Az UNESCO világörökségi helyszínként védett, több mint 2300 kilométeren húzódó ökoszisztéma a modern mérések történetének legnagyobb mértékű pusztulását szenvedte el. A 2024-es év a legsúlyosabb korallfehéredési eseményt hozta, amely a zátony több mint 70%-át érintette.
A korallfehéredés folyamata már évtizedek óta ismert
jelenség: amikor a tengervíz tartósan túlmelegszik, a korallok stressz hatására
kilökik magukból azokat a mikroszkopikus algákat, amelyek fotoszintézis révén
táplálják őket, és színt adnak a telepeknek. Enélkül a korallok kifehérednek,
legyengülnek, és hosszabb távon elpusztulnak.
2024-ben
a Csendes-óceánon kialakult, rendkívül erős El Niño-jelenség, valamint a
globális klímaváltozás miatt szokatlanul magas tengerfelszíni
hőmérsékletek sújtották a Nagy-korallzátonyt.
Egyes területeken a víz
hőmérséklete heteken át 2-3 Celsius-fokkal haladta meg a szokásos átlagot. A
kutatók szerint ez elegendő volt ahhoz, hogy a zátony hatalmas részei
kifehéredjenek, és sok helyen visszafordíthatatlan károkat szenvedjenek.
Az Ausztrál Tengeri Parkok Hatósága (GBRMPA) által közzétett
jelentés szerint a zátony történetének kilencedik, egyben legkiterjedtebb
fehéredési eseménye zajlott le. Az északi szektorban a korallok mintegy 80%-a
fehéredett ki, míg a középső régiókban 70% fölötti volt az arány. Bár a déli
területek kevésbé súlyosan érintettek, ott is szokatlanul magas volt a
veszteség.
Ez nemcsak biológiai, hanem gazdasági és társadalmi tragédia
is. A Nagy-korallzátony évente több milliárd ausztrál dollárt termel a turizmus
és a halászat révén, és több tízezer ember megélhetését biztosítja. A zátony
pusztulása közvetlenül fenyegeti ezt az iparágat, és hosszabb távon Ausztrália
part menti közösségeit is sérülékenyebbé teszi.

A tudósok évek óta figyelmeztetnek arra, hogy a
korallzátonyok a klímaváltozás egyik legérzékenyebb indikátorai. Ha a globális
felmelegedés meghaladja az iparosodás előtti szinthez képest az 1,5
Celsius-fokot, a világ korallzátonyainak akár 90%-a is eltűnhet a század
végére.
Ugyanakkor még van remény. A kutatók bizonyos területeken
megfigyelték, hogy a korallok képesek részben regenerálódni, ha a körülmények
javulnak. Ausztrália jelentős forrásokat fordít a zátony helyreállítási
programjaira, például a hőálló korallfajok kísérleti telepítésére és a
szennyezés csökkentésére.
A Nagy-korallzátony pusztulása nem csupán Ausztrália ügye.
Ez a természeti kincs az egész bolygó
öröksége. A mostani katasztrófa egy figyelmeztető jel: ha nem sikerül
fékezni a klímaváltozást, olyan élőhelyeket veszítünk el, amelyek millió évek
alatt alakultak ki, és amelyek nemcsak esztétikai értéket képviselnek, hanem a
tengeri ökoszisztémák kulcsszereplői is.



