefántcsonttoronyban kell alkotni művészként, hanem nyitni kell a világra, más műfajokra. 

A mottóm: együtt többre jutunk! Ha én a kollekcióim összes részét magam szeretném elkészíteni, nem tudnék ennyi területen és ennyi mindent alkotni.

Szeretek munkát adni azoknak az asszonyoknak, akik hosszú évek óta a saját területeiken a legjobb szakemberek, például Kalocsán hímeznek nekem, Szegeden papucsot készítenek, Balatonendréden csipkét vernek, Szeremlén textilt festenek, közel 80 éves alkotók. 

Ezenfelül, amikor komplex fotózásokon vagy előadásokon gondolkodom, akkor mindig végigveszem, kivel lehetne együttműködni. Kitalálom a koncepciót és megkeresem a résztvevőket. Dolgozhattam divatfotósokkal ennek kétszer is amerikai divatmagazin-címlap lett a gyümölcse, dolgozhattam más divattervezőkkel, stylistokkal, modellekkel, sminkesekkel.

Emellett öltöztethettem többek közt olyan híres művészeket, mint Bátori Éva érdemes és kiváló művész operaénekest, Sebestyén Márta és Herczku Ágnes népi énekeseket, a Fölszállott a páva műsorvezetőjét és zsűritagjait. De dolgoztam együtt komoly-, világ- és népzenészekkel, néptáncosokkal, balett-táncosokkal, színészekkel, és remélem ez a sor még sokáig folytatódik majd...&nbsp;&nbsp;

8_10oldal_Auróra000.jpg

Vizitkártya: Auróra és a színek forradalma

Amikor Pomázi Viktor lakberendező és Lacfi Ági stílustanácsadó a&nbsp; vendégházába kaptam meghívást, biztosra vettem, hogy a jól működő páros
ismét nagyot alkotott… 

A kíváncsi szemek elől eldugott, panorámás Mesehely
kulcsát egymás kezébe adják a vissza-visszatérő családok, akik a vidéki élet
minden élményét és az otthonos kényelmet egyszerre találják meg a néhai avítt
présház átlényegült falai között.

Most van
időnk körbejárni a meglepően tágas nyaraló enteriőrjeit, majd felidézni a
felújítás emlékezetes pillanatait a kertvégi romantikus hencsergőben. Melynek
teteje egy vaslépcsőn megközelíthető, impozáns házi panorámakilátóban végződik,
mintegy dokumentálva a tervező háziúr lehetetlent nem ismerő fantáziáját és
térrendezési megoldásait. Kérdéseimre Ági, a páros kommunikátora válaszolt.

A Balaton megunhatatlan szépségével nemcsak otthonotok
emeletéről, de e vendégház kertjéből sem lehet betelni… Milyen gyerekkori
élmények kötődnek a présházból lett nyaralóhoz? Tudtok-e az eredetéről,
szüleitek miként hasznosították a megvásárlás után?

&nbsp;Az ingatlant húsz évvel
ezelőtt vette meg édesanyám. Az előző tulajdonosnak, egy környékbeli gazda és
vállalkozónak korábban szőlője volt itt. Akkor némileg másképp festett a ház,
de a pince-présház tagolás megvolt, és meg is maradt. Anyu a saját ízlésére
szabta és megnövelte az előtetőt, ami mindenki legkedvesebb helye azóta is,
hiszen kint is vagyunk, bent is vagyunk, konyha is, pihenő is, és rálátunk a
csodás panorámára.

&nbsp;Amikor
tiétek lett a ház, gondolkoztatok-e az eladásán, vagy egyértelmű volt az
újrahasznosítás? Mit tartottatok meg a régi hangulatból, és mi volt, ami nem
tűrt halasztást a korszerűsítés terén?

