Nem titok: folyamatosan kiraboljuk a Földet, éljük fel a természeti kincseket. Előbb-utóbb elfogy minden. MINDEN. A víz, a gabona, az olaj, az erdők, az ércek.
2025-re kilencmilliárd embert kell majd a hátán hordania a bolygónak. Sőt: eltartania. Lehetetlen! – mondják sokan. Lehetséges! – reménykednek azok a szakemberek, akik egyre többször hangoztatják a bűvös szavakat: „körforgásos gazdaság”.
Humbug vagy csodafegyver?
Dollármilliárdokat hozó megtakarítás, vagy éppen ellenkezőleg, csilliárdos
pénzkidobás? Üres lózung, vagy valóban: az emberiség mentőöve? Ennek jártunk
utána.
Béla éppen
negyvenéves. Zöld-fehér sállal a nyakában baktat a stadion felé, nagy meccs
lesz ez a mai, ha győznek a fiúk, bajnok lesz a „fradika”. Béla kezében dobozos
sör. Rajta kedvenc csapatának emblémája. Mellette a haverok is ilyet szorongatnak.
Nagyokat kortyolnak, az utolsó habos cseppeket is kiszippantják, majd a
kezükben roppannak a fémdobozok, és repülnek a kukába. Béla két dolgot nem sejt.
Az egyik, hogy a sörösdoboz talán idősebb, mint ő maga, valamint hogy a
haverjaival éppen most dobta ki az emberiség jövőjét. Merthogy ezzel a laza
mozdulattal egy végtelenszer újrahasznosítható alapanyagot hullajtott a
szemétbe – és ezzel jelentően csökkentette a doboz esélyét egy „új életre”.

Az örök életű alumínium
Merthogy, bármily
hihetetlen, az alumínium örök életű! Végtelenszer újrahasznosítható. Egy
döbbenetes adat:
a világon valaha előállított alumíniummennyiség 75 százaléka még napjainkban is forgalomban, használatban van!
Nagymamáink teáskannája ma
már talán evőeszköz vagy éppen sörösdoboz. És ha nem a kukában, szemétégetőben,
hulladéktemetőben végzi, akkor újra és újra és újra hasznosul.
„Több mint száz tonna fémdobozt
használunk el évente, amelyekben az italainkat forgalmazzuk – mondja
lapunknak Kaszás Attila, a Viva Product Európa Kft. ügyvezetője. – A dobozokat a Hell szállítja nekünk, és száz
százalékban újrahasznosítottak.
"Egyelőre csak ajánlások vannak, de a jogszabály
szerint néhány éven belül teljesen zölddé kell válnia a termelésnek. A
Coca-Cola például 2023-ra ígéri, hogy termékeinek 50 százalékát RePetben,
vagyis újrahasznosított palackban fogja értékesíteni.”
Ami a dobozos italok gyártóit illeti tehát, ők 5 dekánként haladnak a fenntartható
termelés felé. Nem véletlenül: az elsődleges alumíniumhoz képest a másodlagosan
kinyert (újrahasznosított) alumínium előállítása 95 százalékos
energiamegtakarítást eredményez. Ez az adat azért arcul csapja az embert.
Olyan, mintha Usain Bolt mellett valaki hirtelen 1 mp alatt lefutná a 100
métert. Az alumínium újrafelhasználásához pedig a varázsszó: a tudatos szelektív
gyűjtés. Hogy tudjuk, mit, miért és hová dobunk. Már persze, ha van rá
lehetőségünk.

Közösségi agy és ősbizalom hozhat megváltást?
Mindez
azonban csak nagyon vékonyka szelete a körforgásos gazdaságnak, amelynek a
lényege, hogy az elsődleges nyersanyagok mellett legalább ugyanakkora súllyal
jelenjenek meg a gazdaságban a másodlagos, vagyis hulladékból kinyert
alapanyagok. Hogy az egyszer már (el)használt anyagok valamilyen módon ismét
bekerüljenek a körforgásba. Ahogyan Chrabák Péter, a Bay Zoltán Kutatóintézet Circular Economy kutatási
szakterület vezetője több helyütt is elmondta:
„A körforgásos gazdaság egy olyan sokszereplős játék, amelyben
mindenkinek lehet külön-külön definiálni a szerepét, de egyedül senki nem megy
semmire.”

