2018 óta minden év október 14-én egy picit jobban figyelünk a régi telefonokra, már nem működő laptopokra és beszáradt nyomtatókra. Ezt a Nemzetközi E-Hulladék Napnak köszönhetjük, amelynek célja éppen az, hogy a fókuszt az elektronikai hulladékok növekvő problémájára irányítsa, és ösztönözze azok biztonságos és felelős kezelését.
Bármit újrahasznosíthatsz, aminek csatlakozója, akkumulátora vagy kábele van!
A helyzet finom a szólva sem
rózsás: az ENSZ jelentése szerint egyetlen év alatt 62
millió tonna mobiltelefont és más elektronikai eszközt dobunk el, ez a szám
pedig a becslések szerint 2030-ra akár 33 százalékkal is emelkedhet.
Fontos tudni: e-hulladéknak számít
minden olyan elektronikai eszköz, amely elromlott, feleslegessé vált vagy
elavult – például mobiltelefonok, laptopok, televíziók, hűtők és más háztartási
elektronikai cikkek.
Ezek nagy része pedig – ahogy cikkünk címe is mondja –
újrahasznosítható. Ennek ellenére jelenleg mindössze az ötödét forgatjuk vissza
a gazdaságba.
A probléma nemcsak a hulladék
mennyisége, hanem az is, hogy sok eszköz veszélyes anyagokat, például ólmot,
higanyt vagy kadmiumot tartalmaz, amelyek – ha nem megfelelően kezelik őket –
károsak a környezetre és az egészségre nézve is.
Ha az e-hulladék
hulladéklerakóba kerül, ott ezek a veszélyes anyagok beszivároghatnak a talajba
és a talajvízbe, ha pedig elégetik őket, ezek a vegyületek a levegőbe jutnak.
De
ugyanilyen kockázatokkal jár az illegálisan lerakott e-hulladék is, amitől
gyakran úgy szabadulnak meg, hogy elégetik vagy elássák azokat.
Hogyan ünnepeld a Nemzetközi E-Hulladék Napot?
Az
e-hulladék kezelésében mindenkinek fontos szerepe van: a fogyasztóknak, a
gyártóknak és a döntéshozóknak egyaránt. Nézzük, mi az, amit mi, felhasználók tehetünk
ebben az egyre nehezebb csatában (és nem csak október 14-én):
· A
lehető leghosszabb ideig használd az elektronikai termékeidet!
· Válassz
olyan termékeket, amelyek a körforgásos gazdálkodás jegyében javíthatók,
frissíthetők, felújíthatók!
· Ha
újabb modellre váltanál, régi készülékedet ne a fiókba dobd, inkább add vagy
adományozd el!
· Segíts
termékeid biztonságos és felelős újrahasznosítását azzal, hogy egy kijelölt
e-hulladék átvételi ponton leadod azokat!
Érdekességek
· Egy
tonna nyomtatott áramköri lapból, amelyet számos kis elektronikai eszköz – kamera,
telefon, táblagép – tartalmaz, 800 gramm ezüst, 150 gramm arany és 50 gramm
palládium nyerhető ki.
· Az
e-hulladék a teljes toxikus hulladékunk 70%-át teszi ki.
· A
leggyakoribb veszélyes elektronikai cikkek közé tartoznak az LCD asztali
monitorok, az LCD televíziók, a plazma TV-k, a katódsugárcsöves TV-k és az
asztali számítógépek.
· 1
millió laptop újrahasznosítása annyi energiát takarít meg, mint amennyit
például az USA-ban évente 3600 otthon használ fel.