Miközben a vizedet kortyolgatod, jusson eszedbe, milyen szerencsés vagy, hogy ez számodra még természetes. A tiszta víz ugyanis kincs. Egyre ritkább kincs!
„Aman Iman", avagy „Víz az élet" – szól a Szaharában élő berber nép, a tuaregek közmondása, amely legalább annyira igaz, amennyire szomorú is egyben. Hiszen ha valaki a sivatagba születik, minden egyes napját a vízért folytatott elkeserítő küzdelem határozza meg. És nem csak az övét.
Napjainkban már világszerte több mint 3 milliárd ember számára nem alapvetés a tiszta víz.
Ez a szám pedig folyamatosan nő, hiszen a tudósok szerint elkezdődött a visszaszámlálás: minden egyes nappal közelebb kerülünk ahhoz, hogy végleg kiürüljenek a Föld édesvízkészletei.
Erre próbálja meg felhívni a figyelmet a 2021-ben készült Day Zero című dokumentumfilm, amely öt páratlanul értékes térség példáján keresztül mutatja be a bolygóra leselkedő krónikus vízhiány veszélyét.

A nap, amikor elfogy a víz
"A vízen keresztül beszél hozzánk a természet. Itt az ideje, hogy hallgassunk a szavára."
Mivel a civilizáció és az ökoszisztéma fenntartásához elengedhetetlen a víz, a készletek kimerülése a világ egyre több pontján érezteti fájó hatását. Ideje belátnunk, hogy a néhány évtizede még távolinak tűnő klímaváltozás annak minden vészjósló figyelmeztetésével együtt már nem a jövő generációinak problémája, hanem a jelen megkerülhetetlen része.

A nap, amikor elfogy a víz
Day Zero Trailer
A 70 perces filmben erre látunk kijózanító példákat. Az egyik ezek közül a floridai High Springs, amelyet a világ legnagyobb édesvizű vízforrásaként tartanak számon. A víztározó ökoszisztémájában azonban komoly változások figyelhetők meg: a víz áramlása lelassult, a növényzet pedig látványos ritkulásnak indult.

Kaliforniában, az aszályok otthonában megismerkedhetünk Jay Famiglietti víztudományi szakértő nagyszabású GRACE missziójával, amelynek eredményei nagyon ijesztőek: a Föld víztározóinak több mint a fele átbillent már az úgynevezett fenntarthatósági ponton, azaz folyamatosan csökken a bennük lévő víz mennyisége, ezzel pedig egyre csak nő a kiürülés veszélye.

A harmadik stációban, Fokvárosban ez már nem pusztán egy lehetséges forgatókönyv. Az itt élők számára a vízért folytatott küzdelem a mindennapok szerves része. Az emberek reggelente ballonokkal a kezükben állnak sorban a kijelölt vízfelvételi pontokon, miközben a Theewaterskloof-gátat, a város legnagyobb víztározóját teljesen felemésztette a szárazság.
Kansasban egy helyi gazda kalauzol minket végig egy farmon, miközben rámutat az állattenyésztéssel kapcsolatos anomáliákra. Például arra, hogy mire a tányérunkra kerül egy hamburger, több mint 2200 liter víz „megy kárba” – emeli ki a Greendex.

Egy ilyen körképből pedig nem maradhat ki a Föld tüdeje, azaz az amazonasi esőerdő sem. A drámai képkockák szemléltetik, hogy az illegális erdőirtások a terület egyötödét a semmivel tették egyenlővé, aminek következtében a légkör szén-dioxid-koncentrációja emelkedik, ezáltal pedig fokozódik a szárazság és a vízhiány.
Zárd el a csapot!
"Mit tennél, ha tudnád, amit én tudok? Hamarosan kiderül, hiszen most rajtunk áll, hogy cselekedjünk, mielőtt túl késő lesz."
Megoldást találnunk. Neked, nekem, mindannyiunknak. Méghozzá azzal, hogy mostantól ennek az életet jelentő anyagnak minden egyes cseppjét megbecsüljük. És ehhez nem elég, hogy odafigyelsz a közvetlen vízfogyasztásodra – azaz a tusolást választod fürdés helyett, nem indítod el félig üresen a mosó- és a mosogatógépet, és a vécé-öblítéséhez is csak annyi vizet használsz, amennyi valóban szükséges.

Hazai adatok
Hazánkban személyenként átlagosan napi 110 liter vizet fogyasztunk direktben, teljes vízlábnyomunk pedig napi 2055 liter. A kettő különbözetét olyan tényezők teszik ki, mint például egy csészére való kávészem megtermesztése, feldolgozása és „házhoz szállítása” (ami közel 140 liter vizet igényel), egy farmernadrág legyártása (nagyjából 8000 liter vízbe „kerül”), vagy egy mikrochip előállítása (32 liter vizet emészt fel).
Ha pedig egymilliárdan vállalnák, hogy évente csak két új pamutpólóval kevesebbet vásárolnak maguknak, az így megtakarított víz árával 4,6 millió ember éves élelmezését lehetne biztosítani.

Milyen kicsi változások milyen nagy hatással bírnak, ugye? Márpedig a változás kulcsa mi magunk vagyunk.
Az utolsó cseppek folynak a csapból a poharadba. Becsüld meg őket nagyon!
További tartamat az alábbi linkeken találsz
@alkotoenergia
Day Zero Trailer