Athén, a történelem és a kultúra időtlen „ősanyja”, nem csupán Európa, hanem az egész világ egyik legjelentősebb helyszíne. E folyton nyüzsgő, élettel teli város több mint 3000 éve folyamatosan lakott. Thuróczy Zoltán ismét egy történelemmel átitatott útikalauzt hozott az olvasóinknak.
Ezt az ősi várost a nyugati
civilizáció bölcsőjeként tartják számon, ahol a demokrácia, a filozófia, a
tudomány és a művészetek alapjai születtek. Athénhoz köthető, számos
„világsztár” neve, mint Szókratész, Platón és Arisztotelész, akik gondolatai
örökre megváltoztatták az emberiség történetét. Így nem is lehet mással kezdeni
a felfedezését, mint Attika máig dobogó szívével, az Akropolisszal.

Az Akropolisz ma is látható, pompás
épületei az i. e. 5. században, Periklész kormányzása alatt épültek. Athén
hatalmát és kulturális fölényét még ma is, lebilincselő és tekintélyt
parancsoló módon demonstrálja a templomegyüttes. A legismertebb épületek egyike
a Parthenón, amelyet a város védelmező istennőjének tiszteletére emeltek i.e.
447 és 438 között. A szobrászóriás, Pheidiasz irányításával készült, és egykor
egy hatalmas, aranyból és elefántcsontból készült Athéné-szobor állt benne. E
szent magaslaton található még az Erekhtheion egy aszimmetrikus templom, amely
több istennek, köztük Athénének és Poszeidónnak volt szentelve. Itt látható a
híres kariatidák csoportja, melyek nőalakot formázó szobrai, ma is a várost
kémlelik, közönyös tekintettel.

Miután kipipálja a látogató az
Akropoliszt, mindenképpen szét kell nézni a lejtőkön is. Hiszen itt található az Anafiotika negyed egy apró, festői rész a Plakán belül, amely a szűk
utcáiról és apró házairól híres. Az épületek stílusa a görög szigeteket idézi,
mivel az Anafi szigetéről érkezett munkások építették őket a 19. században.

A Plaka-negyed
ugyancsak az Akropolisz lábánál található és Athén egyik legrégebbi városrésze.
Kanyargós és meredek utcái, színes házai és hangulatos kávézói igazi időutazást
kínálnak a régi Athénba. A negyedben számos kis üzlet található, ahol kézműves
termékeket, helyi ékszereket és ajándéktárgyakat vásárolhatunk. Vagy leülhetünk
görög-kávét szürcsölni egy ilyen székre, melynek az egyik lábát a lépcsőhöz
igazították.

Athénban sok járda és
útburkolat márványból készült. Száraz időben is csúszós, hát még eső után, így
erre külön és különösen oda kell figyelni!

Athén nem csak az
antik öröksége miatt érdekes, hanem az elmúlt évtizedekben kibontakozott street
art és graffiti művészetéért is. Európa egyik legfontosabb, utcai művészetet
bemutató központja, ahol a város maga a szabadtéri galéria.

A falfestmény nem pusztán
vizualitás, hanem a társadalmi és politikai önkifejezés eszköze is. Athén
mindig is a művészet városa volt, és a graffiti ennek a modern folytatása. A
város falai olyan történeteket mesélnek el, amelyek összekötik a múltat a
jelennel.

A látnivalók közül a
Lükabéttosz-hegy (Lycabettus) sem maradhat ki. Ez a város legmagasabb pontja,
ahonnan csodálatos panoráma tárul elénk és körben az egész város látható.
Tiszta időben az Akropolisz, a tenger és a Péloponnészoszi-félsziget is
felsejlik. Érdemes a hegy gyomrában közlekedő fogaskerekűt igénybe venni,
hiszen rendkívül meredek hegyfokon lehet csak felkapaszkodni a csúcsra.

A város szerves
részét képezi a rengeteg – tényleg rengeteg – athéni macska. Mindenhol ott
vannak, még a boltokba is bejárnak. Senki nem bántja eme élőlényeket, sőt, kis
házikókat építenek nekik és rendszeresen etetik is őket a helyiek és az
állatvédők. Az ókori görögök nagyra becsülték a macskát és a modern athéniak
sem gondolják ezt másként.

A másik érdekesség a parkok, ligetek, terek feltűnő
állata a papagáj. Ha papagáj rikácsolást hallunk, az nem érzéki csalódás, hanem
igazi, vérbeli és színes madársereg a városi fákon.

A temérdek macska és
papagáj mellett, sok szép gázóra is felfedezhető, ebben az érdekes, folyton
pezsgő és sokszor kaotikus, de magával ragadó városban. Általában ők is falkába
csoportosulnak, mint a macskák vagy a papagájok.

Ha a kötelező
látnivalókat 2-3 nap alatt letudtuk, akkor végezetül érdemes metróval
kiszaladni a Pireusz kikötőbe és onnan egy órás hajóúttal ellátogatni a bájos Éjina (Aegina)-szigetére. A sziget méltán leghíresebbje a pisztácia, melyet a 19.
század elsőfele óta termesztenek. A különleges mikroklíma és a vulkanikus talaj
miatt az egyik legjobb minőségű finomság terem itt, melyet szerte a világon
ismernek. Aki szereti a pisztáciát, itt 10 féle pisztáciás fagylaltot
kóstolhat, öt különböző pisztácia fajtából.

És ha ez nem elég, millió féle
pisztáciakrém, olaj, kandírozott és kandírozatlan finomság zöldell az apró
sikátorok még apróbb boltjaiban. Érdemes itt elkölteni egy ebédet vagy
vacsorát, az összes étterem a parton van, ahonnan mesés kilátásunk nyílik a
tengerre és a többi elbűvölő görög szigetre.

Riport, fotó: Thuróczy Zoltán - lakbear.blog.hu