Talpalatnyi történetek: egy hátizsákból született új élet

Tíz éve egy hátizsákos világkörüli (nász)út fordította Dórit és Edvárdot a fenntarthatóság felé. A 14 országon, 4 kontinensen és 90 család vendégszeretetén keresztül kirajzolódott valóság arra sarkallta őket, hogy hazatérve mindennapjaikat hulladékmentesre formálják át.

Most vagy soha

Amikor Dóri és Edvárd összekötötték az életüket, gyorsan megszületett bennük a közös álom: hátizsákkal bejárni a világot. Noha az induláskor a fenntarthatóság még nem volt központi téma az életükben, a józan ösztön már akkor is működött: ahol lehetett, tömegközlekedéssel utaztak, alig repültek, és egy UV-fényes víztisztítóval váltottak ki minden újabb PET-palackot.

Ahogy aztán haladtak országról országra, egyre élesebben rajzolódtak ki a különbségek: peremvidékek, ahol nincs szemétszállítás, tengerpartok, ahová sodródik a hulladék... Mivel pedig keresték az önkéntes lehetőségeket, egyre közelebbről látták a környezeti válság különböző arcait. A felismerés lassan, mégis kikerülhetetlenül érkezett: a kényelemhez szokott nyugati életmódnak ára van, amelyet sokszor mások fizetnek meg.

„Hazatérve kimondtuk: ebben nem szeretnénk tovább részt vállalni. Meg akartuk tudni, élhetünk-e úgy, hogy nem okozunk aránytalanul nagy terhet – sem a környezetnek, sem a társadalomnak”

– idézi fel a kezdeteket Dóri. Az út így nemcsak tájakat kötött össze, hanem nézőpontokat is: hirtelen minden vásárlás, minden szokás mögött döntések láncolata mutatkozott meg, amelyek vagy tovább görgetik a problémákat, vagy apró fékekké válnak.

Kérdések, mélypont, váltás – emberi léptékben

Az utazás legnagyobb ajándéka számukra, hogy kiszélesítette a látókörüket. Megtanulták: annak, ami itthon magától értetődőnek tűnt, máshol gyakran a fordítottja az igaz, és ez felszabadítólag hatott rájuk. Megértették, hogy lehet – nagyon – máshogy csinálni.

„Közben persze nehéz volt rendbe tenni, hol vannak az egyensúlyok. Lehet-e úgy utazni, hogy ne legyen gigantikus az ökológiai lábnyomunk? Egyáltalán: lehet-e így élni?”

A keserédes felismerés aztán iránytűvé vált a számukra. Hazatérve a zero waste életmód felé fordultak – de nem hősi fogadalomként, hanem mindennapi gyakorlatként.

„A célunk az első pillanattól kezdve az volt, hogy inspiráljunk, támogassunk másokat, ne pedig szorongást váltsunk ki bennünk."

"Az út során tapasztaltak fényében szeretjük kihangsúlyozni, hogy nincs egyetlen helyes út. A hulladékmentes élet a legtöbb ember számára lépésről lépésre építhető fel hatékonyan."

"A fokozatosságban pedig mindenki megtalálja azokat a pontokat, amelyekben ő maga vállalni tudja, hogy a lehető legkevesebb szemetet termeli. Ezért született meg a könyvem is, a Helyi, idény, vegetáriánus zero waste konyha, hogy segítsünk azoknak, akik szeretnének kevesebbet pazarolni, továbbá hazai és szezonális alapanyagokra támaszkodva kevesebb húst fogyasztani.”

Mindennapok, pénztárca, egészség és közösség

Kellően távolról szemlélve sokaknak drágának tűnik ez az életforma, de Dóriék tapasztalata épp az ellenkezőjét igazolja.

„Két évig vezettük minden kiadásunkat, és kiderült: nem költségesebb így élni. Hiszen például csak azt vesszük meg, amire szükség van, és addig használjuk, ameddig lehet – ez nem lemondás, hanem tudatosság.”

A változás ráadásul közvetetten is megtérül: ha az ember ecettel takarít, és maga készíti a szilárd sampont, nem engedi, hogy felesleges vegyszerek kerüljenek a bőrére.

Ugyanígy: ha szezonális, helyi alapanyagokból főz, amik kevesebb beavatkozást igényelnek, magasabb tápérték és jóval kevesebb nem kívánatos adalék érkezik a tányérjára. Ezek a szokások pedig az egészség védelméért is sokat tesznek, aminek üdvös következménye, hogy kevesebbet kell annak helyreállítására költeni.

„A pénzünkkel ráadásul szavazunk is. Jó érzés, hogy a hipermarketek profittermelése helyett egy csomagolásmentes bolt fennmaradásához vagy egy kosárközösség működéséhez járulhatunk hozzá”

– hoz újabb erős érvet a hulladékmentességre való törekvés mellett Dóri.

Akit viszont már nem kell győzködnie, az a kislányuk, aki ebbe a szemléletbe született bele. Az ő példája is bizonyítja: a környezettudatosság igenis lehet természetes.

„Módunkban áll felnevelni egy olyan generációt, amelynek tagjai a használt ruhát is értéknek látják, akiknek újra van könyvtári tagságuk, és akik nem vásárolják meg a távolról jött olasz gyümölcsöt, mert tudnak két hetet várni a finom magyar szőlőre.”

Kövesd te is Dóri és Edvárd talpalatnyi történeteit!

Fotó: Talpalatnyi történetek Fb-oldal/Halmos Mónika

Példa&Érték

Talpalatnyi történetek: egy hátizsákból született új élet

NSzM

Most vagy soha

Kérdések, mélypont, váltás – emberi léptékben

Mindennapok, pénztárca, egészség és közösség

További cikkek

Otthon

Ízvilág

Példa&Érték