Gazdalkodas Bodi Sylvi modra

Nem így tervezte, mégsem érzi azt, hogy kényszerpályára került. Sőt, igazi harmóniákat hozott ki a sors írta „alaphangokból”. A vízen magabiztosan egyensúlyozott, a földön két lábbal áll.

Olyan örömmel és átéléssel tud a tyúkjairól, növényeiről, kertjéről beszélni, hogy az ember legszívesebben elrohanna gumicsizmáért, kapáért, és – jobb híján – a teraszát is megművelné. Már csak az a kérdés, hogy tudná-e annyira szeretni a gazdálkodás folyamatait, mint Bódi Sylvi, mert másképp mindössze kontármunka lenne…

Amikor a vírushelyzet hazarendelt, hogy zajlott az átállás, felkeltél egy nap, és azt mondtad, elég a mezítlábas létből, elő a gumicsizmát?

Nem egészen. Fontos volt, hogy találjak valami olyat, ami érdekel, amit szeretek, így a körülményekhez adaptálódva, próbáltam a legjobbat kihozni a helyzetből. Sokat nem terveztem, csak mentem az áramlattal, ahogy a szörfben tanultam. Azért persze nem akartam mindent azonnal, fokozatosan tanultam bele, és többlépcsős folyamat végén jutottam el a veteményestől a tyúkokig.

Nagy adag elhivatottság, illetve türelem kell hozzá, viszont az visz előre, hogy van sikerélményem, mert gyönyörű terményeim vannak.

Ennek ellenére tudom, van még hova fejlődnöm…

Bizonyára az is sokat számított, hogy nem a könyvolvasással kellett kezdened.

Fiatalon beletanultam szerencsére, mert a nagyszüleim zöldség- és gyümölcstermesztésből éltek, nem kellett az alapokig visszamennem. Jó termőföldbe ültettem, utánanéztem a növénytársításnak, melyik támogatja, melyik vonja el a másik életterét, s egy biokertész barátnőm is sokat segített. Viszont az a jó, hogy rengeteg fejlődés van ezen a területen, például anno nem volt talajtakarás, ám amikor ezeket felismertem és alkalmazni kezdtem, elkezdett bő termésem lenni.

És még ez sem ilyen egyszerű, mert ahol termés van, ott a kártevők is megjelennek. Az megint egy másik kihívás…

Igen, folyamatos megfigyelést igényel, és sok utánajárást, főleg, ha úgy akarok védekezni, hogy közben bio maradjak. És akkor az is ott van, hogy nem jó érzés az én táplálékom miatt „állatokat” elpusztítani. Abszolút megértem őket, élni akarnak, és miért ne egy szuper veteményesbe jönnének?!

Azért, gondolom, voltak bosszantóan kitartó megszállók is a palettán.

A levéltetvekkel gyűlt meg a bajom, bele is ástam magam a témába, mert addig azt hittem, lefújom és annyi, de az nem jó, mert ezzel beleavatkozok az ökológiai láncba. Itt volt az egyik legnagyobb „aha-élményem”, mert eszembe sem jutott, hogy az általam kedvelt hangyákkal kell kezdenem, hiszen ők szállítják a lárvákat az egyik helyről a másikra. Aztán jött a következő dilemma, amikor megláttam egy lárvát: ha kikel, vajon elpusztítja a kártevőket, vagy ő is kártevő, szóval, óriási tanulási folyamaton mentem keresztül, mire a teljes kirakós összeállt. Igaz, a poloskákra még mindig nincsen tuti megoldásom.

Ezért is járok permakultúrás tervezői iskolába, hogy megértsem az ökológiai rendszereket, és minél hatékonyabb lehessek.

Ahogy mondtad, a kerted folyamatos figyelmet igényel. Hogy oldod meg például a nyaralást?

Egyszer elmentem tíz napra augusztusban, s mire hazaértem, úgy elszaporodtak a poloskák, hogy azt hittem, kihullik a hajam. Ráadásul a locsolást is meg kellett szervezni; szerencsére itt falun az emberek nagyon segítőkészek. Amíg nem volt csepegtetős öntözőrendszerem, addig reggel, este locsoltam, viszont már a talajtakarással eljutottam oda, hogy a nagy melegben sem kell naponta öntözni, mert a föld vízgazdálkodása is sokkal jobb lett.

Szóval, a fentieken túl, a jó szomszédság is megfizethetetlen, pláne most, hogy már tyúkok is vannak.

Tényleg komolyan gondoltad azt a kijelentést, hogy nem is tudod, hogy tudtatok eddig nélkülük élni?

