Kassai Lajos: Gátat épített, tavak születtek

A klímaválság egyik legégetőbb tünete a víz eltűnése a tájból. A szélsőséges időjárás, az aszályos időszakok és villámárvizek váltakozása egyre gyakoribb, a hagyományos vízgazdálkodási rendszerek romjai között nem lehet túlélni. Kassai Lajost kérdeztük a témában.

Kassai Lajos, a lovasíjászat honi megteremtője és a tájjal együtt élő emberként ismert gondolkodó saját birtokán mutat példát arra, hogyan lehet visszatartani a vizet – és közben újra kapcsolatba kerülni a földdel.

Egy döntés, ami mindent megváltoztatott

A történet ott kezdődött, ahol sok más gazdálkodóé is: egy vízhiányos, kiszáradó területen, amelyről minden eső után gyorsan lefolyt a víz. Ám ahelyett, hogy lemondott volna róla, Kassai gátakat épített.

„Ez egy 15 hektáros tölcsér volt. Először egy gát, aztán még egy, majd még egy. Ma már nyolc kisebb tópocsolyánk van. A lényeg: a víz nem megy ki innen.”

Víz és tudás: az ártéri gazdálkodás öröksége

A hagyományőrzésből indult Kassai gondolkodásában a múlt tanításai és a jelen kihívásai különös módon találkoznak. A tájformálás nem újkeletű ötlet – a Kárpát-medence népe ezer éven át mestere volt az ártéri vízgazdálkodásnak.

„Őseink létrehozták a fokokat. A folyók évente kétszer kiáradtak – tavasszal és ősszel –, elárasztották a tájat, majd a víz a fokokon keresztül visszaszivárgott. Ez nemcsak gazdálkodás volt, hanem életforma.”

A történelmi fordulópont akkor következett be, amikor a víz „zavaró tényezővé” vált a gazdaság számára. A fokokat betemették, a folyókat szabályozták – és a víz eltűnt.

A víz megtartása nem csupán ökológiai szükségszerűség, hanem társadalmi és gazdasági kérdés is. Kassai szerint a legnagyobb probléma az volt, hogy évszázadokkal ezelőtt megfordult a gondolkodás: Mária Terézia idején azért temették be a fokokat, hogy zavartalan legyen a hajóvontatás. A víz kiment, de nem jött vissza. Ezután jött Széchenyi, aki kiegyenesítette a folyókat, mocsarakat csapolt le. Ezzel elindult a gabonatermesztés – és a kiszáradás is.

Új tájszerkezet születik

Kassai birtokán azonban mára nemcsak tavak, hanem lagúnarendszerek, szigetek és vízvisszatartó mélyedések is találhatók. A rendszer kettős célt szolgál:

„Egyrészt nagy mennyiségű vizet tartok vissza. Másrészt legelőt nyerek. Mert amikor aszály van, és a domboldalakon kiég a fű, ezek a lapos, vizet tartó részek még mindig zöldek.”

A víz jelenléte pedig mikroklímát teremt, állatokat tart meg – madarakat, halakat, sőt bivalyokat és mangalicákat is.

De Kassai szerint a legnagyobb haszon nem a hal, a legelő vagy a hűvösebb nyár, hanem az a szemléletváltás, amelyre országszerte, sőt, a világ legnagyobb részén sürgősen szükség van.

„A talajt szántjuk, kizsigereljük, majd műtrágyával próbáljuk kompenzálni. Ez nem fenntartható. Ha nem hagyjuk élni a talajt, ha nem tartjuk meg a vizet, nem lesz mit enni.”

Szerinte az igazi ökológiai katasztrófa nem a közlekedésből, hanem a talajhasználatból fakad: „A műtrágyázott növények szerkezete laza, az immunrendszerük gyenge, ezért még inkább vegyszerezni kell őket. Ez egy csapdahelyzet.”

A múlt tanít

A megoldás Kassai szerint ott van, ahol eddig nem kerestük: a tájhoz illeszkedő, hagyományos tudást újragondoló mezőgazdasági rendszerekben. Nem múzeumi nosztalgiáról van szó, hanem működő, élő rendszerek újrateremtéséről.

„A Kárpát-medencében a legfenntarthatóbb mezőgazdasági módszer az ártéri gazdálkodás. Itt nem esik elég eső – de a folyók évről évre hozzák a vizet. A fokrendszer pedig tudja ezt kezelni. Ezt kellene újra megtanulni.”

Kassai példája élő bizonyítéka annak, hogy a víz megtartása nem csupán technikai, hanem etikai és kulturális kérdés is. A természet nem alárendelhető, legfeljebb partner lehet – ha megtanulunk újra figyelni rá.

„Fontos, hogy legyen önképünk. És az ne illúziókra épüljön, hanem valós tapasztalatokra. Ez nemcsak az egyénre igaz, hanem egy nemzetre is. Tudnunk kell, honnan jöttünk, hogy megértsük, hová is megyünk.”

Fotók: Kassai Lajos Fb-oldala

Körforgás

Kassai Lajos és a vízmegtartás: Gátat épített, tavak születtek

NSzM

Egy döntés, ami mindent megváltoztatott

Víz és tudás: az ártéri gazdálkodás öröksége

Új tájszerkezet születik

A múlt tanít

További cikkek

Otthon

Körforgás

Életmód