Örök kérdés: hogy szabaduljunk meg a ház kifestése után a maradék falfestéktől, a göngyölegtől, a hígítótól, a hungarocelltől, a használt gumiabroncstól, a fáradt olajtól vagy esetleg a papírtól?
Miközben a világ nagyvárosaiban óriási visszaszámlálón figyelmeztetnek az elkerülhetetlen klímaváltozásra, és egyre gyakrabban kikezdi a lelkiismeretünket a magunk után hagyott ökológiai lábnyom, a mindennapok szintjén nem mindig tudjuk, hogy mit is kezdjünk a szemetünkkel...
A hulladék problémája, a városok növekedésével párhuzamosan, állandó kihívás volt a történelem során. Budapest lakosainak orrát igencsak facsarhatta a bűz: a ’48-as forradalom idején még a város több pontján is szeméttelep működött.
Ezeket az 1880-as évek közepétől a lakott területen kívülre költöztették, majd jó 10 évvel később a főváros közgyűlése létrehozta a Köztisztasági Hivatalt. 1885 óta, a ma is működő FKF Nonprofit Zrt. jogelődeinek intézkedései nemcsak a szemétgyűjtő lovaskocsikat érintették, hiszen ma már menő, modern járművek gyűjtik a hulladékot, hanem a szemétgyűjtési szokásainkat is megváltoztatták. Elég csak az otthoni szelektív kukákra gondolni.

De mi történjen azzal a hulladékkal, amelyik nem illik sem a sárga, sem a kék, sem a háztartási tárolóba? Ekkor jönnek képbe a lakossági hulladékudvarok.
Ezek a gyűjtőpontok a háztartásokban keletkező veszélyes és speciális hulladék átvételét végzik. A budapesti lakosok díjmentesen vehetik igénybe a szolgáltatást a meghatározott mennyiségi korlátig.
Az fkf.hu oldalon részletesen megtalálható az összes fővárosi hulladékudvar nyitvatartási rendje, ahogy az is, hogy mit lehet, és mit nem lehet odavinni.
A személygépkocsi gumiabroncsainak leadására évente egyszer, 150 kilogrammos súlyhatárig van lehetőség. A lombhulladék és az építési törmelék esetében is ugyanennyi a súlykorlát, de arra is figyelni kell, hogy a kirakodásban nem tudnak segíteni az udvarban dolgozók: vagyis ez a beszállító feladata.

Elkerülendő a felesleges várakozást, érdemes tájékozódni az ebédszünetről és a felhívásokról. Például: „A napi zárás elvégzése miatt, a hulladékudvarba hulladékot a zárást megelőző fél óráig lehet bevinni.”
A társaság honlapján online időpontfoglalásra is van lehetőség, és tájékoztatnak az esetleges eltérésekről, ugyanis a hulladékudvarok nem egységesen kezelik a különböző anyagokat: néhány helyen festékhulladék például átmenetileg nem adható le.
Fontos még a bepakoláskor szétválogatni a szemetet, mert a hulladékudvarba az csak szelektíven, egymástól külön gyűjtve szállítható be.
A hulladékudvarok csak olyan szemetet tudnak átvenni, amelynek a hasznosítására, illetve ártalmatlanítására az FKF Nonprofit Zrt. érvényes partnerszerződéssel rendelkezik.

Ennek időleges hiánya esetén az átvétel a hulladékudvarokban szüneteltethető. Ezenfelül a hulladékudvarok bizonyos, az FKF Nonprofit Zrt. szolgáltatásaihoz kapcsolódó, speciális hulladékgyűjtő zsákok értékesítését is végzik.
Ha körültekintőek vagyunk, hatékonyan megszabadulhatunk a listáról lemaradó hulladékfajtáktól is, ugyanis a robbanás-, fertőzés- és sugárveszélyes anyagokat, laborvegyszereket a hulladékudvarok nem vehetik át.
Ilyen esetekben a nem leadható hulladékok birtokosai olyan szakcéget keressenek, amelyik rendelkezik az adott hulladékra érvényes átvételi engedéllyel és szállítási joggal.

Budapest több mint 830 000 háztartása csupán a szelektív gyűjtéssel nem tudja megoldani az összes hulladék környezetszempontú hasznosítását vagy esetleges ártalmatlanítását.
A hulladékudvarok, valamint a Szemléletformáló és Újrahasználati Központok nyújtotta lehetőségeket épp emiatt érdemes megismerni, igénybe venni.
Persze, a legjobb az, ha már a vásárláskor figyelünk arra, hogy a keletkező hulladék ne okozzon később fejfájást senkinek.