A legkomolyabban. Olyan, mintha egy puzzle utolsó darabja is a helyére került volna, nagyon jó, hogy vannak. Márciusban elmentem a monori állatvásárba, és vettem kilenc tyúkot meg két kakast, de szeretném bővíteni a baromfiállományt maximum húszra. Úton vannak a fürjek is, csak még kicsik, de már elkészült nekik az ól és a kifutó. A barátnőm indiai futókacsái még tojásban vannak, onnan egy pár érkezik kertészsegédnek, mert a meztelen csigákat nagyon szeretik, csak a salátámat kell majd valahogy elkerítenem tőlük. Őket viszonylag szabadon tudom tartani a 2000 négyzetméteres fő kertben, igaz, a tyúkok sem kis helyen, 130 négyzetméteren élik majd a mindennapjaikat.

Nem is akárhogy, mert nálad a baromfiknak is üdülőjük van, nem sima ketrecük…

Megérdemlik, hálásak, és tojást adnak cserébe. Az volt a cél, hogy változatos legyen az életterük, ne csak egy terület, ahol kapirgálhatnak és porfürdőznek: kis hinta ágakból, gúla, amolyan hasznos és szép játszótér. Nádból és bambuszból készítettem nekik egy trópusi sátrat szélfogónak, csak azt nem tudtam, rájönnek-e, miért építettem, de imádják; amint elkészült, ott állt bent mindegyik. Nem tudtam lefotózni, mert amikor meglátnak, a kakas kukorékol, a tyúkok meg rohannak elém, mint mi anno, amikor hazaértünk az óvodából.

Gazdálkodás ide vagy oda, a szépségiparból maradtak benned nyomok bőven.

Örülök, hogy az a több mint húsz év nem tűnt csak úgy el.

Valóban fontos nekem az esztétikum, ahogy a praktikum is, de szeretem, ha stílusos a környezetem, s ebbe a kert meg a tyúkól is beletartozik.

A legtöbb dolgot te magad is elkészíted, viszont legutóbb jó volt látni, hogy nem csak a gyümölcsös szegélyedre voltál büszke, hanem a kézművesre is, aki megalkotta.

Nagyon becsülöm azokat az embereket, akik továbbviszik a családi örökséget. Ráadásul a vesszőfonás a kihalás szélén álló mesterség, így Dávidot is nagyra tartom, meg persze a szemet gyönyörködtető munkáját is.

Ha nem a kertben tevékenykedsz, akkor képzed magad…

Ez egy életre szóló tanulási folyamat, és nekem fontos, hogy minél többet tudjak arról, amiben szívvel-lélekkel benne vagyok, úgy, hogy közben a gyakorlatban is kipróbálom, kísérletezek, mert az válik igazán tudássá, amit te tapasztalsz meg. Ahogy említettem, most éppen permakultúrás suliba járok, ami szintén remek döntés volt, mert mindig tanulok valami újat, izgalmasat, mint például legutóbb a fűszerspirált, vagy a gilisztatornyot, hogy miképp lehet a terméketlenné vált földet is új életre kelteni általuk.

Nemcsak frissen szereted a terményeidet, hanem sok mindent el is teszel. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Itt is van hova fejlődnöm még, főleg a fermentálás, amit szeretnék megtanulni. Lecsót, savanyúságot, aszalt dolgokat, lekvárokat tettem el, de elkezdtem kísérletezni, hogy mivel tudom helyettesíteni a cukrot, illetve hogy ne használjak tartósítószert.

A legnagyobb sikere az aszalt paradicsomnak volt, olívaolajban, dél-olasz recept alapján, amit még tovább is gondoltam.

Mennyei lett, s az már látszik, hogy nem tettem el eleget.

A víz világnapján egy gyönyörű sellős fotódat osztottad meg. Mi volt benned, amikor ránéztél?

Nagyon tud hiányozni az a világ, az életérzés, a másfajta természetközeliség. Az egyik földes, a másik vizes élmény, mindkettőnek megvan a varázsa. A mostani életemből nem lehet lazán kiugrani hetekre, de igyekszem úgy alakítani, hogy valamilyen formában az is része maradjon az életemnek.

Mit kell egy gazdasszonynak kívánni?

Jó egészséget és bőséges termést. Persze, esőt mindig lehet, mert öröm nézni, ahogy ilyenkor a növények életre kelnek, szinte „táncot járnak”, de ha jobban belegondolok, most leginkább békét...

További tartamat az alábbi linkeken találsz

/alkotoenergia

Bódi Sylvi Facebook-oldala

/alkotoenergia

Bódi Sylvi Instagram-oldala

Életmód

Az élet írta a kottát, de a karmesteri pálca Bódi Sylvinél van

Kolozsi Lázár Ildikó

További tartamat az alábbi linkeken találsz

További cikkek

Otthon

Otthon

Körforgás