Korzikát nem véletlen hívják a szépség szigetének (Ile de Beauté), hiszen lenyűgöző tájakkal, vadregényes hegyvonulatokkal, zöldellő völgyekkel, vibráló mediterrán napfénnyel és nem utolsó sorban, kristálytiszta, azúrkék tengerparti öblökkel rendelkezik.
Korzikát az idők folyamán sokféle
nép lakta, föníciai, etruszk, görög, római. Hasonlóan a többi Földközi-tengeri
szigethez, mint például Szardínia, Szicília vagy Málta, nagyon összetett,
színes kultúra alakult ki, e sokféle nép hatására.

Korzika legismertebb szülötte – de
nem az egyetlen - kétségtelenül Bonaparte Napóleon, aki a mai fővárosban,
Ajaccióban született. A sziget majd minden városában, lelhetünk egy vagy több
Napóleon szobrot és természetesen Napóleonos szuveníreket is találunk, minden
ajándékboltban.

Érdemes úgy tervezni a
látványosságok megtekintését, hogy azt egybekötjük egy fürdőzéssel is, hiszen
Korzika, strandolás szempontjából, ugyanolyan nagyhatalom, mint Szardínia.

Mi,
komppal és autóval érkeztünk Livornóból (Toscana) Bastiába, ott foglaltunk
szállást és onnan látogattuk meg elsőként a festői Calvit, ahol a délelötti
városnézés után fürdőzéssel töltöttük a délutánunkat.

Aki Korzikára látogat, annak
kihagyhatatlan Bonifacio. Ha mást nem, ezt a sziklavárost mindenképpen látni
kell. Korzika legdélibb városa, igazán lenyűgöző, mely egy fehér mészkősziklára
épült, közvetlenül a tenger fölé. Nemcsak a város fekvése, gazdag történelme is
csodálatos.

A genovai citadella – mely szinte közrefogja a sziklán álló óvárost
– a 9. században épült. A citadella ölelésében elterülő La Haute Ville szűk
utcái, sikátorai, autentikus korzikai élményt nyújtanak. A város legismertebb
látványossága az Aragóniai király lépcsője, amely 187 lépcsőfokból áll és a
sziklaszírt tetejéről, közvetlenül a tengerhez visz le, meredeken a mélybe. A
közeli strandokon, itt is tudunk a városnézés után pihenni.

Bonifacio különleges temetője a
Marine Cemetery (Cimetiére Marin) is érdemes megnézni, ha a városban járunk. A
temető nem csak nyughely, hanem egyfajta szabadtéri emlékhely is, mely a város
és a tengerhez fűződő hagyományait idézi. A tengerésztemetőként is emlegetett
„necropolisz” számos tengerész, hajóskapitány és halász nyughelye. Érdekes,
város a városban, kápolnaszerű épületegyüttese egyedülálló Franciaországban
mindenképp látni kell.

Corte városába is ellátogattunk,
melyet minden irányból hegyek veszik körül. Corte az egyetlen – a szárazföld
belsejében – amely fellegvárral rendelkezik. Az erődből csodás kilátás nyílik a
környező hegyekre és a Restonica, valamint a Tavignano folyók völgyére.

A
fellegvárban található a Musée da la Corse (Korzika Múzeum), ahol átfogó képet
kaphatunk, Korzika múltjáról és jelenéről. Hangulatos, kanyargó szűk utcáin,
éttermeket, boltocskákat találunk.

Korzika rendkívüli szépségét, nem
csak a sajátságos földrajzi domborzata és a tenger adja, hanem a különleges
növényzete és fái is. A 1990-es években találtak rá egy fára, amely egy ókori
romból nőtt ki. A helyiek már korábban is szent és tiszteletre méltó fának
tekintették, de a nagyvilág előtt csak ekkor tárult fel igazi szépsége és
értéke. A fa matuzsálem több mint ezer éves. Egy Mastix (Le Pistachiere
Lentisque) fáról van szó, amely az ismert pisztáciafa közeli rokona. A fa fő
kincse mastix gyanta, amelyet a törzsön keresztül szivárogtat és balzsamos,
eukaliptusz illóolajhoz hasonló illata van. A mastix gyantát gyógyászati és
kozmetikai célokra használja az ember évezredek óta. Ghisonaccia – Gattone
elnevezésű, agrár, területen található e szépséges öreg fa.

Mindegy mi miatt látogatunk e
tengerbe pottyant ékszer-szigetre. Legyen az hatalmas paratölgy erdő, árnyas
olajfaliget, kékellő hegyek és még kékebb tenger. Korzikát mindenképp látni
kell, mert bele fogsz szeretni!
Riport, fotó:
Thuróczy Zoltán - lakbear.blog.hu



