A meglévő infrastruktúra újraértelmezése és civil kurázsi: a szegedi vízőrzők mintaprojektje bebizonyította, hogy akarattal és kitartással megfékezhető az aszály, az éven belüli vízciklus helyreállításával pedig visszacsalogatható az élet az Alföld szikkadó talajába.
A
Homokhátság délkeleti csücskében fekvő szegedi Öreghegyen az ország egyik
legsúlyosabb talajvízhiánya drámai ökológiai válságot vetít előre,
amelynek megállítására tenni kész civil vízőrzők vállalkoztak. Az Öreghegy Projekt
elsődleges célja a terület természetes, szikes tavakra jellemző, éven belüli
vízciklusának rekonstruálása, amelyben a téli-tavaszi időszakban kiterjedő
tocsogók a nyár derekára fokozatosan visszahúzódnak.
Ez a ritmus egyrészt képes
folyamatosan táplálni a felszín alatti finomhomokos, löszös vízpuffert,
amely a nyári hőségben is megvédi a nedvességet a párolgástól a növények
gyökérzónájában, másrészt biztosíthatja a táj és a helyi agrárium harmonikus
együttélését.
A
munka első fázisát a terület tűpontos feltérképezése, az érintett tulajdonosok
megkeresése, valamint az illetékes hatóságok bevonása jelentette, miközben a
kezdeményezést elindító Kelemen Tamás mögött egy elhivatott, természetvédelmi mestermérnökkel,
hidrogeológussal, profi informatikussal és lelkes önkéntesekkel kiegészült
szakmai csapat sorakozott fel, amelynek tagjai elméleti tudásukat
homokzsák-lapátolással ötvözve készen álltak az Öreghegy Projekt
gyakorlati indulására.

A kiszáradt erek újrahasznosítása
A
hazai, mintegy negyvenezer kilométernyi csatornahálózatot az elmúlt évszázadban
szinte kizárólag azzal az egyetlen céllal üzemeltettek, hogy a belvizet a
lehető leggyorsabban levezessék a folyókba. Ha azonban ezek a mély
csatornamedrek javarészt üresen tátonganak, folyamatosan szívják el a
nedvességet, és szárítják a környező felső talajréteget.
Az Öreghegyen áthaladó Külső-Maty alcsatorna lejtése
azonban mindössze két-három ezrelékes, ami az alföldi sík adottságok mellett tökéletesen
alkalmassá teszi a rendszert a fordított működésre, vagyis közvetve a víz
visszatartására.
A csatornában tudatosan bent tartott víz megemeli a
helyi talajvíz szintet, ami óriási szivacsként táplálja a felszín alatti
rétegeket, hosszú távon megóvva a környező vegetációt a kiszáradástól – és
kiváltva a méregdrága mesterséges mederásásokat.

A szivornya-művelet
A gyakorlati
megvalósítás kezdeti lépései komoly leleményességet igényeltek a csapattól. Mivel
a vízügy munkatársainak a régió számos más helyén kellett
hasonló vízpótlást végezniük, a beígért eszközök
foglaltsága miatt végül három saját beszerzésű KPE szivornyát vetettek át a
csatorna partfalán úgy, hogy annak egyik vége a magasabb vízállású
főcsatornába, a másik pedig az egy méterrel mélyebben fekvő alcsatornába
lógott, a tiszta gravitációra és a fizika törvényeire bízva a feladatot. A
hepehupás talaj miatt azonban a csövekben makacsul megmaradó levegőbuborékok
kezdetben megnehezítették és sorra leállították a víz áramlását.
Az
áttörést végül egy sokat látott vízügyi szakember tanácsa hozta meg számukra,
amelynek köszönhetően február 28-án megindult a víz a főcsatornából.
A három
szivornyán keresztül naponta közel 500 köbmétert tudtak ezzel a módszerrel
átemelni, nagyobb átmérőjű csövekkel és egy negyedik csövet is munkába állítva
március közepére pedig már 900 köbméterre emelték a napi mozgatott
mennyiséget – mindezt elektromos áram és fosszilis üzemanyag felhasználása
nélkül.
Tamás ezen a ponton kihangsúlyozza: ez
a logisztikai bravúr elképzelhetetlen lett volna az állami szervek és hivatalok
rugalmas, támogató hozzáállása nélkül. A vízvisszatartás tehát elkezdődött.
Éledő természet
A
természet reakciója megdöbbentően gyors volt. Alig 24 órával a víz
megjelenése után egy tőkésréce-pár landolt a sekély vízen – a helyi vadászok
szerint évek óta nem láttak kacsát a környéken. Azóta 20-nál is több
madárfaj foglalta el az újdonsült vizes élőhelyet, miközben a planktonikus
rákok (sziki lebegőkandicsok)
megjelenésével a tápláléklánc alapja is hihetetlen sebességgel épült újjá.

