Houweling Zsófia szerint a környezettudatosság nem a hibátlan életvitelről szól, hanem arról, hogy mindenki a saját lehetőségeihez mérten tegyen valamit. Anyaként és természetgyógyászként vallja: a kis lépések együtt formálják a jövőt gyermekeink számára.
„Erdők,
mezők leánya, hegyi jógatündér, amatőr séf” – így hangzik az öndefiníciód.
Lehet a különböző szerepek között sorrendet felállítani?
Ha
ma fogalmaznám újra ezt, már biztosan az ’édesanya’ állna az első helyen. Ezen
felül pedig azt mondanám, hogy természetgyógyász vagyok, aki nyitott a tudatos
és környezettudatos életvitelre, beleértve a főzést, a fenntarthatóságot, a sportot
és a jógát. Már hosszú évek óta ezek az alapok az életemben, a fókusz viszont
folyamatosan változik.
"Amíg például a gyermekeim kisebbek voltak, a mosható
pelenkákra koncentráltam, ma azonban már inkább azt keresem, hogyan nevelhetem a
lányaimat úgy, hogy fontos és természetes legyen számukra a
környezettudatosság."
Emellett a longevity-t, azaz az egészséges,
aktív és jó minőségben megélt hosszú
élet titkait kutatom, ami értelemszerűen elválaszthatatlan attól, hogy
vigyázunk a természetre és benne magunkra is.

Sok nő nagyon hasonló folyamaton megy
végig, amikor anyává válik. Hiszen azzal, hogy másért is felelősséget vállal, a
természet válaszaiban látja a biztos támaszt. Te azonban nem tartod meg
magadnak a megszerzett tudást, hanem évek óta megosztod azokat a követőiddel.
Miért döntöttél úgy, hogy inspirálni próbálsz másokat?
Az egészségügyben dolgozom, így számomra alapvető, hogy
segítsek. Ha pedig már belefektetem az időmet például abba, hogy kikeverjek egy
természetes tisztítószert, ami hatékony, szívesen megosztom másokkal is a
receptet, hátha náluk is beválik. Viszont fontos, hogy soha nem egyetemes
igazságként kezelem ezeket.

Mégis: működik. 8 év alatt igazán
szép követőbázist építettél fel, ami annak tükrében csak még inkább figyelemre
méltó, hogy az Instagram oldalad valóban egy hobbi csatorna, amelyen csak
nagyon ritkán találkozhatunk partneri együttműködéssel.
Természetgyógyászként fontos, hogy megválogassam, mihez adom a
nevem. A Zsebibogyó számomra nem bevételi forrás, sokkal inkább egy szerelemprojekt,
és talán ennek is köszönhetem a hitelességét.
De minden bizonnyal annak is, hogy
a történeteid nagyon hétköznapiak, és segítenek kézzel foghatóvá tenni a
fenntarthatóságot.

Amikor belevágtam, elképesztően lelkes voltam. Nem voltak még
meg a lányok, és épp részmunkaidőben dolgoztam, így az időm és az energiám nagy
részét ennek tudtam szentelni. Magam készítettem a takarítószereket itthon,
csomagolásmentes boltokba jártam, esténként kikevertem az arckrémemet. Szinte
sikerült elérnem a zero waste állapotot.
"Aztán anya lettem, és be kellett
látnom, hogy egy (majd két) gyerek mellett kompromisszumokat kell kötnöm.
Engedtem a saját szabályaimból – és ezt az üzenetet igyekszem közvetíteni a
csatornámon is."
Nem az a fontos, hogy tökéletesen csináljuk, csak tegyünk
valamit. Kezdjük el valahol, aztán ha tudjuk, illetve bírjuk, lépegetünk előre.

Közben pedig cseperednek a lányaid,
akik egyre többet értenek meg mindabból, amit az édesanyjuk képvisel. Nekik
hogyan mutatsz példát?
A fenntarthatóság a mindennapi döntéseinkben köszön vissza. Van
például egy ismerősöm, aki rendre összegyűjti otthon a kinőtt gyerekruhákat, és
áthozza hozzánk egy zsákban, én pedig kiválogatom, mi az, aminek mi még hasznát
vehetjük.
"Szerintem ez nagyon fontos, főleg a fast fashion szennyező trendje
miatt, ami a gyerekek esetében hatványozottan érvényesül, hiszen ők villámgyorsan
kinőnek mindent. Emellett ara is ügyelek, hogy a lányok büszkén viseljék az
örökölt holmikat."

De nem csak a ruhák használtak nálunk, a játékok nagy része
is. Amikor például kapunk valakitől egy Barbie-t, a baba a történetével együtt
költözik be hozzánk. Átbeszéljük, kié volt korábban, és hogyan folytatódhat az
élete nálunk.
A gyermekeid az elkövetkező években
bőven szolgáltatnak majd újabb és újabb területeket, amiket a
környezettudatosság jegyében újraértelmezhettek. Hogyan látod, Zsebibogyó
meddig kísér el téged ezen az úton?
Sok mindenttől függ ez, persze, de nagyon motivált vagyok, és
amíg vannak olyanok, akiknek segítenek a tartalmaim, nagyon szívesen áldozok erre
az időmből. Ha most belegondolok, látom magam előtt, ahogy 70 évesen az
Instagramon jógázom, közben pedig a hosszú élet receptjéről értekezem.

Környezettudatos
tippekért kövesd te is Zsófit az Instagramon
Fotó: Zsebibogyo



