Élővé tenni a hagyományokat, továbbadni a lángot

Hatalmas hittel vágott neki Fóris Anna és Ödön a természethez visszavezető útnak 14 évvel ezelőtt, amikor addigi életüket hátrahagyva Pátkára költöztek. A kertészmérnök-földmérő házaspár közel 1 hektáron gazdálkodik, önellátóan, tisztán, a hagyomány lángját őrizve.

Önellátás, hegyek, béke – ezt kerestétek, amikor 2011-ben, pár forinttal a zsebetekben megérkeztetek a Fejér vármegyei zártkerti telekre, ahol akkor néhány fán kívül még csak néhány sor kivágásra váró szőlő és egy rozoga kunyhó állt. Az út hosszúnak ígérkezett, de az elhatározásotok sziklaszilárd volt. Milyen gyorsan sikerült elszakadnotok a világ zsongásától?

Már egészen kicsi koromtól kezdve erre az életvitelre készültem, ezért nem jelentett különösebb feladatot, hogy magunk mögött hagyjuk a városi életet. Eleinte azért annyi kapcsolatunk volt az urbanizációval, hogy mivel teljesen a nulláról kezdtük el felépíteni a gazdaságot, mindkettőnknek volt még állása. De abban az időszakban nagy volt a kontraszt az életünkben: a légkondicionált épületből kiszakadva siettem haza, hogy teknőben ledagasszuk, aztán kemencében megsüssük a kenyeret, búzát őröljünk vagy éppen gyapjút fonjunk.

Fizikailag elszakadni az urbanizált világtól, és a hagyományok útján járni egy dolog. De mi a helyzet a digitalizációval, ami bárhol utoléri az embert?

Már gyerekszemmel nagyon tetszett az, ahogyan a nagyszüleim éltek. Márpedig ha az ember évezredeken keresztül tudott ekkora összhangban élni a természettel, akkor ez most miért ne sikerülhetne? Kíváncsiak voltunk, meg tudjuk-e találni a lehető legkisebb kapcsolódást a társadalommal. A ma napig nincs például okostelefonom, sőt, 10 évvel ezelőtt még a Facebookon sem voltunk fent, inkább szórólapozással hirdettük a VirágosÉlet megtermelt javait a környéken.

Egy pályázat miatt aztán kénytelenek voltunk felcsatlakozni a közösségi médiára, illetve képzéseket is tartok online, de nagyon tudatosan figyelünk rá, hogy annyira engedjük csak be az internetet az életünkbe, amennyire szükséges. Mindezt úgy, hogy a várostól nem fordultunk el teljesen, hiszen sok minden van ott, amit szeretünk – gondolok itt például a kultúrára. Úgyhogy azt mondanám, hogy a nagyszüleink életmódjából azt visszük tovább, ami a családunk javát szolgálja.

A modern versus hagyományos tengelynek rögtön van egy másik vetülete is, hiszen gazdálkodni is lehet mai technikával és a technológiára támaszkodva, ahogy lehet a régi hagyományok mentén. Itt hogyan találtátok meg a saját arany középutatokat?

Az egyetemen még azt gondoltam, hogy mindent úgy csinálok majd, a régiek. Amikor fél hektárnyi területen elkezdtünk gazdálkodni, nem is engedtünk be semmit, ami „mai”. Aztán visszavették a földek egy részét, és egy jóval kisebb területen kellett ugyanazt a mennyiséget megtermelnünk, hogy abból az önellátásunkat és a bevételünket is fedezni tudjuk. Adódott a kérdés: hogyan javíthatunk a hatékonyságon? A választ keresve teljesen átfordult bennünk a kezdeti hozzáállás, és lazítottunk a saját szabályainkon.

"Fix ágyásos technológiára álltunk át, minimálisan elkezdtünk gépeket használni (például vetőgépet), sőt, végül a takarófóliára is igent mondtam, amit nagyon sokáig elleneztem. Mindez azonban rengeteg időt megtakarít nekünk, amit a családra tudunk fordítani."

Ráadásul hibátlan paprikát és káposztaféléket tudunk a Zöldségközösségünk kosaraiba tenni még a tél közeledtével is. Mindezt szigorúan vegyszermentesen.

Amihez viszont nem kellett régen sem külső segítség, az a körforgás, amit technológia nélkül is tudtak biztosítani. Ezt mennyire sikerült lemásolnotok?

Bár relatíve kicsi gazdaság a miénk, olyan mini rendszert igyekeztünk felépíteni, ami önállóan megállja a helyét, az élelmiszer-termelésünk során pedig a hulladékot minimálisra tudjuk csökkenteni. Ha egyéb forrásból bekerül valamilyen csomagolóanyag a háztartásba, akkor külön gyűjtjük a papírt, külön a műanyagot. Ezen kívül alomszéket használunk, visszaforgatjuk a szerves anyagokat, és az állatok trágyáját is felhasználjuk. Ahogy minden évben vetünk mákot, a mák gubójával befűtünk, a mákszalmát pedig összeszecskázzuk, és mulcsként használjuk a virágágyásban.

@Fotó: Kádár Péter

Hozzátok hasonlóan – még ha más-más mértékben is – egyre többen keresik a kiutat a mérhetetlen fogyasztói életmódból. Mi a kulcsa annak, hogy sokéves motiváció nélkül is rátaláljon valaki erre az ösvényre?

Az ökológiai lábnyomunkat csökkenteni kell. És ez mindannyiunk feladata. Hogyan érhetjük ezt el? Egyénenként változó. Gondoljuk végig, valójában mire van szükségünk, és ne engedjük, hogy a reklámok és az akciók irányítsák a döntéseinket. Tervezzük meg a fogyasztásunkat, s nézzük meg, hol tudjuk lejjebb faragni a felhasználásainkat. Haladjunk apró lépésenként előre. Ha sikerül egy kicsit átformálnunk a gondolkodásmódunkat, az már önmagában nagy eredmény.

Egy gazdaságban értelemszerűen mindig van teendő, téltől őszig, hétfőtől vasárnapig minden mindennel összeér. Mégis a nagy egészet nézve ki tudsz emelni egy kedvenc időszakot?

Mindig nagyon várom, hogy eljöjjön az ősz, mert azzal együtt elérkezik egy mély befelé fordulás. Olyan, mintha a természet megpihenne, közben azonban a talajban óriási munka folyik, amivel felkészül a következő szezonra.

"Ha ezzel párhuzamot húzunk: nagy belső munkának kell elindulnia ilyenkor bennünk, emberekben is, hogy értékeljük ezt az évet, megnézzük, mit szeretnénk jövőre másképp csinálni, és ennek megfelelően tervezzünk."

Fotó: VirágosÉlet

Példa&Érték

Élővé tenni a hagyományokat, továbbadni a lángot

NSzM

További cikkek

Otthon

Életmód

Körforgás