A
változások dokumentálására Tamás és csapata április óta nagypontosságú GNSS
műszerrel sétálja körbe a nyílt vízfelületeket, és követi a víz terülését a pár
száz négyzetméterestől a tizenkét hektáros felületekig. A legfrissebb
terepi mérések valóságos tudományos bizonyítékkal érnek fel:
Miközben a
meteorológiai adatok szerint az elmúlt időszakban a drasztikus szárazságban 20
mm volt a párolgás és mindössze 2 mm a csapadék, a talaj vízhiánya pedig
stabilan 130 mm körül alakult sivatagi, 19 százalékos páratartalom mellett, az
Öreghegy Projekt által felkarolt terület nyílt vízfelülete bizony növekedni
tudott!
Ez egyértelműen igazolja, hogy a csatornákból beszivárgó víz
sikeresen telítette a föld alatti puffereket, amelyek most alulról táplálják a
felszínt.
Hétköznapi szuperhősök
Az
öreghegyi kezdeményezés nem egyedülálló jelenség; az országban egyre több
olyan civil csoport szerveződik, akiket Tamás a táj „szuperhőseinek”
nevez.
Ezek a közösségek szoros kapcsolatban állnak egymással, és
folyamatosan cserélik ki a tapasztalataikat. Van olyan csapat, amely a
hódgátak működését modellezi és fenékküszöbökkel lassítja a patakok sodrását,
máshol egyetlen önkormányzati holtágból kiindulva mára többezer hektáros
csatornarendszer komplex vízkormányzását valósították meg.

Közben pedig az
Öreghegyen is
rengeteg még a teendő, így a csapat már a következő szintet tervezi. Az
ideiglenes, könnyen sérülő és a horgászautók által is veszélyeztetett
szivornyacsöveket a nyár folyamán szeretnék kiváltani egy állandó, tolózárral
szabályozható áteresszel, amely a jelenlegi vízhozam tízszeresét lenne képes
biztosítani.
Az alkotás boldogsága
Kelemen
Tamás számára ez a hosszú, kihívásokkal teli utazás teljesen új életcélt
adott. Ma már minden szabadidejét homokzsákokat pakolva vagy a fák mögött
mozdulatlanul lapulva tölti, hogy lencsevégre kapja a visszatérő
madarakat.
„Minden percét imádom. Látni a vizet és a madarakat az
alkotás semmihez sem fogható örömét adja.”
– vallja.
Vállalása azonban már
rég túlmutat a Homokhátság határain. Az elmúlt 15 hónap alatt olyan
felbecsülhetetlen értékű, gyakorlati, műszaki és jogi tudásbázis épült fel a
kezei alatt, amely univerzális mintaként szolgálhat bármely hazai közösség
számára.
Egy olyan mélyen motiváló és cselekvésre ösztönző erő ez,
amely igazolja: ha a civilek összefognak, képesek visszaadni a szebb jövő
reményét.

Kövesd te is a Szegedi
VízŐrzők munkáját a Facebookon!
Az Öreghegy Projekt csapat
tagjai: Kelemen Tamás, Nagy Tamás, Király András, Csiszár Endre és dél-afrikai
önkéntesük, Hlulani Mboweni
A történet első részét ITT olvashatod el.
Fotók: Szegedi VízŐrzők – Öreghegy Projekt Facebook oldala