Az
első lépés a hulladékmegelőzés, hogy a lehető legkevesebb szemét
keletkezzen. Ennek jó útja a továbbhasználat. Csak egy példa: egy szállodát
felszámolnak. Két út lehetséges. Az egyik, hogy minden megy a szemétbe, a
másik, hogy az itt használt szőnyegek, bútorok, hűtők, egyéb gépek új gazdára
találnak, vagyis meghosszabbodik az élettartamuk.
Hogy a körforgásos gazdaság mennyire más alapgondolkodást igényel a
piaci szereplőktől, arra a holland példa a legjobb. A németalföldi országban
több közösségi adatbank is létesült már. A résztvevő cégek, kis- és
nagyvállalatok beviszik a saját adataikat, mikor mi válik náluk feleslegessé:
„Ami az egyik helyen már hulladék, az egy
másik termelőnél esetlegesen alapanyag lehet.”
A hollandok Madaster
rendszere bevezette a „alapanyag-útlevelet”. Amint írják: „A Földet zárt rendszernek tekintjük, amely nem termel hulladékot.”Utópia? Egyelőre igen. De inkább vízió. Amely felé az első lépéseket már megtették.

Egy ilyen közösségi adatbank (akár közösségi emberi agynak is
nevezhetjük) létrehozásához ősbizalom kell. Hogy a cégek országszerte, majd
pedig világszerte megbízzanak egymásban, és kiterítsék kártyáikat. Ám a
hollandok megtették az első lépést, és egy másik programjuk, a FLOOW2 elnevezésű
kezdeményezés már komoly eredményeket ért el: az álaluk életre hívott közösségi
adatbank résztvevői (464 ezer természetes személy és cég) együttesen 99 millió
euró megtakarítást értek el azáltal, hogy az egyik helyen feleslegessé vált
anyag vagy fölös szolgáltatási kapacitás egy másik helyen hasznosult.
Adj második életet a bútoraidnak!
Szerencsére
akad hazai példa is. Ha ipari méretekben egyelőre kevés is a hollandiaihoz
hasonló precedens, az elmúlt hetekben két hazai nagyáruházlánc is
fenntarthatósági mozgalmat indított. Az IKEA arra szólítja fel az embereket,
hogy ne dobják ki a korábban náluk vásárolt bútorokat, hanem ajánlják fel
továbbhasználatra; a svéd cég előbírálat után maga vállalja az újraértékesítést:
„Segítünk a bútoroknak, hogy új otthonra
találjanak, az embereknek, hogy megtalálják a saját darabjukat, aminek
története van. A bolygónknak pedig, hogy ne kelljen annyi hulladékkal
megküzdenie.”
Egyelőre csak egyetlen termékre vonatkozóan, de a nagy
sportszerforgalmazó is elindította a maga akcióját RECATHLON elnevezéssel; az
idén a használt bringákat be lehet vinni. Jó hír, hogy már a multik is kezdik
felismerni: a hulladékelkerüléssel és az eszközök életciklusának megnövelésével
milyen nagy hatással lehetnek a bolygónkra. A jövőnkre.
Zéró hulladék program
Az Európai Unió
már 2014-ben meghirdette ezt a programot. A több száz oldalas terv
egyik legfontosabb megállapítása:
„A
körkörös gazdasági rendszerek a lehető legtovább megőrzik a termékek hozzáadott
értékét, és megszüntetik a hulladékkeletkezést. Ki kell alakítani a másodlagos
anyagok működő piacait.”
Az
általunk megkérdezett szakemberek egyetértenek abban, hogy a globális és ipari újrahasznosítás
előfeltétele, hogy a termelési folyamatokat a környezeti fenntarthatóság
szempontjából javítsák és nyomon kövessék. Többek között azért, hogy a már
korábban beépített alapanyagok később költséghatékonyan különválaszthatóak legyenek.
Egy-egy területen mindez ma már valóság. Világméretekben azonban csak egy távoli, távoli „galaxis”. No de,
ahogyan ezt az alumínium-körforgásban láthattuk, akár 5 dekánként is
véghezvihető a csoda.
Kérdés, a túlélés érdekében a globális összefogásra képes
lesz-e az emberiség?

