Gyapjú, ami rendszereket köt össze

Idehaza évente több ezer tonna gyapjú veszik kárba. Temesi Apol textiltervező nem csupán új anyagot fejlesztett belőle, de hidakat épít vele textilipar, építőipar, juhászat és kultúra között. Ő mesél most 12 éve tartó anyagkutatásáról és az azzal járó felelősségről.

Temesi Apol munkája egyszerre anyagkutatás, társadalmi felelősség és rendszerszintű tervezés. A gyapjú története nála nem kézműves romantika, hanem ipari léptékű gondolkodás, amely az építőipartól a pásztorkultúráig kapcsol össze szereplőket.

Talán nem tipikus, hogy egy tervező pályáján egyetlen alapanyag ilyen hosszú időre meghatározóvá váljon, te mégis már több mint egy évtizede lehorgonyoztál a gyapjú mellett. Mi fogott meg benne ennyire?

Textiltervező művészként régóta foglalkoztat az ipari hulladék és az abban rejlő potenciál kérdésköre. Ennek kapcsán találkoztam egyszer egy magyar textilgyár szabászati gyapjúhulladékával, és szembesültem azzal, hogy ez a természetes, megújuló alapanyag nagy mennyiségben végzi hulladékként, miközben a feldolgozásához szükséges tudás és infrastruktúra fokozatosan eltűnik.

Úgy éreztem, hogy ezzel kezdenem kell valamit. Előbb művészeti projektekben dolgoztam az anyaggal, de gyorsan világossá vált, hogy a probléma léptéke ipari megoldásokat kíván. A doktori kutatásom során ezért teljesen újraértelmeztem a gyapjú kiindulási formáját, és kifejlesztettem egy olyan eljárást, amelynek eredményeként egy 100 százalékban gyapjú alapú, kiváló akusztikai tulajdonságokkal rendelkező anyag jött létre, a SoundWool. Ezek a panelek képesek kiváltani az üveg- és kőzetgyapotot, így egyszerre szűntetik meg egy textilipari hulladékáramot és jelentenek egy egészségesebb építőipari alternatívát. Ezt én dupla cirkularitásnak hívom. Erre a fejlesztése épülve alapítottuk meg az első önálló vállalkozásunkat.

Ha visszalépünk egyet a problémához: hol feneklik meg ma a gyapjú története idehaza?

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a textilipari hulladék csak a történet egyik fele. A másik, hogy már a nyírás utáni mosatlan gyapjúval sem kezdünk gyakorlatilag semmit Magyarországon. Évente körülbelül négyezer tonna marad kihasználatlanul, ami elképesztő mennyiség. Ennek oka, hogy hiányzik az ipari léptékű mosókapacitás, ami egyszerre mezőgazdasági, gazdasági és kulturális probléma. Ennek mélyebb megértéséhez terepmunkába kezdtem.

"Saját kézzel mostam ki például 50 kilogramm gyapjút hagyományos módszerekkel azért, hogy igazán megismerjem ezt az anyagot. Azóta pedig juhászokkal és ökológusokkal dolgozom együtt, valamint dr. Pintér Lászlóval, akivel a rendszer komplett újratervezésébe vágtunk bele."

Ennek nyomán vált egyértelművé számunkra, hogy egy teljes ellátási lánc kulcseleméről van szó, amely lánc azonban sajnos egyszer megszakadt.

Mit tud ez az anyag ahhoz képest, mint amit általában gondolunk róla?

Nemcsak technikai értelemben kivételes, hanem érzékszervi szinten is különleges. Képes szabályozni a páratartalmat, javítja a beltéri levegő minőségét, rugalmas, tartós, kopásálló, és természetes festékekkel gyönyörűen színezhető. Akusztikai panelként nemcsak zajt csillapít, hanem természetessége révén a mentális komfortot is támogatja.

Mit jelent mindez az épített környezet szempontjából?

Az építőipar hatalmas mennyiségben használ egészségre káros, nem megújuló alapanyagú szigetelőanyagokat, miközben rendelkezésünkre áll ez a természetes és intelligens anyag, amely képes reagálni a környezetére, hozzájárul a jó levegőminőséghez, és teljes mértékben körforgásba illeszthető. A gyapjú ebben a kontextusban nem alternatíva, hanem logikus következő lépés egy egészségesebb épített környezet felé. Ezért is fontos, hogy a láncot újraépítsük minden érintett szereplő bevonásával az állatoktól a tervezőkön át az iparig.

Már csak azért is, mert ez messze nemcsak technológiai kérdés.

Valóban, a gyapjú nem csupán alapanyag, hanem élő kulturális örökség, amely generációkon keresztül felhalmozott ismeretet hordoz. Ez az értékes tudás és a kortárs tervezés találkozása pedig kulcsfontosságú, mert csak így tudjuk újra a jelen szeres részévé tenni ezt puha, meleg tapintású természetes szálat.

Egy ilyen volumenű ügy hosszú távú elköteleződést igényel. Mi ad ehhez neked irányt és kitartást?

Ez az új munka sok szereplő és rengeteg szakember együttműködését igényli, és számomra a tervezés csúcsa az, amikor ennyi tudás képes összehangolódni egy közös cél érdekében.

Úgy érzem, hogy ha nekünk, textiltervezőknek rendelkezésünkre áll a mély szakmai tudás, a megfelelő szemlélet és eszköztár, akkor társadalmi felelősségünk cselekedni. Addig nem is állunk meg, amíg nem sikerül rendszerszintű megoldást találnunk a gyapjú újrahasznosítására és valódi értékének visszaállítására.

Fotó: Mohai Balázs/Portré: Belicza Laci

Példa&Érték

Gyapjú, ami rendszereket köt össze

NSzM