A lekvár a nyár elmúltával is visszacsempészi a mindennapokba a napfény ízét, és a közös élményeket. Ám nemcsak emlékként, hanem inspirációként is tovább él az, ahogyan a nagymama megfőzte a lekvárt és eltette a befőttet.
Gyermekfejjel az egyik legizgalmasabb dolog volt a nagymama fortyogó üstje mellett sertepertélni, és siettetni, hogy mikor lesz végre kóstoló a friss lekvárból. Aztán még várni néhány röpke pillanatot, mire a kis csészébe bekerül az édes nyalánkság, hogy megízlelhessem a nyár ízének esszenciáját. Semmihez sem hasonlítható élmény volt ez, amit még évtizedek távlatából sem felejt el az ember.
Szilvalekvárfőzés, mint családi esemény
Régen a szilvalekvárfőzésből a család apraja-nagyja kivette a részét. Már a főzést megelőző napon a rézüstöt megtisztították, és az alsó részét kívülről sárral betapasztották, hogy a lekvár ne égjen oda.
A reggel azzal kezdődött, hogy gyerekek segítségével kimagvalták a szilvát. A család férfi tagjai pedig felaprították a fát, tüzet raktak, és azt folyamatosan táplálták a főzés alatt is, amíg az asszonyok kavarták a lekvárt akár tizenkét órán át.
A nők általában egymást váltották, és közben az unokák is kipróbálhatták a lekvár kavarásának fáradsággal teli feladatát.
A munka akkor ért véget, amikor a kavarás során meglátszódott az üstnek az alja. Ez jelezte, hogy az édes massza elérte a kellő sűrűséget. Ezután nem volt már más teendő, mint cserépszilkébe vagy befőttesüvegbe önteni a zamatos és illatos lekvárt. Amikor a teteje megszilárdult, akkor hólyagpapírral vagy celofánnal fedték le. A kész édesség pedig bekerült a hűvös kamrába.
Ma már a szilvalekvárfőzés hagyományát kevés helyen őrzik, mert komoly előkészületet és sok időt kíván. Emellett pedig saját termésű szilvát is igényel. Régen természetes volt, hogy a házak kertje gyümölcsfákkal volt tele. Így eleink önfenntartó módon gondoskodtak arról, hogy a kamra polcai télen is a nyáron eltett finomságoktól roskadozzanak.

A lekvárok királynője, a baracklekvár
Kétségkívül az egyik legízletesebb lekvár a baracklekvár, amely kisebb kihívást rejt magában, mint a szilvalekvárfőzés. Manapság egyre többen szánnak rá időt és energiát, hogy akár piacon vásárolt, akár az otthoni kertben termett barackból lekvárt főzzenek. A munka szintén azzal kezdődik, hogy ki kell magvalni az érett gyümölcsöt, majd egy vastag falú edényben, lehetőleg öntöttvas lábasban kell főzni állandó kavarás mellett, kis lángon, két-három órán keresztül.
A befejezés előtt mintegy fél órával kell csak hozzáadni az ízlés szerinti cukrot, másképp a lekvár megbarnul.
Ezután a masszát még forrón az előre megtisztított üvegekbe kell átmerni. Lefedés után száraz dunsztba kell helyezni az üvegeket, egészen addig, amíg teljesen ki nem hűlnek.
A roppanós cseresznye, az édes körte, befőttként új életre kel
A kert nyári gyümölcseit télen is jó megízlelni, csak levenni a polcról a befőttet, és az ebéd mellé tálalni. A cseresznye, a meggy, a barack, a körte és a szilva egyaránt kínálja magát, hogy ízletes finomság legyen majd a hideg napok idején.
Az ép és egészséges gyümölcsöt célszerű befőttnek eltenni, mert másképp könnyen megromolhat az egész. Az üvegeket a munka megkezdése előtt lényeges hőkezelni, forró vízzel kiöblíteni, hogy steril legyen. Ezzel előzhető meg, hogy a beletöltött gyümölcs idő előtt erjedésnek induljon.
Ezután már nincs más feladat, mint berakosgatni a gyümölcsöket az üvegbe, ízlés szerint cukorral, egész fahéjjal vagy szegfűszeggel ízesítve.
Ha ezzel készen vagyunk, öntsük fel forrásban lévő vízzel az üveg háromnegyed részéig, majd zárjuk le, és helyezzük száraz dunsztba a kész befőttet! Régen kenyérsütés után tették be a meleg kemencébe a finom gyümölcsökkel megtöltött üvegeket, és ott dunsztolták ki. Manapság a befőtteteket ládába helyezve, pléddel, paplannal beburkolva biztosítják a melegebb hőmérsékletet.
Fotók: 123RF