Parrag Gabriellával, a budaörsi Csillagjáró Fejlesztőház alapítójával és pedagógusával beszélgettünk, hogy miképp vezethetjük be a kicsik életébe a környezettudatosságot és az újrahasznosítást.
Sokan gondolják, hogy a gyerekek agya „szivacs”, így például a környezettudatosságra és a tudatos életmódra már a lehető leghamarabb fel lehet hívni a figyelmüket.
Ez pontosan így van. Ez is lenne a lényeg, hogy ne később kelljen erről tanulniuk, hanem már így legyenek nevelve. A legtöbben nem is gondolnák, de az óvodákban és az iskolákban már régóta felkészítik a gyerekeket a környezet fontosságára.
Szerintem senkinek nem mond újat a papír-, pet palack- vagy használtruhagyűjtő verseny és a kis palackpréselő gép, amit szívesen használnak a gyerekek.
Illetve a legtöbb közoktatási épületben szelektíven gyűjtik a szemetet. Ez azért is jó, mert ha ott így szokták meg a diákok, akkor otthon is így akarják majd, ezáltal a szülőkre is ráragadhat a jó cselekedet.

Vannak olyan feladatok, amelyek arra hivatottak, hogy a gyerekek játékosan sajátítsák el a környezetvédelmet?
Szerencsére számtalan példa van rájuk. Otthon, az óvodában és az iskolában is könnyen ki lehet találni olyan kihívásokat, amelyek segítségével az életük része lesz a környezettudatosság. Így lesz a kupakokból és a fa ruhacsipeszekből fejlesztőjáték. Fiatalon fogékony az agy, észre sem veszik, de pillanatok alatt az életük szerves részévé válik a tudatos életmód.

Facsipesz és kupakok? Ennyire egyszerű lenne? Hogy lesz ezekből játék?
A facsipeszeknél a legegyszerűbb a helyzet. Akár kifesthetjük őket párosával színesre, akár alakzatokat festhetünk rájuk, a lényeg, hogy megtalálják a párokat a teregetésnél, ezzel is segítve a szülőknek mosás után. A kupakoknál is sokféle lehetőségünk van kortól és fejlettségtől függően.

Kiscsoportosoknak lehet például előre megrajzolni egy bohócarcot, amelynek az orránál körberajzolunk egy nagyobb méretű, piros kupakot, és azt kivágjuk. A gyereknek odaadunk többféle méretű és színű kupakot, amelyek közül ki kell választani a megfelelőt. Hasonló ehhez, amikor egy kartonlapon színes köröket csinálunk, és a körön belülre a megfelelő színű kupakokat kell tenni.
A nagyobbaknak a zárósapkákból készült amőbát ajánlom. Az egyszerre fejleszti a kombinatív gondolkodást és a rácsavarásnál a mozgáskoordinációt.
Ezekkel az alapokkal az ő generációjuk sokkal tudatosabb, élhetőbb életet teremthet maganak és az egész társadalomnak.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
A Csillagjáró Fejlesztőház Facebook-oldala