Eladásra egy pillanatra sem gondoltunk, viszont mivel közel
lakunk, nyaralni nemigen járnánk át Dörgicsére. Így egyértelmű volt, hogy
máskép kell hasznosítanunk. A kert ugyanilyen hangulatú volt, a medencét
korszerűsítettük, újrabéleltük, kényelmes, széles lépcsőket kapott. Okosabb,
élhetőbb és kellemesebb beosztást kapott az alsó szinten a
nappali-konyha-étkező. Jó időben mindenki a teraszon eszik-iszik, de mivel
egész évben nyitva vagyunk, bent is meg kellett oldani az étkezés lehetőségét.
Ide teljesen új bútorok kerültek. Az emeleti hálókat inkább csak
felfrissítettük, az elrendezésen nem változtattunk.

&nbsp;Viktor
legendás gyűjtőszenvedélyét az otthonotokban is számos régi tárgy és bútordarab
őrzi. Melyek e ház berendezésének legrégibb tárgyi emlékei és legötletesebb
újrahasznosító-projektjei?

&nbsp;A gyűjtőszenvedély
közös, ám Viktor erőssége egy-egy régi tárgy újragondolása. A legrégebbi talán
a konyha falitékája, amely most fűszertartó, és a dohányzóasztallá alakított
különleges, páros kukoricamorzsoló. A beltéri étkezőasztalt ritkábban
használják, ezért az asztallap kapott négy, fékezhető kerekekkel felszerelt
zongoralábat, így a konyhapult alá gurítható, és elférnek alatta az egymásba
rakható székek.

Az avítt barna fafelületeket festéssel tüntettétek el,
ahogy az egész épület üde, világos árnyalatokkal frissült, melyben néhol
erőteljes kolorokat használtatok. Miként állt össze a színek, burkolatok,
textíliák összhangja?

A zöld-kék színösszeállítás közel áll hozzánk, a zöld a
természet, a harmónia, a kék a víz, a nyugalom. Voltak is már ilyen színű
tárgyaink, konyhai zománcozott edények, tölcsér, tejeskanna, ezek most is ott
láthatók. 

Nagy kedvencünk volt egy sajnos most már nem kapható IKEA-konyhabútor,
mindenképpen azt akartuk oda, aztán a Hephaistos házában találtunk egy
színeiben, stílusában nagyon odaillő tapétát, így ez lett üveglappal borítva a
konyhafal borítása. Ezek a kicsit tompa zöldek és kékek a kinti természethez is
passzoltak, így a zöld a házon kívül is megjelenik.

A nappali burkolata
vidékies terrakotta, szépen leföldeli a domináns színeket. A hálókban törtfehér
lett a faburkolat és a padló. Franta Ági pasztellrózsaszín és sárga hajtogatott
papírlámpái viszik be a színt, ezekre rímelnek a falon a képek színei. Egy
citromsárgára festett régebbi komód dobja fel a közlekedőt egy vicces IKEA-gyereklámpa
társaságában. 

&nbsp;Külön
élmény a ház édeni kertje, mely a tágas fedett terasszal, a nagy medencével és
a vastraverz-tetejű pavilonnal minden kényelmet biztosít az itt lakóknak.
Milyen alapokról indult anno a kertrendezés, és mennyi munkát jelent a
folyamatos gondozása? 

&nbsp;Az előző tulajdonos
nagy kertrajongó volt, így mi már húsz éve sok szép fát és bokrot kaptunk a
házzal. A medence melletti takarófal tövébe kívánkozott egy ágyás, még Anyu
telepítette ide a levendulák zömét, a rózsákat, hortenziákat, Csupa olyan növényt,
amely bírja a sok napfényt.

Mi továbbfejlesztettük a kertet csepegtetőcsővel, öntözőrendszerrel.
Lett egy kis fűszerkert a ház oldalánál, olyan magasságban, hogy amint
elmegyünk mellette, muszáj megsimogatni, megszimatolni a növényeket, amint az
óriási levendulákat is. 

A pince tetejére, a régi betontükör helyére egy
pozsgásokkal beültetett zöldtető került. Ültettünk pár tő málnát, ribizlit is,
hogy a vendégek csemegézhessenek belőle. Mivel fontos nekünk, hogy a vendégek
ápolt kertet élvezhessenek, hetente gondoztatjuk a kertet, visszavágatjuk az
óriási fűzfa szoknyáját, nyíratjuk a sövényt.

