Őszhóként is ismerték elődeink az októbert, a betakarítás, a szüretelés, a vigasságok és a nagy lakomák hónapját.
"Amit
az őseink megtapasztaltak, követendőnek hittek és átadtak, azt szerencsére a
modern világ zaja sem tudta elnémítani."
Különleges, értékes kincsek ezek, és minél több van a
birtokunkban, annál hangosabban halljuk elődeinket. Éppen emiatt gondoltuk azt,
hogy mi is hozzájárulunk a kincsek gyűjtögetéséhez...
Kemény munka várt a gazdákra az őszi betakarítások, szüretek
és vetések miatt, ám – talán pont emiatt - a „fentiek” jóval engedékenyebbek
voltak: megkötések nélkül lakmározhattak, ehettek, ihattak, amit csak
megkívántak a sülttől a borokig.
A hónap szülöttei
Az októberi emberek
barátságosak és karizmatikusak. Sikeres karriert futhatnak be és jó vezető
válik belőlük. Kitartóak és fűti őket az ambíció, ám az egójuk élénken mozgatja
a szálakat, gyakran eluralkodik rajtuk a bosszúvágy. Érzékenyek, de valami
megmagyarázhatatlan erőtől hajtva, ha bánat éri őket, képesek hamar túltenni
magukat rajta.
Kiemelt napok
Október 4.
Assisi Szent Ferenc sok "rászoruló" patrónusának számít a kresztény világban, többek között: a családoknak, a környezetvédőknek, a környezetnek, az állatoknak, az állatkerteknek, a madaraknak, de néhány mesterségnek is, így nem csoda, ha jeles napként élt az elődeink körében. Szüretkezdő és a vetésre legalkalmasabb napoknak számított.
A hegyen ostorral csattogtatva űzték el a gonosz szellemeket, és ilyenkor ültettek tyúkot, de a fészekbe nyírfaágat tettek, hogy a csirkék ne pusztuljanak el.
Október 15.
Ahol nem Ferenc napján, ott ekkor kezdék meg a szüretelést és elkezdődött a nagy szüreti mulatságok ideje is. Néhány helyen dologtiltó nap volt, az asszonyok nem moshattak és nem süthettek kenyeret, mert az veszedelmet hozott a ház lakóira.
Október 16.
Halászó videékeken Szent Gál napján tartották az utolsó nagy halászatot, mert ezután a halak beássák magukat a folyómeder mélyére.
Október 21.
Különleges nap: Szent Orsolya napján lehett megfigyelni, hogy milyen lesz a téli időjárás. A pásztorok úgy vélték, hogyha aznap szép az idő, karácsonyig az is marad.
Október 26.
A juhászok ekkor számoltak el a jószágokkal és eldőlt, hogy maradnak-e a gazdánál vagy tovább kell állniuk. Nagy mulatságok kezdődtek a "dömötörhéten", a juhászbálok gyakran egy hétig is eltrartottak. Ha aznap hideg szél fújt, kemény télre számítottak.
Október 28.
Simon és Júdás napja az erdélyi szászoknál a házasodás határnapja volt, így aki eddig elmúlasztott férjet, feleséget szerezni, annak egy évig várnia kellett. A magyar gazdaságban pedig a kinti munkák befejezését jelentette, de a Hegyalján a szüret kezdetét.