Kassai Lajos, a modernkori lovasíjászat megteremtője nemcsak sportot, hanem életformát is épített a Zselic szívében. A Kassai-völgyben ember, állat és természet harmóniában él együtt, lenyűgöző igazolást adva arra, hogy a fenntarthatóság a múlt bölcsességéből fakad.
A hagyomány gyökereiből
Kassai Lajos íjkészítő és
lovasíjász neve ma már egyet jelent a modernkori lovasíjászattal. Az általa
felépített életmű azonban jóval több, mint sport vagy fegyverkészítés: egy
olyan világképet testesít meg, amelyben a múlt értékei és a jelen kihívásai
szerves egységbe rendeződnek. A Zselic lankái között elterülő Kassai-völgy nem
csupán edzőhely vagy gazdaság, hanem élő tanúságtétel arról, hogy az ember
képes összhangban élni a természettel, ha nem uralni, hanem szolgálni akarja.
„Itt minden használatban van, és mindennek
a lovasíjászat jelenti a gerincét. Az íjászat ló nélkül elképzelhetetlen, a ló
köré pedig gazdaságot kellett fölépíteni. Ez a hely 37 év alatt alakult ki, és jutott
el oda, hogy hűen szolgálja a magyar kultúra és történelem szerves részét
képező sportot”
– meséli Kassai, miközben
körbevezet minket a birtokon.
A tájba simuló épületek, a szabadon
tartott állatok és a kézműves eszközök együttese azt a világot idézi, amikor az
ember még ösztönösen tudta: a természet részeként van jelen, nem pedig fölötte
áll. Ez a szemlélet adja a völgy szellemiségének alapját.

Természete szerint élni
A Kassai-völgyben minden élőlény a
maga rendje szerint létezhet – ez az alapelv, ami nem csupán etikai
állásfoglalás, hanem fenntarthatósági tanítás is. A szabadtartásban élő állatok
nem szorulnak mesterséges környezetbe, életmódjuk nem helyez felesleges terhet
sem a gazdára, sem a környezetre.
„Ha már kiemelek a természetből valamit –
például egy élőlényt –, akkor kötelességem biztosítani számára azt a
környezetet, amiben jól érzi magát. Ezek az állatok, mindaz, ami körülöttem
van, a természete szerint él, szabadságban.
"Kint vannak a legelőn, de be tudnak
állni egy féltető alá, ha esik az eső vagy ha nagyon hideg van, télen pedig
kapnak kiegészítő takarmányt. De minden állat, amit itt látunk, a mangalicáktól
a libákon át a lovakig, a bivalyokig és a szürkemarhákig, a saját életét éli, a
saját természete szerint”
Ez a szemlélet radikálisan eltér a
modern ipari mezőgazdaság működéséi elveitől, amelyben a termelékenység sokszor
felülírja az élővilág jóllétét. A Kassai-völgy példája arra figyelmeztet: a
fenntarthatóság nem technológiai trükkökben, hanem a természet törvényeinek
tiszteletében rejlik.

A Kassai-völgy: Harmónia ember és természet között
A józan ész öröksége
A völgyből sugárzó béke mögött
azonban hatalmas munka áll. Egy önellátásra törekvő gazdaság fenntartása
megköveteli azt a komplex tudást, amellyel hajdan a paraszti kultúra
rendelkezett. A Kassai-féle világképben ennek az eltűnőben lévő ismeretnek a
megtartása nem nosztalgia, hanem a jövőnk egyik kulcsa: a túlélés záloga egy
fenyegetett bolygón.
„Ha megkérdeznek, hogy mi az, ami a
mai világból hiányzik, egyszerűen tudok válaszolni: a józan paraszti ész. A
régi parasztemberek minimum nyolc szakma ismerői voltak. Egyszerre voltak
állattenyésztők, növénytermesztők, egyszerre tudtak sajtot készíteni és házat
építeni. Ez az összetett tudás jelentette a paraszti kultúrát, és ebből jött
létre az a biztos alap, ami egy földön járó ember fontos ismérve volt”
–
vallja Kassai.
A modern társadalom azonban inkább
széttöredezett, specializált tudásra épül, amely kevéssé képes a természetes
rendszerek összefüggéseinek megértésére. A Kassai-völgy viszont arra mutat
példát, hogyan lehet újra egyensúlyt teremteni.

„Az emberi minőség három
pilléren nyugszik. Az egyik az, hogy milyen kapcsolatban vagyunk az Istennel. Itt
nem vallásos áhítatra gondolok, hanem a fölfelé igazodásra, a tudatra, hogy van
nálam több, van nálam magasabb. A másik, hogy milyen kapcsolatban vagyok az
embertársaival, a harmadik pedig, hogy hogyan viszonyulok a környezetemhez”
– összegzi Kassai, aki szerint az ember nem csak kiemelkedett a természeti
környezetéből, de le is tiporta azt, ami nagy hiba. A feladatunk visszatalálni az
eredeti harmóniához.
A gazda szavai túlmutatnak a saját
birtokán: arra emlékeztetnek, hogy a fenntartható élet nem pusztán gazdasági
vagy ökológiai kérdés, hanem erkölcsi iránytű is. Olyan stabil alap, amelyre
egyaránt épülhet közösség, kultúra és jövő.



