Legalábbis akkor, ha az ember nem fél a kemény munkától, a kudarcoktól és a veszteségektől, viszont van benne akarat, kitartás és egy jó adag kalandvágy. Ha ezek a batyuban vannak, bátran elindulhatunk – visszafelé.
Fenntartható
visszafejlődés – nagyon találó elnevezés, amely valódi tartalmat takar.
Sipos
Mihály és felesége, Ruszkai Krisztina jó tíz évvel ezelőtt gondolt egy nagyot,
és az anyagi érdekek vezérelte világot maguk mögött hagyva, a budapesti életet
tanyasira cserélte.

A fenntartható visszafejlődés elveit követve felépítettek
egy élelmiszer-önellátó gazdaságot, gyermeket nevelnek, lovasiskolát
működtetnek – és életre hívtak egy értékteremtő közösséget.
Az újrakezdéssel
ugyanis nemcsak a mindennapjaik változtak meg gyökeresen, de az életfelfogásuk
is. Ennek mentén pedig szeretnének minél több embernek segíteni, aki hasonló változásra
vágyik, ám nem tudja, hogyan lásson hozzá.

„Az
első, amit tudatosítani szeretnénk mindenkiben: ez nem egy rózsaszín ködbe
úszó, romantikus történet. A tanyasi élet bizony kőkemény munka!"
"Cserébe
azonban az ember soha nem látott szabadságot és lehetőségeket tapasztal meg. És
nem csak az önellátásban, hanem például a gyermeknevelésben is. Itt nem
éltetjük a hagyományokat, hanem megéljük azokat” – fogalmazza meg Mihály a
fenntartható visszafejlődés igazi esszenciáját.

Mint mondja, akinek fontos,
hogy a családját egészséges élelmiszerekkel lássa el, az előtt egyetlen út létezik:
ha maga állítja elő hozzá az alapanyagokat.
„Kis pénzzel el lehet ezt
kezdeni, viszont nagy akarat kell hozzá, hogy merjünk fejest ugrani bele.”
A
jó hír azonban, hogy nem maradunk magukra. A fenntartható visszafejlődés köré ugyanis
már egy egész közösség épült fel – középpontjában Mihályék Tulipános Tanyájával
Cegléden.

A tagok maguk is mind tanyatulajdonosok, és a közösen lefektetett értékrend
mentén gazdálkodnak.
Azért pedig, hogy az ökológiai lábnyomuk a lehető
legkisebb legyen, a gazdaságok kisebb közösségekbe szerveződnek, és cserélgetik
egymás között a portékát.
Kinek mikor mire van épp szüksége.

De
hogy mit is jelent mindez a gyakorlatban, arról Mihály két könyvéből tudhatunk
meg többet, amelyekben saját történetüket, nehézségeiket és legfontosabb
tapasztalataikat foglalja össze, egyben felvázolja az utat azoknak, akik
követnék a példájukat.
Ha pedig valaki még ennél is több útmutatásra vágyik, megtalálja
azokat a Fenntartható fejlődés folyamatosan új tartalommal frissülő Youtube csatornáján.

Októberben - videós összeállítás formájában - az olvasóink is betekintést nyerhetnek a Tulipános Tanya mindennapjaiba és a házaspár életébe.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Tulipános Tanya