ÚJRA! magazin & kiadványok - „Alkotó Energia ÚJRA!”

Nem titok: folyamatosan kiraboljuk a Földet, éljük fel a természeti kincseket. Előbb-utóbb elfogy minden. MINDEN. A víz, a gabona, az olaj, az erdők, az ércek.

2025-re kilencmilliárd embert kell majd a hátán hordania a bolygónak. Sőt: eltartania. Lehetetlen! – mondják sokan. Lehetséges! – reménykednek azok a szakemberek, akik egyre többször hangoztatják a bűvös szavakat: „körforgásos gazdaság”.

Humbug vagy csodafegyver? Dollármilliárdokat hozó megtakarítás, vagy éppen ellenkezőleg, csilliárdos pénzkidobás? Üres lózung, vagy valóban: az emberiség mentőöve? Ennek jártunk utána.

Béla éppen negyvenéves. Zöld-fehér sállal a nyakában baktat a stadion felé, nagy meccs lesz ez a mai, ha győznek a fiúk, bajnok lesz a „fradika”. Béla kezében dobozos sör. Rajta kedvenc csapatának emblémája. Mellette a haverok is ilyet szorongatnak. Nagyokat kortyolnak, az utolsó habos cseppeket is kiszippantják, majd a kezükben roppannak a fémdobozok, és repülnek a kukába. Béla két dolgot nem sejt. Az egyik, hogy a sörösdoboz talán idősebb, mint ő maga, valamint hogy a haverjaival éppen most dobta ki az emberiség jövőjét. Merthogy ezzel a laza mozdulattal egy végtelenszer újrahasznosítható alapanyagot hullajtott a szemétbe – és ezzel jelentően csökkentette a doboz esélyét egy „új életre”.

Az örök életű alumínium

Merthogy, bármily hihetetlen, az alumínium örök életű! Végtelenszer újrahasznosítható. Egy döbbenetes adat:

a világon valaha előállított alumíniummennyiség 75 százaléka még napjainkban is forgalomban, használatban van!

Nagymamáink teáskannája ma már talán evőeszköz vagy éppen sörösdoboz. És ha nem a kukában, szemétégetőben, hulladéktemetőben végzi, akkor újra és újra és újra hasznosul.

„Több mint száz tonna fémdobozt használunk el évente, amelyekben az italainkat forgalmazzuk – mondja lapunknak Kaszás Attila, a Viva Product Európa Kft. ügyvezetője. – A dobozokat a Hell szállítja nekünk, és száz százalékban újrahasznosítottak.

"Egyelőre csak ajánlások vannak, de a jogszabály szerint néhány éven belül teljesen zölddé kell válnia a termelésnek. A Coca-Cola például 2023-ra ígéri, hogy termékeinek 50 százalékát RePetben, vagyis újrahasznosított palackban fogja értékesíteni.”

Ami a dobozos italok gyártóit illeti tehát, ők 5 dekánként haladnak a fenntartható termelés felé. Nem véletlenül: az elsődleges alumíniumhoz képest a másodlagosan kinyert (újrahasznosított) alumínium előállítása 95 százalékos energiamegtakarítást eredményez. Ez az adat azért arcul csapja az embert. Olyan, mintha Usain Bolt mellett valaki hirtelen 1 mp alatt lefutná a 100 métert. Az alumínium újrafelhasználásához pedig a varázsszó: a tudatos szelektív gyűjtés. Hogy tudjuk, mit, miért és hová dobunk. Már persze, ha van rá lehetőségünk.

Közösségi agy és ősbizalom hozhat megváltást?

Mindez azonban csak nagyon vékonyka szelete a körforgásos gazdaságnak, amelynek a lényege, hogy az elsődleges nyersanyagok mellett legalább ugyanakkora súllyal jelenjenek meg a gazdaságban a másodlagos, vagyis hulladékból kinyert alapanyagok. Hogy az egyszer már (el)használt anyagok valamilyen módon ismét bekerüljenek a körforgásba. Ahogyan Chrabák Péter, a Bay Zoltán Kutatóintézet Circular Economy kutatási szakterület vezetője több helyütt is elmondta:

„A körforgásos gazdaság egy olyan sokszereplős játék, amelyben mindenkinek lehet külön-külön definiálni a szerepét, de egyedül senki nem megy semmire.”