Saját nyaralási szokásaitok tükröződnek vissza a terekben?
Inspirálták-e utazásaitok a ház kialakítását?

&nbsp;Mindig megpróbáljuk
elképzelni, hogy mi minek örülnénk, hogyan éreznénk jól magunkat egy nyaralás
alatt, és ahhoz alakítjuk a körülményeket. Így lett az elvonulásra kifejezetten
alkalmas szaletli is, ahonnan belátjuk a medencét, a házat, de mégis kicsit
külön lehetünk. Gondoltuk, hogy csodás lenne látni azt a panorámát, amit húsz
éve, amikor a szomszédok fái még kisebbek voltak, hát megcsináltuk a kilátót, ahol
nem egy vendégünk órákat ücsörög a táj szépségében elmerülve, egy pohár balatoni
borral a kezében.

23_26_Mesehely21.JPG

Vizitkártya: Öreg présházból vendégváró Mesehely

Vérbeli alkotó, aki a németországi otthon és a balatoni nyaraló között pendlizve sosem lép ki a flow-ból.&nbsp; Itthon, a tóparti házukban beszélgettünk.

Milyen emlékek kötnek a helyhez, mióta töltitek a nyár egy részét e házban? Mennyire másként élsz és alkotsz itt, mint otthon?

A telket a hetvenes évek elején vették a szüleim, azóta nem volt év, hogy legalább pár napot ne töltsek itt. A kreativitásom más csatornában hömpölyög itt. Ilyenkor a kert és a család áll a középpontban. Óhatatlanul számba veszem ilyenkor, mi az, amit még a szüleim ültettek, mi a sógorom munkája a kertben, és hol vagyok én ebben, mit adhatok hozzá, mit változtassak.

A kollázsolás mellett a kertészkedés a legnagyobb szenvedélyem.

Mit jelent számodra a tó közelsége, a „hazai mediterrán” mint ihlető közeg? Mint nyersanyaggyűjtőhely, milyen terep ez számodra, van-e Balaton-képraktárad?

Mamánk a Balatonban tanított meg úszni minket. Imádom a vizet. Beúszni, vitorlásról bambulni. Az élő terepasztal közepéről nézni, ahogy a vonat végigsuhan a fűzfői öböl peremén.

Szoktam itt is ragasztgatni, de mértékkel. Amikor még gigantikus nyilvános papírkukák voltak a környéken, az egyikben felfedeztem egy teljes letépett óriásplakátfalat. A kertben slaggal szétválasztott rétegeiből még ma is dolgozom. Az almádi bolhapiacon is folyton szembejön valami.

Úgy gondolnánk, hogy egy kollázsművész élete folyamatos gyűjtögetés, impulzusvadászat… Hogy van ez nálad, mindenről „az jut eszedbe”, vagy néha kilépsz a flow-ból, és civilként is szemléled a világot?

Nem lépek ki. Megállás nélkül működik a radarom. Legutóbb például Gentben jártunk. Ott esténként szépen szortírozva kirakják a papírszemetet az utcára, és reggel jönnek a kukák. Egyik este nézegettük egy antikvárium kirakatát, amikor feltűnt, hogy a papírszemétből régi légiposta-borítékok lógnak ki.

Kiderült, hogy 1970-ből származnak, és a kézzel írt feliratok szerint valószínűleg régi képeket vagy bélyegeket tartott benne a tulajdonos. Hát ott egy párat ezekből diszkréten magamhoz vettem. Firenzében ugyanez volt a helyzet, amikor arra jártunk. Ott egy tömeg lakberendezési újság és régi tankönyvek jöttek velem. Van pár dobozom ilyenekkel, és antikváriumokban, bolhapiacokon is sok ilyesmit vásárolok. Amerikából hazajövet sajnos kegyetlenül meg kellett tizedelni a rakományt, hogy beférjen a kofferbe. Utcai plakátokat is tépkedtem már, de arról már leszoktam.&nbsp;

Hogy ez a módszer mennyire a hasznára vált, arra a pandémia idején ébredt rá. Két évig abból dolgoztott, amit harminc év alatt összegyűjtött. Két könyv és egy speciális füzet jelent meg ezután.

