Rónaszéki Zoltán műhelyében körültekintve hamar rájön az ember: fantáziával és kreativitással a leghasznavehetetlenebbnek tűnő hulladékból is műalkotás lehet.
Egy kis motorral kezdődött minden. A szakmája szerint karosszérialakatos fiatalember a cégtől búcsúzó kollégáját lepte meg egy autentikus kétkerekűvel, melyet félredobott, leselejtezett autóalkatrészekből épített meg káprázatos részletgazdagsággal.
„Persze, ha visszagondolok a gyermekkoromra, már akkor szerettem építeni, fabrikálni. Idővel aztán elkezdtem megbarátkozni a hegesztővel, és ahogy megtanultam bánni vele, onnantól már nem volt megállj” – teszi hozzá gyorsan.

Az alapanyag házhoz jön
A kis műhelyben körülnézve az az ember érzése, hogy itt tényleg mindenből van legalább egy pár. Csapágyak és lakatok, vezérműlánc és gyújtógyertyák, rugók és motorláncok, egy kis fiók pedig régi késekkel és kanalakkal van tele.
„Ezeknek szerencsére alig kell utánajárnom, mert a barátok, ismerősök pontosan tudják, hogy ha például szervizben járt az autójuk, a cserére érett alkatrész nálam lesz a legjobb helyen. Egy nagyobb lélegzetvételű rendszerezés persze már nagyon ráférne a készletekre, mert sokszor járok úgy alkotás közben, hogy tudom, láttam valahol egy darabot, amire épp szükségem lenne, csak sehol nem találom.”

Márpedig ha abba az alkotásba az a darab kell, akkor az a darab kell. Ez az igazán szép – és egyben roppant nehéz is – abban, amit Zoltán csinál: kizárólag használt és eredendően egész más szerepre szánt fémelemekkel dolgozni úgy, hogy azok végül azt adják ki, amit a mester eredendően megálmodott. Legyen az egy tüzet okádó sárkány, egy retró autómodell vagy egy kétmázsás mamut, amelynek a vázát gyújtógyertyák, lakatok, kanalak és régi, rossz szerszámok adják.

Személyre szabva
Mindezt mesteri pontossággal és tökéletes arányokkal. Ezt persze komoly kutató- és tervezőmunka előzi meg, enélkül nehéz is volna. Hiszen annyiféle kérés és megrendelés landol már az egyre szélesebb körben ismert és elismert alkotóművész cseszneki műhelyében, hogy rákészülés nélkül nehezen is jönne az ihlet. A mamutokat például napokon keresztül tanulmányozta az interneten, hogy a lehető legélethűbb végeredményt hozza ki a megbízásból.

„Az arányok betartása azonban csak az egyik, amiből nem engedek magammal szemben. Ezenkívül szeretem személyre szabni a szobraimat. Van, amikor öt-hat utalást is el lehet rejteni bennük, ezektől lesz igazán egyedi minden alkotás.
Hiszem, hogy az így készült műveimet nem lehetne csak úgy elajándékozni, mert azok üzenetet hordoznak, amit a címzett érthet csak igazán.
Tehát nemcsak a hozzávalók adottak egy munka során, de a történetek is, amiket előbbiek segítségével kell megpróbálni elővarázsolni.
„Ezért is szeretem megmutatni, hogy a munkám messze nem csak hegesztésből és flexelésből áll. Van, hogy hosszú órákon át csak ülök egy papír fölött, amire felírtam a kulcsszavakat, és azon gondolkodom, mit lehetne belőlük kihozni a térben.”

Fontos csepp a tengerben
És ahogy az az igazi művészekkel lenni szokott: Zoltánnak sem csak elkezdeni, befejezni is nehéz a munkát. Mint mondja, ha a határidők nem kötnék a kezét, egy-egy darabbal akár a végtelenségig is el tudna dolgozgatni, hiszen tökéletesíteni, tovább építeni, itt-ott kiegészíteni mindig lehet. Egy nagy kedvencet pedig nem tudna magának választani, pedig az elmúlt öt évben száznál is több fémhulladékból készült szobor került ki a hegesztőpálcája alól.

Aktuális favorit persze mindig akad – most épp a munkaasztal mellett szárnyát szélesre táró, több száz kanálból és késből készült, légiesen könnyed sas. De miközben a tökéletes aprólékossággal kidolgozott madarat nézi, Zoltán fejben már előre tekint. Méretesebb és sokkal merészebb vállalkozások felé, hiszen szeretne igazán nagy dolgokat alkotni.

„Szerencsés ember vagyok, mert azt csinálhatom, amit szeretek. Közben persze dolgozik bennem a bűntudat is – és talán egyre többen vagyunk így ezzel –, amiért fokozatosan éljük fel a bolygónkat."
Nyilván csepp a tengerben, amit az újrahasznosítás jegyében én magam csinálok, de talán a maga nem hétköznapi voltának hála jó eszköz lehet arra, hogy felhívjuk az emberek figyelmét: nem minden szemét, ami hulladék.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Rónaszéki Zoltán alkotásai
@alkotoenergia
Interjú Rónaszéki Zoltánnal