Az első lépés a hulladékmegelőzés, hogy a lehető legkevesebb szemét keletkezzen. Ennek jó útja a továbbhasználat. Csak egy példa: egy szállodát felszámolnak. Két út lehetséges. Az egyik, hogy minden megy a szemétbe, a másik, hogy az itt használt szőnyegek, bútorok, hűtők, egyéb gépek új gazdára találnak, vagyis meghosszabbodik az élettartamuk.

Hogy a körforgásos gazdaság mennyire más alapgondolkodást igényel a piaci szereplőktől, arra a holland példa a legjobb. A németalföldi országban több közösségi adatbank is létesült már. A résztvevő cégek, kis- és nagyvállalatok beviszik a saját adataikat, mikor mi válik náluk feleslegessé:

„Ami az egyik helyen már hulladék, az egy másik termelőnél esetlegesen alapanyag lehet.”

A hollandok Madaster rendszere bevezette a „alapanyag-útlevelet”. Amint írják: „A Földet zárt rendszernek tekintjük, amely nem termel hulladékot.”Utópia? Egyelőre igen. De inkább vízió. Amely felé az első lépéseket már megtették.

Egy ilyen közösségi adatbank (akár közösségi emberi agynak is nevezhetjük) létrehozásához ősbizalom kell. Hogy a cégek országszerte, majd pedig világszerte megbízzanak egymásban, és kiterítsék kártyáikat. Ám a hollandok megtették az első lépést, és egy másik programjuk, a FLOOW2 elnevezésű kezdeményezés már komoly eredményeket ért el: az álaluk életre hívott közösségi adatbank résztvevői (464 ezer természetes személy és cég) együttesen 99 millió euró megtakarítást értek el azáltal, hogy az egyik helyen feleslegessé vált anyag vagy fölös szolgáltatási kapacitás egy másik helyen hasznosult.

Adj második életet a bútoraidnak!

Szerencsére akad hazai példa is. Ha ipari méretekben egyelőre kevés is a hollandiaihoz hasonló precedens, az elmúlt hetekben két hazai nagyáruházlánc is fenntarthatósági mozgalmat indított. Az IKEA arra szólítja fel az embereket, hogy ne dobják ki a korábban náluk vásárolt bútorokat, hanem ajánlják fel továbbhasználatra; a svéd cég előbírálat után maga vállalja az újraértékesítést:

„Segítünk a bútoroknak, hogy új otthonra találjanak, az embereknek, hogy megtalálják a saját darabjukat, aminek története van. A bolygónknak pedig, hogy ne kelljen annyi hulladékkal megküzdenie.”

Egyelőre csak egyetlen termékre vonatkozóan, de a nagy sportszerforgalmazó is elindította a maga akcióját RECATHLON elnevezéssel; az idén a használt bringákat be lehet vinni. Jó hír, hogy már a multik is kezdik felismerni: a hulladékelkerüléssel és az eszközök életciklusának megnövelésével milyen nagy hatással lehetnek a bolygónkra. A jövőnkre.

Zéró hulladék program

Az Európai Unió már 2014-ben meghirdette ezt a programot. A több száz oldalas terv egyik legfontosabb megállapítása:

„A körkörös gazdasági rendszerek a lehető legtovább megőrzik a termékek hozzáadott értékét, és megszüntetik a hulladékkeletkezést. Ki kell alakítani a másodlagos anyagok működő piacait.”

Az általunk megkérdezett szakemberek egyetértenek abban, hogy a globális és ipari újrahasznosítás előfeltétele, hogy a termelési folyamatokat a környezeti fenntarthatóság szempontjából javítsák és nyomon kövessék. Többek között azért, hogy a már korábban beépített alapanyagok később költséghatékonyan különválaszthatóak legyenek.

Egy-egy területen mindez ma már valóság. Világméretekben azonban csak egy távoli, távoli „galaxis”. No de, ahogyan ezt az alumínium-körforgásban láthattuk, akár 5 dekánként is véghezvihető a csoda.

Kérdés, a túlélés érdekében a globális összefogásra képes lesz-e az emberiség?