Az elsőt egy régi színdarab szép, selyemkötésű kiadványába készítettem egy százéves kislány-foglalkoztató könyv ábráinak összekollázsolásával. Mindkét kötet iránt nagy respektusom volt, ezért beledobtam minden tudásomat és merészségemet. Az eredetit az írországi Redfoxpress kiadó digitalizálta és sokszorosította limitált példányszámban. 

A másik könyv szintén náluk jelent meg. Ezt egy német kollegámmal készítettük, akivel ez már a harmadik közös munkánk. Általában ő kiválaszt egy kis brosúrát, ezúttal egy színházi programfüzetet, ami miatt Spielzeit (Játékidő) lett a könyv címe. Vele úgy dolgozunk, hogy egyikünk ragaszt ezt-azt az eredeti oldalakra, aztán elküldi a másiknak. Az hozzáad, és visszaküldi. Ez az ide-oda addig megy, amíg elégedettek nem leszünk az eredménnyel.

A harmadik covid-munkám pedig egy magazin, amelyen szintén hónapokig dolgoztam. Magazin Spettacolo a címe, és régi német, olasz és magyar magazinok képanyagával játszadoztam minden nap, majd’ egy hónapon keresztül. Tehát jó a gyűjtögetés, de szem előtt kell tartani a zsákmányt, hogy tudjuk, mikor jön a showtime!&nbsp;

Legutóbb a fővárosi Artkraft indusztriál-dizájn műhelyében láthattuk munkáid, majd a Balaton-felvidéki Sáskán vettél részt egy nemzetközi tárlaton. Az online, vagy a kiállítótermi eseményeket szereted leginkább?

Természetesen az élő események az igaziak. Önálló kiállításnál mágikus folyamat az egész felkészülés. A képek kiválasztása, a keretezés, a meghívótervezés. Jó a végén nézegetni az eredményt a falakon, csoportos kiállításokon pedig új megvilágításba kerül minden. Kollektív kiállítások lesznek a közeljövőben, és és jó lenne újra egy önállót is létrehozni.&nbsp;

Emlékezetes volt az a workshopsorozat, amelyet szintén az Artkraftban tartottál. Milyen élményeket őrzöl e délutánokról, és mi a szereped ilyenkor? &nbsp;

Baracsi Katival, az Artkraft tulajdonosával való megismerkedésem mérföldkő volt az életemben. Sok mindenre kaput nyitott bennem a bizalma, a nagylelkűsége és a hihetetlen kreativitása. Csodálatra méltóan vagány termékek születnek az irányítása alatt. Workshopot tartani teljesen más minőségű agymunkát igényel, mint egyedül munkálkodni.

A résztvevők módszereket szeretnének tanulni, trükköket, amelyekkel A-ból B-be lehet jutni. Az én feladatom az, hogy aki megreked, azt kinavigáljam a zsákutcából. Ehhez magamnak is pillanatok alatt bele kell helyezkednem az adott vizuális szituációba. Beszélgetünk. Keresgélünk. Ide-oda rakosgatjuk a képi elemeket, míg mindegyik megtalálja a helyét. Az itt készült munkák beleégnek az emlékezetembe, hónapok, évek után is emlékezni tudok az egészre. Akklimatizálódnom kell ezután, hogy vissza tudjak térni a régi kerékvágásba. Ezzel a csapattal bármikor szívesen összejövök.&nbsp;

Ez a magazin a tartalmas újrahasznosításról szól. Szerinted nevezhetjük-e a kollázsolást művészi szintű redizájnnak?

A kollázsolás redizájn. Kivenni valamit egy régi összefüggésből, és belerakni egy újba. A többi művésztől eltérően, mi sosem tervezünk előre, nincs elképzelés az agyunkban, amit meg akarunk valósítani. A kiválasztott anyagok sugallják, merre megyünk. Ha szerencsék van, beszól az univerzum és mutatja az irányt. Az Artkraft Collage Stúdióban ezt abszolút csúcsra tudjuk járatni. 

