Július 1-jétől a lakosság számára sokkal kedvezőbb feltételeket biztosít a MOHU MOL Zrt. a hulladékgyűjtésre. Több hulladékudvar lesz és nagyobb hangsúlyt kap a szelektív gyűjtés.
Jó hír, hogy a
szemétdíjak viszont nem változnak, és ugyanúgy szállítják majd el a hulladékot, mint
eddig.
A Kék Bolygó Alapítvány podcastjában Áder János is kiemelte ennek a
projektnek a fontosságát:
„Onnantól
kezdve, hogy megvan a kiépített hálózat, ahova le lehet adni a szelektív
hulladékot és azt utána megfelelően kezelik, megnő a motiváció a lakosság
körében a környezettudatosságra.”
A korábbi köztársasági elnök
vendégeként Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója két fontos pillért emelt
ki az új hulladékgazdálkodási terv megvalósításának fontosságáról:
„Európai Uniós célkitűzés, hogy a begyűjtött
hulladék maximum 10%-át temessük el, 65%-át anyagában hasznosítsuk újra, míg a
maradékot elégethetjük, azaz energetikai hasznosításra használhatjuk fel. Egyelőre mindegyikben elmaradunk a várt szinttől, egyrészt ezért is szeretnénk
ezeken változtatni az újításokkal. Másrészt társadalmi hasznossága is van,
hiszen olyan nyersanyagokhoz jutunk, amiket eddig vásárolnunk kellett. Ezeket
feldolgozva újabb nyersanyagokat és félkész termékeket állíthatunk elő és
értékesíthetjük azokat.”

Ennek megfelelően a MOHU MOL Zrt. a következő években
286-ról 369-re növeli a hulladékudvarok számát, amelyeknek fő feladata az lesz,
hogy támogassa a szelektív szemétgyűjtést. Azok a hulladékok kerülnek majd ide,
amelyeket nem tudnak a lakosok elhelyezni a mindennapi hulladékgyűjtés és
lomtalanítás során sem.
Az eddig működő hulladékudvarok 90%-ával már le is
szerződött a MOHU, amely közölte, hogy a közeljövőben minden 10 ezer főnél
magasabb lélekszámú településen lesz ilyen létesítmény.

A szemétlerakók
üzemeltetőivel kötött minden szerződés rögzíti a kötelező nyitvatartás idejét,
az átveendő hulladékok körét, az esetleg alkalmazandó átvételi kvótákat és
egyéb műszaki és szolgáltatási színvonalmutatókat – írja a vállalat hivatalos
honlapja.
Az üzemeltetők weboldalán
részletes információ található a bevihető pontos mennyiségről és
hulladéktípusokról. Ne aggódjanak azok sem, akik kisebb településeken élnek,
mert mobil hulladékudvari szolgáltatást is bevezet a vállalat.
Bővebb információk: MOHU.HU
Fotók: Rosta Tibor/MTI/MOHU
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
MOHU ZRT