A vas szaga, a retró ipari közeg és a tiszta, érintetlen természet. Mindez egyszerre inspirálja P. Kovács Péter vasszobrászt, akit bár műszaki pályára sodort az élet, de soha nem szakadt el a művészettől.
Parányi garázsgalériájában vizitáltam, hogy felfedezzem műveiben a
gyermeki játékosságot és a tudatos újrahasznosítást. Miközben megtaláltam az
épp hozzám illő szobrot is.
Az ökoszemlélet, vagy maga az átalakítás vonz téged a redizájnban? Milyen izgalmas tárgyak kaptak már új formát műhelyedben?
Divatos lenne azt
mondani, hogy én egy „ökofickó” vagyok, de inkább az érdekel, hogyan lehet
játszani olyan dolgokkal, amelyek már kiszolgáltak, elkoptak, történetük van. A
maguk nemében izgalmas kihívást jelentenek. Ilyenkor törhetem a fejem, hogyan
adjak nekik új életet.
Talán a legfurább dolog, amit valaha kaptam, az egy
zuhanykabin volt, de idén nyáron még egy kis szekeret is sikerült darabokra
szednem, hogy aztán az alkatrészeiből csinálhassak valamit.
Az alapanyagokat te találod meg, vagy azok találnak rád? Fémekkel, vagy kövekkel dolgozol inkább?
Alapanyagot
mindig kell vásárolnom, de szerencsére sok barátomtól kapok kifuserált
dolgokat. A legjobb darabok valahogy mindig megtalálnak engem. Vigyáznom is
kell ezzel a „gyűjtő szenvedéllyel”, mert néha már alig férek el a műhelyemben.
Régebben sokat dolgoztam kővel, de mostanra egyértelműen a vas lett az én
legjobb barátom. Viszont a vasat nagyon szeretem párosítani más anyagokkal,
például fával, ami a szobrokba némi lágyságot visz.
Egyik garázsod a műhelyed, ahol alkotsz. Más ember vagy itt, mint amikor civil életedet éled?
Én elsősorban az
a fajta művész vagyok, aki inkább alkotni szeret. Amikor alkotok, teljesen más
ember vagyok. Szerencsére folyamatos flow-ban vagyok. Ilyenkor ez egyfajta
extázis.
Nem is szeretem, ha ilyenkor kizökkentenek, kizárólag a feleségem
telefonjait veszem fel. Viszonylag ritkán állítok ki. A munkán kívül szeretnék
jó társ lenni. Ha kell, bevásárolok, vagy épp részt veszek a házimunkában, mint
egy teljesen hétköznapi ember. Szerintem ez így egészséges.
Kis garázsgalériádban szívesen fogadsz látogatókat, segítesz nekik a szoborválasztásban, ahogy most nekem. Tudod, hogy hova kerülnek a szobraid?
Szeretném azt gondolni, hogy elég jó vendéglátó vagyok. Ha
valaki eljön hozzám, elmesélem a szobrok történetét.
Volt már olyan is, hogy
valakiket inkább hagytam csendben nézelődni egy kávé mellett – ahogy most téged
is –, hogy rátaláljanak saját szobrukra. Érzi azt az ember, ha nincs szükség a
szavakra.
Gyakran előfordul, hogy kapok fotót a munkáim új otthonáról, ez pedig
mindig nagyon jó érzés.
Állandó ihletőd a Balaton. Milyen szerepet tölt be az életedben, miként inspirál a víz közelsége?
Mondhatjuk, hogy
eddigi életemet a Balatonnál töltöttem. Emlékszem, amikor már áprilisban
lementünk fürdeni, ha jó idő volt, persze aztán lila szájjal vacogtunk a parton.
A tó volt a mi játszóterünk télen és nyáron.
Nagyon sokat adott már nekem ez a
hely. Így nem csoda, ha hatással van rám. Felnőtt fejjel pedig inkább ősztől
tavaszig élvezem ezt a folyton változó, már-már giccsesnek tűnő környezetet.
Ilyenkor kevesebb a turista, több a nyugalom. Nagyokat sétálunk a feleségemmel,
vagy borozgatunk, beszélgetünk a barátokkal. Szoktak is viccelődni, hogy kedvenc
szobromat, a halat, bármiből tudok csinálni: kőből, vasból, csapágyból,
benzintankból.
Milyen lokálpatrióta-törekvéseid vannak saját lakóhelyed szépítésére, és mi az, ami boldoggá tenne, ha megvalósulna?
Balatonfűzfőn
élek, ott, ahol felnőttem. Így nagyon sokat jelent számomra. Azt gondolom, hogy
az ember elsősorban közvetlen környezetéből kiindulva tud adni valamit másoknak. Elkezdtünk egy nagyon jó kis együttműködést a várossal. Kaptam
egy parkos területet, ahol szép lassan, de biztosan egy kis szoborpark kezd
fejlődni a munkáimból. Ezt bárki bármikor megnézheti.
Lélekre ható szobraidat gyakran toldod meg gyerekkori történetekkel. Honnan ered kreativitásod, mit adott neked a családi háttered ezen a téren?
Egészen
kiskoromból vannak emlékeim, ezekből gyakran táplálkozom. Főleg boldog gyerekkori
érzelmi szálak, melyek mentén nagyon szeretek dolgozni. Nagyon sok szeretetet
kaptunk a szüleimtől, nagyapám pedig egyik meghatározó alakja volt
gyermekkoromnak.
Asztalos volt, faszobrokat is készített. Ő adott először vésőt
a kezembe, még elég kicsiny koromban. Emlékszem, hogy még mielőtt ezt tényleg
megtette, kaptam egy marék szöget, egy kalapácsot meg egy deszkát. Azt mind be
kellett kalapálnom, hogy megtanuljam, hogyan ne üssek az ujjamra. Szelíd és
nagyon vicces ember volt.
Melyek a további terveid, hol találkozhatunk aktuális munkáiddal?
Szeretnék több nagyobb méretű munkát csinálni. Megtartani
a jelenlegi formavilágomat. Egy biztos: ha
a körülmények engedik, szeretnék sokkal aktívabb lenni. Addig pedig
bárkit szívesen látok balatonfűzfői galériámban vagy az online térben a közösségi
oldalamon!
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Art of P. Kovács Péter