A régi újsághegyek feldolgozása során többször van olyan érzésem, hogy amikor a jól összeválogatott képi elemek találkoznak egy viharvert fadarabon, vagy beépülnek egy agyonhasznált szitakeretbe, akkor az olyan harmonikus, hogy egymásra nézünk, és angyalok szállnak át a szobán.&nbsp;

44_47_redizájn20.jpg

Vizitkártya: Redizájn felsőfokon a kollázsművésztől

A magas kőfalak mögött
széttárt szárnyú mészkő angyalok, fagyökereken pihenő öblös madáritató tálak,
organikus szobrok és plasztikák lakják az udvart, hófehér virágok – margaréták,
tulipánok, rózsák – ölelésében.

Tóth Tamás kőszobrász és öltözéktervező
felesége, Anna otthonában megtudjuk, milyenek a hétköznapok a kerubok
kertjében.

„Ez
itt a kő hazája, itt a mi helyünk!” – ezzel a felismeréssel
kezdődött a nyolc évvel ezelőtti építkezés, amikor a lepukkant, sőt egyenesen
romos parasztházat megvásárolva házigazdáink belefogtak a felújításba, hogy
igazi otthonra találjanak e vidéken.

A döntést hosszú évek előzték meg, amíg
nyaranta a kapolcsi Művészetek Völgye forgatagában állították ki Tamás
szobrait, vagy vasárnaponként egész évben a káptalantóti kézműves piacra
utaztak, hogy standjukon is találkozhasson műveikkel a közönség.

A lakberendezőből lett szobrász ugyanúgy vegyíti kőmunkáiban
a szépséget és a funkcionalitást, ahogy azt az enteriőrök tervezésénél is
illik: tudva, hogy így jön létre az a harmónia, amelytől ellenállhatatlan
vágyat érez a szemlélőből lett vásárló... Biztos kézzel nyúl a kemény anyaghoz,
mert fejében már ott a gondolat, a formába kívánkozó alak.

Gyakran használ izgalmas, természetes
anyagtársításokat: öreg deszkákkal, uszadékfával, kifordult gyökerekkel
házasítja simára csiszolt kőszobrait, melyek megtalálják helyüket akár
beltérben, vagy leginkább teraszok, kertek, udvarok hűvösében. Ahol kisvártatva
madársereg gyűlik a kerti itatók köré, a méretes mészkőtálakban pedig kisebb
köveket, szárított virágokat, tárgyi emlékeket tarthat az ember.

A kisebb és
nagyobb angyalok pedig kiválóan alkalmasak házőrzésre, babavárásra,
vendégmarasztalásra.

Tamás, az alkotójuk is legkisebb gyereke születésekor
lett jóban velük, akkor kezdte faragni a szárnyas őrzőket saját családi házukba
és mások örömére. 

Itt, e felújítandó házban is minden kő- és famunkát ő maga
végzett, mesterembert nem kellett alkalmazni a hároméves munkafolyam alatt.

Most a legújabb elkészült részt, az istállóból lett kislakot járjuk körül,
melyet az idelátogató családtagok és barátok számára terveztek Annával. 

Az otthonos melléképületet a fedett terasszal kötötték
össze a főépülettel, mely alatt a szinte egész évben használható nyári konyha
és szabadtéri étkező is elfér. 

Ez utóbbiakat a néhai ólból és kamrából
alakították ki, a hátulsó főfalat meghagyva, a bontott téglákból rusztikus
padlózatot és konyhapultot építve.

A régi gerendákból árnyékoló pergola készült
az étkezőasztal fölé, melyre a háziasszony, Anna vásznai és csodás függönyei
kerülnek nyaranta. Mert a szakmája szerint ruhakészítő, háromgyerekes édesanya
nemcsak varrja és tervezi a női és gyerekruhákat, de szenvedéllyel gyűjti is a
régi korok lakástextíliáit, öltözékeit. 

