A környezetvédelemben sokáig tartozott a legnehezebb kérdéskörök közé a gumiabroncsok utóélete. Magyarországon a 2023-ban bevezetett, új hulladékgazdálkodási rendszer tisztábbá tette a képet és kedvező megoldást kínál.
Az
új rendszerrel együtt az Európai Unió elvárásainak megfelelően bevezették a
kiterjesztett gyártói felelősségi rendszert is, amelyben a környezetszennyező
termékek gyártóinak „a szennyező fizet” elve alapján díjat kell fizetniük a
termékeik hulladékkezeléséért.
Az ennek a hatálya alá tartozó egyes termékkategóriákra -
így a gumiabroncsra is - speciális szabályok vonatkoznak.
Ennek megfelelően a
hulladékká vált gumiabroncsot külön kell gyűjteni, és a MOHU MOL Zrt., illetve
alvállalkozóinak az erre kijelölt telephelyein vagy a forgalmazónak kell
leadni, akik ingyenesen átveszik.
Az intézkedéssel hatékonyabbá vált a
hulladékgazdálkodás, emelkednek a hulladékgyűjtési és hasznosítási arányok, így
hozzájárulva a hulladékokból előállított másodnyersanyagok kínálatának növekedéséhez
és az illegális hulladéklerakás csökkenéséhez.
Az újrahasznosítás lehetőségei
A használt gumiabroncsok újrahasznosítása számos formában
valósulhat meg. Az egyik legelterjedtebb módszer a gumi granulátummá történő
feldolgozása, amelyet különböző területeken használnak fel:
· Útépítés:
A gumigranulátumot aszfalt adalékanyagként alkalmazzák, javítva az útburkolat
minőségét és tartósságát.
· Sportpályák
és játszóterek burkolata: A rekortán felületek rugalmasak, biztonságosak és
ideálisak sportoláshoz.
· Egyéb
felhasználások: A granulátumot zajvédő falakhoz, tetőszigeteléshez,
cipőtalpakhoz és különböző autóalkatrészekhez is felhasználják.

Kreatív újrahasznosítás otthon
Ugyan megosztó lehet az esztétikai megítélése, de egyre
népszerűbb az otthoni felhasználás is. Íme, néhány kreatív ötlet:
· Kerti
bútorok és dekorációk: Festett abroncsokból készíthetünk
ülőalkalmatosságokat, asztalokat vagy virágtartókat, amelyek egyedi megjelenést
kölcsönöznek a kertnek.
· Gyermekjátékok:
Hinták, mászókák vagy homokozók is kialakíthatók gumiabroncsokból, biztosítva a
tartósságot és a biztonságot.
· Kutyafekhely:
Egy puha párnával kiegészítve az abroncs kényelmes fekhelyet nyújthat házi
kedvencünknek.
Fontos azonban figyelembe venni, hogy a gumiabroncsok
anyagából idővel káros anyagok szivároghatnak ki, ezért nem ajánlott ehető
növények termesztésére használni őket.
Fotó: 123RF/Thuróczy Zoltán