„Ne akarjuk szőröstül-bőröstül felfalni a világot”

A fenntarthatóság bennünk kezdődik – vallja Wossala Rozina vendéglátóipari szakember és médiaszemélyiség, aki sok időt tölt az őserdőben, ahol folyamatosan tanul arról, hogyan bánhatunk jobban a természet és önmagunk energiájával.

Aki csak felületesen is szemlél téged, rögtön megsejti, hogy különleges kapcsolatot ápolsz a természettel. Mit takar ez?

Szerintem a mai világban nagy hiba, hogy a természetet egy passzív, nem élő dologként érzékeljük.

Ha az ember perspektívát tud váltani, és nyitottá válik a környezet folyamatos mozgásban lévőségére, elképesztően sok inspirációt és pozitív energiát meríthet belőle.

Legyen szó a saját életünk ciklikusságáról vagy szezonalitásáról, a természetben mindennek megtaláljuk a pepitáját, és ez nagyon sok kérdésre ad választ. Az a rengeteg idő, amit a dzsungelekben töltöttem, ezekre a bölcsességekre világított rá, és segített felismerni: azzal, hogy távolodunk a természettől, igazából csak túlbonyolítjuk az életünket.

Mindezek tükrében mennyire foglalkoztat a fenntarthatóság?

Abszolút, de hiszek abban is, hogy két oldalról kell közelítenünk hozzá. Az egyik a saját közvetlen életkörnyezetünk, amelyben az ember megpróbál mindent megtenni.

De nem feszíthetjük magunkat keresztre akkor sem, ha ez nem sikerül, mert a mai világban egyszerűen nem lehet tökéletesen fenntartható életet élni.

Időnként elkezdem magam hibáztatni azért, mert nincs otthon komposztálóm, aztán mindig rájövök, hogy egyszerűen ezt nem tudnám megoldani. De mivel a kényelemre való törekvés alapvető szükségletünk, a globális problémát egyénként nem fogjuk tudni megoldani. Azt kell keresnünk, hogy mit tudunk még hozzátenni.

Például hogyan tudjuk az utánunk jövő generációkat megtanítani felelősségteljesen gondolkodni, másként élni, határokat húzni. A GDP persze egy nagyon fontos dolog, de a halmozás, a soha meg nem elégedés visz bele minket a túltermelésbe és a túlfogyasztásba.

A dopamin-függőség a modern kor egyik betegsége, amit az táplál, hogy mindenki el akar nekünk adni valamit, és hatalmas a verseny a figyelmünkért.

Dolgozzunk önmagunkon, és csillapítsuk le magunkban a FOMO-t, azaz az attól való félelmet, hogy kimaradunk valamiből. Ha ez sikerül, nem akarjuk majd szőröstül-bőröstül felfalni a világot. Ez a legtöbb, amit a fenntarthatóságért tehetünk.

Említetted is, hogy sok időt töltesz Dél-Amerikában, bennszülöttek között. Mit tanulsz tőlük erről a fajta tudatosságról?

Elősorban a közösségre való igényt és a közösség megbecsülését. Ott nagyon más szociális helyzetben élnek az emberek. Talán pont azért, mert nem pénzkereséssel és pénzköltéssel telnek a napjaik, nagyban támaszkodnak a közösségre és a családra.

Nincs bőség ételben, ruhában, autóban, utazásban, így ők a boldogságot a nevetésben, a szeretetben, a gondoskodásban találják meg.

Elképesztő látni, hogy mélyszegénységben élő emberek kint álnak az utcán egy szál nadrágban, nevetnek, táncolnak és énekelnek. Nem vonta (még) el a figyelmüket a civilizáció, ami minket már teljesen beszippantott, kicsavart a természetes ritmusunkból, és létrehozott egy atomizált társadalmat.

Amikor köztük vagy, te is nélkülözöl mindent, amit a mai civilizáció nélkülözhetetlennek állít be. Érzed a hiányukat?

Amikor először bementem a dzsungelbe, hiába nem volt térerőm, az első három napban folyton azt hallottam, hogy csörög a telefonom. Nyúltam utána, aztán kényszeresen nyitottam is meg az Instagramot...

Nagyjából 5 nap kellett ahhoz, hogy ez az automatizmus kikopjon belőlem, és sikerüljön lecsillapítani az elmémet, hogy ne próbáljon pótcselekedni, hanem jelen tudjak lenni abban, amiben vagyok.

Amikor gyerek voltam, a buszon vagy a vonaton ülve sokat merengtem, álmodoztam, ábrándoztam jelenről és jövőről. Mára ez eltűnt az életünkből, mert a telefonnal azonnal eltereljük a figyelmünket. Érdekes, de egyben felkavaró is újra és újra visszatérni ehhez a sokkal természetesebb állapothoz.

Ez is egyfajta haladó hedonizmus?

Tulajdonképpen igen. Nyilván a magas gasztronómia habzsolásából indult ki ennek a hirdetése nálam, de mára átfordult, és a tudatosodást látom benne – az élet bármely területén –, és azt, hogy milyen céllal, tudással, illetve tudatossággal élem a mindennapjaimat. Ma már nem a negyedik tiramisuban találom meg a haladó hedonizmust – de ma már nem is abban keresem.

És miben találhatjuk meg például karácsonykor úgy, hogy közben a fentarthatóságot és a tudatosságot nem lemondásként éljük meg?

A karácsonyi menüt építsük bátran szezonális és lokális alapanyagokra. Az ananásznak, a csendes-óceáni kékúszójú tonhalnak és a wagyu bélszínnek nincs helye a honi ünnepi asztalon – és máskor sem. De a fenntarthatóságba a saját magunk fenntarthatósága is beletartozik. Olyan fogásokkal tervezzünk, amiket már két-három nappal előbb el tudunk készíteni, és kirakhatunk a balkonra, hogy december 24-én csak fel kelljen melegíteni.

A karácsonyt pedig inkább töltsük a családdal és a barátokkal. Azaz a saját energiánkkal is bánjunk fenntarthatóan!

Fotó: Wossala Rozina Facebook-oldala

Sikersztori

„Ne akarjuk szőröstül-bőröstül felfalni a világot”

NSzM