Szívesen hordja a legszebb darabokat,
nemcsak a fotózás alkalmával, de akár brióssütés közben is. 

Hisz a textilek
mellett legújabb passziója a sütés: ízletes pékárui percek alatt elfogynak a
családtagok és a vendégek között.

S itthon, amerre a szem ellát – kerti
pamlagpárnák, térelválasztó vásznak, függönyök, asztal- és ágyterítők, fogason
pihenő antik hálóruhák –, egytől egyig minden textil a saját gyűjteményéből
való, vagy régi vásznakból készült, szintén kézimunkával.

Fehérségük jól illik
a festett-koptatott fenyőbútorokhoz, melyek némelyike családi hagyaték,
nagyszülői örökség, de vannak köztük átalakított áruházi példányok is.

Stílusukban illeszkednek a kis ház rusztikus, fuga
nélküli kőfalaihoz és a hódfarkú tetőcserépből készült padlózatához, a
keramikus barátok áttört fehér kerámiáihoz egyaránt, nem mellesleg szépen rímelnek a
kertben ácsorgó kerubok fehér szárnyaival, akik egész évben kitartóan várják a
betérő vendégeket ebben a varázsos mindszentkállai angyalkertben.

Legyetek a
vendégeik ti is!

DSC_0071.JPG

Vizitkártya: Kerubok kertje

Érdemes
azonban ennél jobban megismerni őket és mindazt, amit képviselnek.

Lakásbemutatók
kicsit másképp – így is összegezhetnénk nagyon röviden, hogy miről is szól a te
munkásságod. De hogyan hangzik mindez hosszabban?

Első cikkeim
saját otthonaim berendezéséről szóltak még a kilencvenes években, melyek
alapvetően hasonlítottak a szokványos lakásbemutatókra. 

Ám én már akkor
szerettem inkább ironikus formában vázolni a lakberendezés buktatóit, stresszes
oldalát, jelezve, hogy az otthonteremtést lehet élvezni is. 

Érdekesség, hogy mostani
házam kalandos megtalálásáról és kialakításáról is az Újra! Alkotó Energia magazinban meséltem.

Mindezt úgy,
hogy egy igazán különleges műfajt honosítottál meg.

Régi tervem
volt, hogy alkotó emberek – képző-és iparművészek, designerek, kézművesek –
legyenek a riporthőseim, akikkel saját környezetükben beszélgetek.

"Ám ez a műfaj
tartalmában és képi világában itthon máig nehezen találja a helyét, mert valahol
félúton van a lakberendezés, a szociófotó és a művészportré között."

A terek gyakran
formabontók, dögösek, szabad szelleműek vagy épp realisztikusak – éppúgy, ahogy
példaképem, Todd Selby fotós, illusztrátor és író cikkeiben.

Mégis vevő lett
erre a hazai közönség, amit a 16 éve futó rovatom is igazol.


Mit szeretnél elsősorban adni, vagy inkább átadni az olvasóidnak?

Nincs
magasztos üzenet a háttérben. Mindössze az, hogy tapasztalatom szerint az
otthonunk is lehet az önkifejezésünk eszköze, egy olyan kreatív terep, ahol bátran
kísérletezhetünk és megélhetjük saját ambícióinkat. Ez pedig sokkal inkább az
ébren tartott flow, mintsem pénz kérdése. 

Ezért cikkeimben a kimódolt, trendi lakások
helyett inkább az ösztönös ízléssel kialakított, személyes hangulatú otthonokkal
mutatok pozitív példákat. 

Míg a művészeket és kézműveseket bemutató portréimban
igyekszem párbeszédre hívni a civileket a művésztársadalommal, a keresletet
összeismertetni a kínálattal.


Na, de hogyan lesz egy rajztanár-dekoratőr-grafikusból enteriőr DJ?

A játékos elnevezés
a munkám komplexitására utal: hozott anyagból mixelek szubjektív érzésből, amit
a közönség saját ízlése szerint élvez. 

"A zenei szettek az én esetemben lakások
enteriőrjei, amikre rátalálok, amit megörökítek, és amiből egy önazonos,
harmonikus otthonsztorit formálok."

