Fenntarthatóság, vízmegtartás, biodiverzitás – napjaink megkerülhetetlen fogalmai ezek, viszont a legtöbb cselekedni kész ember és közösség számára még mindig megfoghatatlanok. Számukra kínál jól érthető szinonimákat Püspökszilágy települése a maga évek óta működő pofonegyszerű megoldásaival.
Az alig több mint 700 lelket számláló
közösség egy évtizeddel ezelőtt még rekord szintű villámárvizekkel, nyaranta
pedig hosszan tartó szárazsággal küzdött. Előbbi nagy mennyiségű iszappal,
hordalékkal és szeméttel árasztotta el az udvarokat és a földeket, minden egyes
alkalommal sokmillió forintos károkat okozva az épített felületekben.
„Ez
az akár 100 mm csapadék a nagy szintkülönbségek miatt hirtelen érkezett be
hozzánk, és – mivel nem tudtunk itt tartani – rohant is át rajtunk. Mindez
viszont azzal járt, hogy pár nap múlva újra a hatalmas szárazsággal harcoltunk.
Még a 150 éves kutakból is eltűnt a víz”
– idézi fel a klímaváltozás
okozta áldatlan állapotokat Tordai Sándor polgármester.

A szélsőségek
kiegyenlítésére aztán az Európai Unió környezetvédelmi politikáját támogató
LIFE program keretében, az érintett hatóságok támogató közreműködésével
2016-ban egy olyan pilot program indult, amelynek keretében kislépétű
vízmegtartó megoldásokat valósítottak meg a települést átszelő Szilágyi-patak
medrében és annak árterében.

Megfogni és megszelídíteni
A patak felső szakaszán rönk- és
dongagátak építésével veszik le az árvízcsúcsot, lelassítva ezzel a vizet, egyben
időt adva neki, hogy beszivárogjon a talajba. A fennmaradó csapadékok pedig két
szűrőponton átvezetve gyűjtik össze a település alsó részén kialakított
tározótóban, aminek hála jelentősen mérsékelhető az aszálykockázat. Elérték
továbbá azt is, a település alacsonyabban fekvő részén a patak mentén a
talajban az addig többméteres vízszint ingadozás 10-20 cm körül stabilizálódjon,
ami a konyhakertek számára is felbecsülhetetlen.
„A víz útját pedig folyamatosan
nyomon tudjuk követni. Van például egy olyan talajvízkút, amelyben 10
percenként mérjük és rögzítjük a vízszintigazodást, a páratartalmat és a
levegőhőmérsékletet. Van egy komplett meteorológiai állomásunk, a Budapesti Műszaki
és Gazdaságtudományi Egyetem segítségével pedig kiépült egy kamerarendszer, amely
a vízhozamra, a vízsebességre és a víztömegre fókuszál.

Olyan
lefolyásmodelleket és egyéb fontos adatokat szolgáltatnak ezek, amelyekre
építve Európában bármerre relatíve kis költséggel lehet megvalósítani hasonló,
kisléptékű vízmegtartó megoldásokat” – mutat rá projekt határokon
átívelő hasznaira a polgármester.
Bezárul a kör
De annak hatásai helyben is túlmutatnak az
elsődleges célokon. Az önkormányzat ugyanis hisz abban, hogy a rendszer
üzemeltetése és fenntartása helyi erőforrásból, a helyi gazdálkodók, civilek és
– különösen – gyerekek bevonásával valósulhat meg a legkönnyebben. Fontos
ugyanis, hogy ezeket a megoldásokat mindenki a magáénak érezze. Ezért is épült
tanösvény és interaktív kiállítás a víz jelentőségéről. És ezért fontos, hogy a
tiszta vizű, halakkal teli, gémek, szarvasok, vidrák által látogatott tározótó nemcsak
a biodiverzitás megőrzése szempontjából tölt be kulcsszerepet, de rekreációs
tevékenységekhez is tökéletes helyszínül szolgál.

„Ha a gyerekeket meg
tudjuk szólítani, az a legnagyobb segítség, hiszen a szülőket és a nagyszülőket
is rajtuk keresztül lehet meggyőzni arról, hogy a víz közös kincsünk.”
Ez pedig elengedhetetlen annak az ambiciózus
jövőképnek a megvalósításához, amelyben egy önellátó, körkörös gazdaságra épülő
közösség szerepel. A visszatartott vízzel már most is sikeresen gazdálkodnak
helyben: 300 kertben és 2000 hektárnyi erdőben virágzik a növénytermesztés és
az állattenyésztés. Aki pedig nem szeretne háznál kertészkedni, a helyi szociális
szövetkezetből juthat hozzá mindenhez a bio zöldségtől a tározótó körüli füves
területeken legeltetett birkák húsáig.

Csináljuk utánuk!
Nem csoda, hogy mindannak, ami ebben a
Budapesttől nem messze fekvő kis közösségben történik, Norvégiától
Üzbegisztánig a csodájára járnak – ahogy a polgármester is látogatja a LIFE
program más településeit, hogy okuljon a jól működő megoldásokból. Közben pedig
mindenhol kiemeli: Püspökszilágy fekvése a legkevésbé sem speciális, több ezer ilyen
domb- vagy hegyvidéki település van világszerte, amely ugyanezekkel a problémákkal
küzd, és a domborzati adottságokból adóan ugyanilyen adottságokkal bír.
„Mi
pusztán olyan integrált megoldásokat fejlesztettünk ki, amire minden egyes közösségnek
megvan a lehetősége.”
Fotó: SZZ/Püspökszilágy Önkormányzat Fb-oldala