Városi hulladékbányászat
Az egyik
legizgalmasabb kérdés, hogy mi lesz az utóbbi évtizedekben, lassacskán egy
teljes évszázad során felhalmozott szemétlerakókkal? A nagyvárosok szemetét
először műszaki védelem nélküli lerakókba helyezték. Később, ami nem végezte a
hulladékégetőben vagy (napjaink felé közeledve) a szelektív gyűjtésben, az a
szemét mind odament. Közel húsz éve megindult annak a kutatása, hogy az itt
felhalmozódott, elképesztő mennyiségű szemétből ki lehet-e nyerni másodlagos nyersanyagokat.
Ez lenne az úgynevezett városi bányászat. Az angol eredeti az urban mining; tartalmilag a
hulladéklerakó bányászat fordítás fejezi ki leginkább ennek az új törekvésnek a
lényegét. Nagy kérdés, hogy az újrahasznosításhoz elengedhetetlenül szükséges
tiszta, vagyis szennyeződésmentes alapanyagot miként lehet majd kinyerni a
szemétlerakókból, különösen a gazdasági és környezeti hatékonyság megtartása mellett.
A kidobott, évtizedek alatt elkorhadó, elrozsdásodó tévékből, hűtőgépekből vagy
egyéb termékekből miként nyerhetők ki és állíthatók ismét hadrendbe a
másodlagos nyersanyagok.

És ha a tudomány képes is lenne erre a bravúrra, vajon nem kerülne-e
többe a leves, mint a hús?! Merthogy a másodlagos nyersanyagok kinyerése (az
alumínium-körforgással ellentétben) egyelőre jelentősen drágább, mint az
elsődleges kitermelés. Csak hogy teljesen világos legyen: a Föld
nyersanyagraktárai végesek, és inkább előbb, mint utóbb, kimerülnek.
Mi lesz az imádott autómmal?
Amerikában
egy személygépkocsi a teljes élettartamának csaknem 90 százalékában nem mozog!
Garázsban, utcán áll; várja, hogy a gazdája beleüljön és guruljon vele.
Már nem
csak a jövő, de a jelen nagy kérdése is, hogy érdemes-e a nyersanyagokat vagy
akár a műanyagokat (ne feledjük: a földből kinyert kőolaj csaknem 20 százaléka
műanyagként végzi) egy olyan termékre pazarolni, amely ennyire kihasználatlan. Talán
a ma már egyre inkább teret nyerő közösségi autómegosztásé a jövő? Amikor is
feleslegessé válik a saját autó, merthogy egy „központi agy” tökéletesen képes
lesz számon tartani, hogy kinek, mikor lenne szüksége autóra, és – egyelőre ez
is csak utópia – az önvezető autó a kellő időben a ház előtt leparkol, már
lehet is beszállni. (Csak zárójelben: Brunei szultánjának garázsaiban 5
milliárd forint értékű autópark áll és vár tétlenül; és ezek az autók a teljes
életciklusuk 99,9 százalékában nem fognak gurulni!)
És még mindig az autóknál
maradva:
100 liter hagyományos üzemanyagból mindössze 15 liter szolgálja az
autó gurulását. A felhasznált energia döntően nagy részét elnyeli a
légellenállás, a motorban zajló folyamatok, a tökéletlen égés, a súrlódás és
így tovább, tehát a kerekekhez csupán a befektetett energia 15 százaléka jut
el.
Meddig fenntartható mindez? Meddig lesz elég az olaj? És mennyiben segít
mindezen az elektromos meghajtás, amely bár a károsanyag-kibocsátást zéróra
csökkenti, ám a felhasznált villamos energiát zömében mégiscsak fosszilis
nyersanyagokból állítják elő?

Mit tehetek én?
Mit tehet
a körforgásos gazdaságért, és egyáltalán, a fenntarthatóságért a „mezei” polgár?
Nos, a szelektív gyűjtésen, a gondolkodásunk átprogramozásán túl, igen
korlátosak a lehetőségeink egyelőre. Ám e sorok írója éppen a cikk megírása
idején hozta el a tisztítóból a zakóját. A patyolattiszta ruhadarabot egy
vékonyka nejlon borította, amit korábban mindannyiszor letépve azonnal a kukába
dobtam. Nem így most. Szépen összehajtva, a spájzba eltéve várja ez a vékonyka
nejlon, hogy akár feldarabolva csomagolóanyagként ismét felhasználjam, netán a
következő szobafestés során parkettavédőként szolgáljon tovább. Kis lépés az
emberiségnek, de nagy lépés ennek az 5 deka nejlonnak. És nekem, aki ezennel,
örömmel jelentem: talán beléptem a körforgásos gazdaság előszobájába.