Ehhez jó alap volt a rajztanárságból fakadó vizuális
térlátás, a dekoratőr-térrendezői munkáimban megtanult gyakorlatiasság és számos,
az alkalmazott grafikában elsajátított képalkotó és szerkesztő program. Azaz
minden korábbi tapasztalatom egyesült abban a munkában, melyre csak a negyvenes
éveimben találtam rá. De úgy érzem, az utamon vagyok. 


És hogyan találtok egymásra ezekkel a csodás történetekkel? 

Egy ideje
nem válogatok, inkább türelemmel elfogadom, amit és akit a sors gördít elém. A tematika
nem külső megrendelés szerint alakul, ezért a változatosság záloga a szubjektív
látásmód és saját érdeklődési köröm. Igyekszem nagyon különböző alkatú és
életmódú emberekhez eljutni, hisz a rovat mottója: alternatívák az életre!


Nyilván a maga nemében mindegyik sajátos tapasztalás és életre szóló élmény
neked is. De vannak olyan emlékeid, amik különleges helyet foglalnak el a
sorban?

Amikor egy
Munkácsy-díjas művésszel, egy hazatalált világhírű fotóssal vagy egy külföldön élő
hazai alkotóval beszélgetek és otthonukban forgolódok, azok a vizitek egy
életre szólnak, miközben lenyűgöz a kreativitásuk és szerénységük. De egy-egy
régi, történelmi múltú épületben is különös izgalom fog el. 

"Remélem, hogy
egyszer könyvek formájában is megemlékezhetek értékes riporthőseimről, nyomot
hagyva róluk az utókornak."

Olvasóim és
riporthőseim egy érdeklődő, igényes közösséget alkotnak, így amíg van az
írásaimra érdeklődés, addig engem is motivál a vizitálás. Ebben elévülhetetlen
szerepe van annak, hogy – Iványi Krisztina főszerkesztő jóvoltából – ötödik éve
jelen vannak a vizitkártyák az Újra! Alkotó Energia életében. Nekem tetszik az
az értékőrző, egyben innovatív irány, amit e portál képvisel.

ND3_2923x.jpg

Vizitkártya: Alternatívák az életre!

Parányi garázsgalériájában vizitáltam, hogy felfedezzem műveiben a
gyermeki játékosságot és a tudatos újrahasznosítást. Miközben megtaláltam az
épp hozzám illő szobrot is.

Az ökoszemlélet,
vagy maga az átalakítás vonz téged a redizájnban? Milyen izgalmas tárgyak kaptak
már új formát műhelyedben? 

Divatos lenne azt
mondani, hogy én egy „ökofickó” vagyok, de inkább az érdekel, hogyan lehet
játszani olyan dolgokkal, amelyek már kiszolgáltak, elkoptak, történetük van. A
maguk nemében izgalmas kihívást jelentenek. Ilyenkor törhetem a fejem, hogyan
adjak nekik új életet.

Talán a legfurább dolog, amit valaha kaptam, az egy
zuhanykabin volt, de idén nyáron még egy kis szekeret is sikerült darabokra
szednem, hogy aztán az alkatrészeiből csinálhassak valamit.

Az alapanyagokat te
találod meg, vagy azok találnak rád? Fémekkel, vagy kövekkel dolgozol inkább? 

Alapanyagot
mindig kell vásárolnom, de szerencsére sok barátomtól kapok kifuserált
dolgokat. A legjobb darabok valahogy mindig megtalálnak engem. Vigyáznom is
kell ezzel a „gyűjtő szenvedéllyel”, mert néha már alig férek el a műhelyemben.

Régebben sokat dolgoztam kővel, de mostanra egyértelműen a vas lett az én
legjobb barátom. Viszont a vasat nagyon szeretem párosítani más anyagokkal,
például fával, ami a szobrokba némi lágyságot visz.

Egyik garázsod a
műhelyed, ahol alkotsz. Más ember vagy itt, mint amikor civil életedet éled?

