A Redone csapata, ahogy a nevükben is benne van, újragondol dolgokat, mégpedig különböző használati tárgyakat. Nagyon egyediek a munkáik, ami annak is köszönhető, hogy óriási összhangban dolgoznak.
A Redone projectet Kata a vőlegényével együtt álmodta meg. Mindketten más területen tevékenykedtek korábban, de valahogy mindkettőjük életéből kimaradt a kreatív munka. A német származású Pascal korábban egy telekommunikációs multinál volt alkalmazott, de ma már csak a közös vállalkozásukra koncentrál, Kata pedig a családi - szépségipari - cégben tevékenykedik a mai napig, ami szintén teljesen eltérő terület.

Hogyan találtátok ki a koncepciótokat?
Nem volt tudatos. A Redone project márka abból ered, hogy amikor összeköltöztünk, nagy lendülettel tervezgetésbe fogtunk, hogyan is alakítsuk ki az első közös otthonunkat, hiszen úgy gondoltuk, amit lehet, magunk valósítunk meg.
Ez az élethelyzet hozta el azt a vágyat, ami akkor formálódott bennünk, hogy ne csak magunknak gyártsunk egyedi lakberendezési megoldásokat, hanem másoknak is. Eleinte, mivel nem volt túl sok eszközünk, szerszámunk, műhelyünk, főleg régi tárgyakat gondoltunk újra.
Olyan ötleteink voltak, amelyeket a nappalinkban is meg tudtunk valósítani. Mára van műhelyünk, beruháztunk egy csomó szerszámra, gépre, és így már nemcsak meglévő tárgyak átalakításán dolgozunk, hanem bútorokat is készítünk.

Mit szerettek benne a legjobban?
Egyértelműen a kreativitást. Sosem unalmas, hiszen mindig valami új dolgon dolgozunk. Csak ritkán készül egy tárgyunkból több darab, általában csak ha utólagosan megrendelik újra. Az egész folyamat a kezünkben van, a tervezéstől a gyártásig.
Én imádok álmodozni, tervezgetni, skiccelgetni, és még a gyártáshoz is szívesen készítem el a műszaki rajzokat. Pascal pedig legjobban azt szereti, hogy a kezei között a semmiből egyszer csak valami születik. És azt hiszem, kimondottan élvezi azokat a helyzeteket, amikor izgalmas, fifikás megoldás kell ahhoz, hogy jól működjön egy darab (funkcionálisan és dizájn szempontból egyaránt).

Ezenkívül kimondottan jó érzés az is, ha a munkánkhoz újrahasznosított fát használhatunk, mert bár ez nem világmegváltó ökotudatosság, csak egy apró lépés, de mégis óvja valamelyest a környezetet, normalizálja a társadalmunk túlfogyasztását és pazarlását, ezenfelül pedig csak bónusz, hogy a használt fának van egy különös bája, magán viseli az idő okozta „sérüléseket” és így igazán karakteressé válik.
Honnan szoktatok használt alapanyagot beszerezni? Van valamilyen jó kis titkos hely, piac erre?
A használt fát általában bontásokról szerezzük be, de az is előfordult már, hogy a megrendelőnknek megvolt a bontott fa alapanyaga, és azzal dolgoztunk. Ha valami régi tárgyra van szükségünk, akkor azokat bolhapiacokon válogatjuk össze, de sokszor ismerősök is nekünk adnak olyan holmikat, amelyekről azt gondolják, hogy tudjuk majd hasznosítani. Előbb-utóbb fel is használjuk ezeket, amikor már megszületett bennünk a döntés, hogy mire is lenne jó.

Mit gondoltok a fast fashionnek megfelelő fast bútorokról, kiegészítőkről? Vagyis azokról, amelyeket olcsóbban tudnak megvásárolni az emberek a nagyáruházakban?
Egy otthon (vagy bármilyen miliő) azt is elbírja, ha az ember vegyíti a tömegtermelésből származó bútorokat az egyedi vagy dizájn darabokkal. Egy-egy ilyen berendezési tárgy, amely magán viseli az egyediség jegyeit, feldobhatja a teret, magára irányíthatja a fókuszt.
A természetes anyagok és az egyedi igényekre alakítás miatt, bennünket általában azok fedeznek fel, akik vagy nem találnak megfelelő készterméket, vagy nem is szeretnének ilyet vásárolni. Van, aki számára már önmagában az jó érzés, hogy látja az embert/embereket, akik a létrejötte mögött állnak, vagy hogy tudja, ez a darab neki készült, esetleg részt vehet a tervezésben.
Melyik réteg vesz kézműves kisbútort vagy kiegészítőt?
Főképp olyanok keresnek fel bennünket, akiknek van egy kiforrott személyiségük és ennek megfelelően egy konzisztens ízlésük. Azt hiszem, a mi stílusunk is eléggé átjön, így jobbára azok szeretnének velünk dolgozni, akiknek a kortárs indusztriális, skandináv stílus fekszik a leginkább.

Az utóbbi években változott a hozzáállás a drágább, de egyedibb bútordarabok iránt?
Szerintünk manapság alapvetően van az emberekben egy nyitottság. Ennek oka a tudatos életmód terjedése is lehet. Ami viszont talán új keletűbb dolog ennél, az az a tendencia, miszerint egyre többen ügyelnek arra, hogy vásárlásaikkal hazai termelőket, gyártókat, tervezőket támogassanak.
Ha már felmerül a szükséglet, és van lehetőség annak a szükségletnek a kielégítésére olyan alternatívával, amely a hazai gazdasági szereplők, cégek forgalmát növeli, akkor sokan döntenek e mellett a lehetőség mellett. Ez sok nemzetnél régóta működik, itthon valahogy inkább csak az utóbbi néhány évben lehet érzékelni.

Ha nekem lenne otthon egy régi kis asztalom vagy székem, kis szekrényem, hogyan tudnék új funkciót adni neki?
Egy régi tárgy már attól is új életre kel, ha kicsit felújítjuk. Ha ez egy fából készült bútordarab, akkor a felület csiszolása utáni festés csodákra képes. A csiszolás nyilván sziszifuszi munka, akár kézzel, akár csiszológéppel csináljuk, és meglehetősen nagy porral is jár, de legtöbb esetben elkerülhetetlen ahhoz, hogy az új felületkezelő rendesen megtapadjon a bútoron, és ne kezdjen el lepattogni már néhány nap után.
Amennyiben a felületen korábban zománcfesték volt, vagy erősen fedő lakk, akkor még az is lehet, hogy először érdemes oldóanyaggal átkenni, amitől a festék peregni kezd, és később könnyebb lesz a csiszolás. Persze bizonyos krétafestékekkel nekieshetünk egy bútornak akár csiszolás nélkül is.

Amikor már új rendeltetést is szeretnénk adni valaminek, akkor ahhoz jobban el kell engedni a fantáziánkat. Egy régi szék újjászülethet éjjeliszekrényként, de ha nagy a tér, a falra szerelve akár polcként is.
Ha valakinek egy kis komódja hever a sarokban üresen, vagy nem illik az enteriőrbe, akkor például csak a fiókjaiból is lehet polc. De ha az eredeti rendeltetésének megfelelően komódként szeretné használni a tulajdonosa, akkor újrafestéssel (akár több szín keverésével), esetleg a gombok/fogantyúk lecserélésével máris pofásabbá teheti.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Redone projekt