Városi hulladékbányászat

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy mi lesz az utóbbi évtizedekben, lassacskán egy teljes évszázad során felhalmozott szemétlerakókkal? A nagyvárosok szemetét először műszaki védelem nélküli lerakókba helyezték. Később, ami nem végezte a hulladékégetőben vagy (napjaink felé közeledve) a szelektív gyűjtésben, az a szemét mind odament. Közel húsz éve megindult annak a kutatása, hogy az itt felhalmozódott, elképesztő mennyiségű szemétből ki lehet-e nyerni másodlagos nyersanyagokat.

Ez lenne az úgynevezett városi bányászat. Az angol eredeti az urban mining; tartalmilag a hulladéklerakó bányászat fordítás fejezi ki leginkább ennek az új törekvésnek a lényegét. Nagy kérdés, hogy az újrahasznosításhoz elengedhetetlenül szükséges tiszta, vagyis szennyeződésmentes alapanyagot miként lehet majd kinyerni a szemétlerakókból, különösen a gazdasági és környezeti hatékonyság megtartása mellett. A kidobott, évtizedek alatt elkorhadó, elrozsdásodó tévékből, hűtőgépekből vagy egyéb termékekből miként nyerhetők ki és állíthatók ismét hadrendbe a másodlagos nyersanyagok.

És ha a tudomány képes is lenne erre a bravúrra, vajon nem kerülne-e többe a leves, mint a hús?! Merthogy a másodlagos nyersanyagok kinyerése (az alumínium-körforgással ellentétben) egyelőre jelentősen drágább, mint az elsődleges kitermelés. Csak hogy teljesen világos legyen: a Föld nyersanyagraktárai végesek, és inkább előbb, mint utóbb, kimerülnek.

Mi lesz az imádott autómmal?

Amerikában egy személygépkocsi a teljes élettartamának csaknem 90 százalékában nem mozog! Garázsban, utcán áll; várja, hogy a gazdája beleüljön és guruljon vele.

Már nem csak a jövő, de a jelen nagy kérdése is, hogy érdemes-e a nyersanyagokat vagy akár a műanyagokat (ne feledjük: a földből kinyert kőolaj csaknem 20 százaléka műanyagként végzi) egy olyan termékre pazarolni, amely ennyire kihasználatlan. Talán a ma már egyre inkább teret nyerő közösségi autómegosztásé a jövő? Amikor is feleslegessé válik a saját autó, merthogy egy „központi agy” tökéletesen képes lesz számon tartani, hogy kinek, mikor lenne szüksége autóra, és – egyelőre ez is csak utópia – az önvezető autó a kellő időben a ház előtt leparkol, már lehet is beszállni. (Csak zárójelben: Brunei szultánjának garázsaiban 5 milliárd forint értékű autópark áll és vár tétlenül; és ezek az autók a teljes életciklusuk 99,9 százalékában nem fognak gurulni!)

És még mindig az autóknál maradva:

100 liter hagyományos üzemanyagból mindössze 15 liter szolgálja az autó gurulását. A felhasznált energia döntően nagy részét elnyeli a légellenállás, a motorban zajló folyamatok, a tökéletlen égés, a súrlódás és így tovább, tehát a kerekekhez csupán a befektetett energia 15 százaléka jut el.

Meddig fenntartható mindez? Meddig lesz elég az olaj? És mennyiben segít mindezen az elektromos meghajtás, amely bár a károsanyag-kibocsátást zéróra csökkenti, ám a felhasznált villamos energiát zömében mégiscsak fosszilis nyersanyagokból állítják elő?

Mit tehetek én?

Mit tehet a körforgásos gazdaságért, és egyáltalán, a fenntarthatóságért a „mezei” polgár? Nos, a szelektív gyűjtésen, a gondolkodásunk átprogramozásán túl, igen korlátosak a lehetőségeink egyelőre. Ám e sorok írója éppen a cikk megírása idején hozta el a tisztítóból a zakóját. A patyolattiszta ruhadarabot egy vékonyka nejlon borította, amit korábban mindannyiszor letépve azonnal a kukába dobtam. Nem így most. Szépen összehajtva, a spájzba eltéve várja ez a vékonyka nejlon, hogy akár feldarabolva csomagolóanyagként ismét felhasználjam, netán a következő szobafestés során parkettavédőként szolgáljon tovább. Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés ennek az 5 deka nejlonnak. És nekem, aki ezennel, örömmel jelentem: talán beléptem a körforgásos gazdaság előszobájába.

Körforgás

Körforgásos (szép) új világ – avagy vége lehet a Föld kirablásának?

HT