Én elsősorban az
a fajta művész vagyok, aki inkább alkotni szeret. Amikor alkotok, teljesen más
ember vagyok. Szerencsére folyamatos flow-ban vagyok. Ilyenkor ez egyfajta
extázis.

Nem is szeretem, ha ilyenkor kizökkentenek, kizárólag a feleségem
telefonjait veszem fel. Viszonylag ritkán állítok ki. A munkán kívül szeretnék
jó társ lenni. Ha kell, bevásárolok, vagy épp részt veszek a házimunkában, mint
egy teljesen hétköznapi ember. Szerintem ez így egészséges.

Kis garázsgalériádban
szívesen fogadsz látogatókat, segítesz nekik a szoborválasztásban, ahogy most
nekem. Tudod, hogy hova kerülnek a szobraid?

Szeretném azt gondolni, hogy elég jó vendéglátó vagyok. Ha
valaki eljön hozzám, elmesélem a szobrok történetét. 

Volt már olyan is, hogy
valakiket inkább hagytam csendben nézelődni egy kávé mellett – ahogy most téged
is –, hogy rátaláljanak saját szobrukra. Érzi azt az ember, ha nincs szükség a
szavakra.

Gyakran előfordul, hogy kapok fotót a munkáim új otthonáról, ez pedig
mindig nagyon jó érzés.

Állandó ihletőd a
Balaton. Milyen szerepet tölt be az életedben, miként inspirál a víz közelsége?

Mondhatjuk, hogy
eddigi életemet a Balatonnál töltöttem. Emlékszem, amikor már áprilisban
lementünk fürdeni, ha jó idő volt, persze aztán lila szájjal vacogtunk a parton.
A tó volt a mi játszóterünk télen és nyáron. 

Nagyon sokat adott már nekem ez a
hely. Így nem csoda, ha hatással van rám. Felnőtt fejjel pedig inkább ősztől
tavaszig élvezem ezt a folyton változó, már-már giccsesnek tűnő környezetet.

Ilyenkor kevesebb a turista, több a nyugalom. Nagyokat sétálunk a feleségemmel,
vagy borozgatunk, beszélgetünk a barátokkal. Szoktak is viccelődni, hogy kedvenc
szobromat, a halat, bármiből tudok csinálni: kőből, vasból, csapágyból,
benzintankból. &nbsp;

Milyen
lokálpatrióta-törekvéseid vannak saját lakóhelyed szépítésére, és mi az, ami boldoggá
tenne, ha megvalósulna? 

Balatonfűzfőn
élek, ott, ahol felnőttem. Így nagyon sokat jelent számomra. Azt gondolom, hogy
az ember elsősorban közvetlen környezetéből kiindulva tud adni valamit másoknak. Elkezdtünk egy nagyon jó kis együttműködést a várossal. Kaptam
egy parkos területet, ahol szép lassan, de biztosan egy kis szoborpark kezd
fejlődni a munkáimból. Ezt bárki bármikor megnézheti.

Lélekre ható
szobraidat gyakran toldod meg gyerekkori történetekkel. Honnan ered kreativitásod,
mit adott neked a családi háttered ezen a téren?

Egészen
kiskoromból vannak emlékeim, ezekből gyakran táplálkozom. Főleg boldog gyerekkori
érzelmi szálak, melyek mentén nagyon szeretek dolgozni. Nagyon sok szeretetet
kaptunk a szüleimtől, nagyapám pedig egyik meghatározó alakja volt
gyermekkoromnak.

Asztalos volt, faszobrokat is készített. Ő adott először vésőt
a kezembe, még elég kicsiny koromban. Emlékszem, hogy még mielőtt ezt tényleg
megtette, kaptam egy marék szöget, egy kalapácsot meg egy deszkát. Azt mind be
kellett kalapálnom, hogy megtanuljam, hogyan ne üssek az ujjamra. Szelíd és
nagyon vicces ember volt.

Sikersztori

Otthon

Sikersztori

Otthon

Sikersztori

Otthon

Sikersztori

Sikersztori

Életmód

Otthon