Az egyszer használatos műanyag termékeket ma már környezetbarátabb alternatívák helyettesíthetik, mint például a természetes alapanyagokból készülő, komposztálható, magyar fejlesztésű és idehaza gyártott Vilhemp evőeszközök és szívószálak.
Vannak olyan élethelyzetek, programok, amikor a hagyományos evőeszközök helyett a könnyű, lecserélhető megoldásokat keressük – legyen szó családi piknikezésről, szülinapi buliról vagy céges grillpartiról.
A 2021. július elsejével betiltott egyszer használatos műanyagok helyett ma már szerencsére válogathatunk az olyan környezetbarát helyettesítő termékek közt, amelyek akár a természetben eldobva is lebomlanak.

Növényi rostból kés, villa
Ilyen például a Vilhemp Kft. saját fejlesztésű, Vilhemp nevű anyaga is, amely politejsav (PLA) alapú, komposztálható és kizárólag természetes összetevőket tartalmaz.
„Már a kezdetektől fogva az alapanyag-fejlesztés volt a fő célunk” – kezdi a beszélgetést Fülöp Villő, a Vilhemp ötletgazdája, alapítója. Majd hozzáteszi, hogy eleinte csak kenderrel akartak dolgozni, de az önmagában túl száraznak bizonyult.
„Így kitöltőanyagként kerestünk mellé olyan közeget, ami szintén megújuló alapanyagból származik – így jutottunk el a politejsavhoz. Az csak később derült ki számunkra, hogy egy érvényben lévő EU-s rendelet értelmében a kendert nem használhatjuk élelmiszerrel érintkező termékek gyártására, ezért jelenleg azt farostzúzalékkal helyettesítjük.”

De mi készül ebből a Vilhemp nevű anyagból?
Kés, villa, kanál, fagyis kanál és szívószál, de tervezik a paletta szélesítését, fejlesztéseik jelenleg is folynak.
A Vilhempnél a természetes összetevők mellett a fenntarthatóság is fontos szerepet kap: itthon végzik a fejlesztést, és hazai ipari szereplőkkel történik a gyártás minden fázisa, minimálisra szorítva így az ökológiai lábnyomukat.
„Egy tiszaújvárosi cégnél történik a granulátum előállítása, majd bérgyártásban, szintén hazai piaci vállalkozásoknál a termékek készítése és a csomagolás is. Egyedül a politejsav alapanyag jön külföldről, ennek még nincs hazai gyártója” – magyarázza a cég másik alapítója, Rédey Soma.

Ezért más, mint a faeszközök és a papírszívószálak
És ha már fenntarthatóság: míg például a fa evőeszközök elkészítéséhez több évet kell várni arra, hogy egy fa megnőjön, és meg lehessen munkálni, addig a Vilhemp által használt PLA a kukorica szárából származik, és a hozzáadott növényi rost is mezőgazdasági hulladék eredetű. Tehát mondhatjuk, hogy a zero waste jegyében történik meg a növények újrahasznosítása, hogy a piknikes kosaradban kezdődjön a második életük.
És a szívószálak?
Nem olvadnak bele az italodba – akkor sem, ha elnyúlik a beszélgetés meg az este –, mint a papírból készült alternatívák, és mellékízük sem zavar be a limonádézásba, koktélozásba.
Hova dobd?
Ha egy tavaszi piknikezés során a helyszínen maradna a kés meg a villa, akkor ne gondold, hogy szemeteltél: a Vilhemp termékei ugyanis lebomlanak, de azért inkább gondoskodj arról, hogy a megfelelő helyre kerüljenek. A kommunális kukába dobva sem károsítják jobban a környezetet, mint egy faág. Egy a lényeg: semmiképp ne a műanyagos gyűjtőbe dobd! Viszont, ha van házi komposztálód, abba is teheted.

„Célunk, hogy a hamarosan hazánkban is központi begyűjtésre kerülő háztartási komposzt hulladékba kerüljenek termékeink, ennek részeként legyenek külön gyűjtve.”
És ha már komposztálás: ipari körülmények közt 28 nap alatt már szemmel láthatóan megindul ezeknek az eszközöknek a bomlási folyamata, és három hónap alatt be is fejeződik. Otthoni komposztálásnál ez tovább tart.

Milyen út vezet egy ipari komposztálóba?
„Szolgáltatásként kínáljuk, hogy az elhasznált termékeinket begyűjtjük, és ipari komposztálásra átadjuk. Fontos, hogy ezek külön legyenek összegyűjtve, és akár ételmaradékkal együtt is komposztálhatók. Az viszont fontos, hogy műanyag ne kerüljön ebbe a gyűjtőbe” – magyarázza Soma. Vendéglátóipari egységeknél, irodaházaknál működőképesebb ez a modell, a háztartások esetében viszont még kidolgozás alatt van.
Mit hoz a jövő?
2022-ben el szeretnék indítani az első próba-visszagyűjtést, erre keresnek együttműködő partnereket.
„Több helyen mutattak már érdeklődést a szolgáltatás iránt, mozik, fesztiválok esetében is. Termékeinknél lehet olcsóbbakat találni –, de tény az is, hogy az emberek szívesen áldoznak a fenntarthatóbb megoldásra. Ezekkel az apró, egyéni döntésekkel is sokat tehetünk közösségi szinten a környezetünkért”
– zárja a beszélgetést Villő.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Vilhemp
/alkotoenergia
Vilhemp


