Sok más szervezet mellett, a Greenpeace Magyarország is hosszú ideje küzd azért, hogy az emberek minél szélesebb körben megismerkedhessenek az ökogazdálkodással, a tudatos vásárlással, fogyasztással.
Az ökológiai és klímakatasztrófa ellen mindenki tehet, ez nem vitás, mint ahogy az sem, hogy valamiért még mindig nem fogtuk fel a helyzet súlyosságát.
Talán azért, mert bonyolultnak, bennünket meghaladó problémának hisszük, pedig első lépésként már az is elég lenne, ha gondosan megválasztanánk azt, amit megeszünk.

A mi egészségünk a Föld egészségét is elősegíti, s ez fordítva is igaz.
A koronavírus okozta sokk után valószínűleg mindenkinek megfordult a fejében, hogy miképpen tudná megvédeni önmagát, a szeretteit. A maszk és a távolságtartás hasznos volt, de nem a legerősebb pillére a védekezésnek. Egy kis odafigyeléssel, összefogással, a legcsodálatosabb és legnagyobb pártfogónkkal együtt vehetnénk fel a harcot a pusztító kórokozókkal szemben is.
A Greenpeace Magyarország is hosszú ideje küzd azért (többek mellett), hogy sokan megértsék, apró lépésekkel hogyan tudnak tenni a saját és a környezetünk egészségéért.

Dr. Bardócz Zsuzsa, alternatív Nobel-díjas professzor és Dr. Varga Adrienne, a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának egyetemi adjunktusa, a Bio – nemcsak etet, táplál is című munkájában részletesen bemutatja a „nagyüzemek” hátrányait és az ökológiai gazdaságból származó élelmiszerek előnyeit, illetve tudományos felmérésekkel, kutatásokkal alátámasztja a gondolkodás nélküli fogyasztás negatív hatásait az ember egészségére.

Csak egy kiragadott példa: a tápon tartott állat tejének csökkent a fehérje- és vitamintartalma, kevesebb benne az ómega-3 zsírsav.
A tejből 1956 és 2000 között eltűnt a kalcium 20%-a, a magnézium 21%-a és a vas 60%-a. Amikor ezt a tejet sajttá dolgozzák fel, a maradék magnézium további 70%-a és az összes vas is elvész.
Így az intenzív állattartás termékei sem a fogyasztók egészségét szolgálják. Manapság a csirke a tojásból 5 hét alatt jut el a boltig.
Nincs elég idő az izomzat növekedésére, az állatoknak nincs mozgásterük. Ezért ma kétszer annyi zsír van a csirkehúsban, mint 1940-ben volt.
A vegyszerek sajnos nem állnak meg az élelmiszereknél
Amikor ezeket elfogyasztjuk, a szervezetünk is elszennyeződik a megevett ételtől.
Míg 1940-ben nem volt a szervezetünkben egyetlen szintetikus vegyszer sem, addig mára az emberek vérében 300–500 vegyszer nyomait lehet kimutatni.
Az egészséges táplálék előállítása és a gazdaságossági szempontok (profitirányultság) ellentétéért tehát az egészségünkkel fizetünk.

Mindezek mellett a Greenpeace Magyarország rengeteg érvet is felsorakoztat az ökológiai gazdálkodásból származó élelmiszerek mellett:
1. Nincs műtrágyázás és tiltottak a környezetre, egészségre káros növényvédő szerek.
2. Nem mérgezik a környezetet és külön hangsúlyt helyeznek arra, hogy változatos élőhelyeket biztosítsanak a vadon élő állat- és növényfajoknak. Megtartanak például sövényeket, fasorokat, vadvirágos, természetes növényzettel borított sávokat a parcellák szegélyében. Ezek azért is fontosak, mert a madarak, sünök, hüllők és kétéltűek segítenek a kártevők gyérítésében, a vadvirágos területek pedig odavonzzák a beporzókat.
3. Módszereik középpontjában a talaj táplálása áll. Az ökogazdaságokban fenntartják vagy megteremtik a termőföld szervesanyag-tartalmát (például komposzttal vagy trágyával), így a talajlakó élőlények sokaságát is életben tartják.

4. Nem szennyezik a vizeinket vegyszerekkel, a termesztett növényfajok és -fajták gondos megválasztásával, talajtakarással, valamint a talaj vízmegkötő képességének javításával pedig arra törekszenek, hogy minimálisra szorítsák a vízfelhasználást.
Klímabarát és egészséges élelmiszert vásárolni ma már bárhol lehet, de akinek van lehetősége, az ökogazdálkodásba is belevághat.

Ha elhisszük, hogy nem nő túl rajtunk a probléma, az életünk a tét, és mindössze ennyit teszünk önmagunkért, illetve a Földért, akkor igenis sokat tettünk: észrevétlenül megállítunk egy szakadék felé robogó vonatot.


