A fenntarthatóság kapcsán többnyire új megoldásokról beszélünk, ritkábban arról, hogy mihez kezdünk azzal, ami már létezik. Az ECO REFORM ebből a hiányból indul ki: abból, hogy a bútoraink sorsa sokat elárul arról, hogyan gondolkodunk értékről, időről és felelősségről.
Az ECO REFORM bútor mögött
Rónai Ruxandra építész–tervező és Szekeres Dávid bútorasztalos fenntartható
szemlélete és értéklátó szaktudása áll. Dáviddal beszélgettünk a régi bútorok
„túlélőképességéről” és arról, hogyan lehet a bútormentés több mint jó szándék.

A mai bútoripar logikája a gyors cserére épül: trendek
jönnek-mennek, a bútorok pedig néhány év után lecserélődnek. Ezzel szemben ti
abból indultok ki, hogy a régi elemek nem avulnak el, hiszen igazi túlélők.
Honnan jött ez a szemlélet?
Hiszünk abban, hogy a régi bútorok hordozzák a szaktudást
és az értéket. Éppen ezért tömörfával szeretünk dolgozni, régi bútorokat is
javítunk és gondolunk újra.


"Egy idő után viszont feltűnt, hogy teljesen jó
állapotú, masszív bútorokat dobnak ki az emberek csak azért, mert már 'nem
divatosak'."
Ez azonban nem lehet pusztán esztétikai kérdés, a fenntarthatóság
megkerülhetetlen kellene, hogy legyen ezekben a döntésekben.
Hogyan rajzolódik ki a munkátokban a régi, tömörfa bútorok
és a mai, tömeggyártott darabok közötti különbség?
Elsősorban a tervezési időtávban. A régi bútorokat nem
öt–tíz évre szánták, hanem hosszú távra, sokszor generációkra. Javíthatók,
csiszolhatók, átalakíthatók.
"A mai bútoripar jelentős része ezzel szemben eleve
rövid életciklusban gondolkodik: préselt lapokkal és ragasztott szerkezetekkel
dolgozik, amiket nehéz újragondolni."
Ez nemcsak minőségi probléma, hanem
környezeti is, mert folyamatosan új alapanyagot igényel.


A régi tehát nem csak érték, de könnyebben újra is
gondolható. Tudsz erre igazán szemléletes példát említeni?
Az egyik ilyen ikonikus mentésünk egy pianínó volt.
Hangszerré már nem lehetett visszaállítani, de az anyaga és a szerkezete
hihetetlen értéket hordozott. Egy teljesen hétköznapi beszélgetés során jött az
ötlet, hogy új funkciót adjunk neki. Így lett belőle szekrény.
"De volt, hogy
egy szemétkupac tetejéről vettünk le egy kétajtós szekrényt, és a fele
alapanyag felhasználásával készítettünk belőle két vadiúj, modern
éjjeliszekrényt."
Ez a két eset is azt igazolja, hogy nem a bútor a „rossz”,
hanem a gondolkodásunk korlátozott. Ha egy tárgy elveszti az eredeti
funkcióját, az még nem jelenti azt, hogy elveszítette az értékét is.

ECO reform bútor/pianínó
Hogyan döntitek el, mihez hogyan nyúltok hozzá?
Négy kategóriában gondolkodunk. Az első, amikor egy
bútornak történeti vagy esztétikai értéke van, ilyenkor kizárólag restaurálunk.
A második, amikor az eredeti karakter megmarad, de funkcióban vagy részleteiben
átalakul. A harmadik kategória az, amikor az adott darab elemeire bontva válik
alapanyaggá, és új bútor készül belőle. A negyediknél pedig már csak az anyagot
hasznosítjuk újra valamilyen formában. A cél minden esetben az, hogy a lehető
leghosszabb életciklust adjuk a tárgynak, és a lehető legkevesebb alapanyagot
hagyjuk kárba veszni – így kisebb ökológiai lábnyomot hagyunk magunk után.

Ebben pedig kulcsfontosságú, hogy együtt dolgoztok, két
nagyon más nézőpontot képviselve.
Ruxandra tervezőként
mindig azt nézi, hogyan illeszkedik egy tárgy a térbe, milyen arányai vannak,
hogyan működik egy kortárs enteriőrben, és milyen új funkciót tud hitelesen
betölteni.
"Én asztalosként onnan közelítek, hogy mit bír el az anyag, hol vannak
a szerkezeti határok, mit lehet biztonságosan és hosszú távon jól megcsinálni
egy régi fából."
Ez a két szemlélet sokszor ütközik, de pont ettől válik
izgalmassá. A fenntarthatóság itt nem elmélet, hanem nagyon konkrét döntések
sora: mit hagyunk meg anyag iránti tiszteletből, mit alakítunk át azért, hogy
működjön a mai életben, és mit nem mentünk meg mindenáron, mert az már nem
szolgálná a hosszú távú használhatóságot.

Mindeközben
közösséget is építetek, szakembereket és hobbistákat toboroztok, hogy az ország
minél több pontjára eljusson ez a fajta értékmentő szemlélet és tudás. Hol tart
most a bútormentés alapjaira épített mozgalom?
Egyre többen keresnek
meg minket azért, mert jó helyre szeretnék adni a régi bútoraikat. Asztalosok
jelentkeznek, akik érzik, hogy a tömegtermelés zsákutca, és értelmesebb, hosszú
távú munkát keresnek. És megjelent a nemzetközi érdeklődés is, kaptunk már
megkeresést például az Európai Uniótól. A körforgásos gazdaságban a faanyag
újrahasználata még mindig vakfolt, miközben hatalmas potenciál van benne.
Mi kell
ahhoz, hogy ezt érdemben ki tudjuk aknázni?
Az ötlet önmagában soha
nem elég. Ami eddig hiányzott, az az, hogy valaki szisztematikusan rakja össze
a bútormentést, az alapanyag-gondolkodást, a tervezést és a kivitelezést egy
működő egésszé. A fabútorok problémája évtizedek óta ugyanaz: lomtalanításkor
kikerülnek az utcára, majd hulladékként végzik.

"Miközben textilre, üvegre,
fémre vannak újrahasznosítási modellek, fára alig. Pedig óriási erőforrás!
Nyilván összetettebb, több szakmai tudást igényel, de ha van egy keret, ami
megmutatja az irányt, akkor ebből nemcsak jó ötletek, hanem működő,
fenntartható folyamatok születhetnek."
Láthatóan erre most nagyon nagy igény
van.
Ez már messze nem egy
műhely története – és nem is csak a bútorokról szól.
Nem elég, ha mi mentünk
bútorokat, és nem elég, ha néhány ember felismeri a régi darabok értékét.

"Akkor
lesz érdemi változás, ha a lakosság nem automatikusan kidob, hanem felajánl, ha
a szakemberek nem elszigetelten dolgoznak, hanem csatlakoznak egy közös
gondolkodáshoz, és ha intézményi szinten is megjelenik az igény arra, hogy a
meglévő értékeket megőrizzük."
Ez nem nosztalgia, hanem közös felelősségvállalás.
A régi bútorok nem a múlt darabjai, hanem olyan erőforrások, amelyekkel ma is
dolgunk van. A kérdés az, hogy képesek vagyunk-e ezt közösen felismerni.
Ne vágj ki még egy fát, hogy legyen bútorod! Csatlakozz
Te is az ECO REFORM mozgalomhoz!
Fotó: Eco Reform Bútor


