Az első nyári hónap nevének eredetében nincs konszenzus, egyes feljegyzések a Római Köztársaság alapítójának, Junius Brutusnak tulajdonítják, mások pedig Jupiter feleségét, Junót tartják a keresztanyának. Őseink viszont inkább foglalkoztak a jósló napokkal, mint a névadóval.
"Amit az őseink megtapasztaltak,
követendőnek hittek és átadtak, azt szerencsére a modern világ zaja sem tudta
elnémítani."
Különleges, értékes kincsek ezek, és minél több van a
birtokunkban, annál hangosabban halljuk elődeinket. Éppen emiatt gondoltuk azt,
hogy mi
is hozzájárulunk a kincsek gyűjtögetéséhez...
A hónap szülöttei
Elődeink nem igazán voltak járatosak a horoszkópokban, de azt biztosan tudták, hogy a júniusban született gyermekek igen különbözőek tudnak lenni. Nem csoda, hiszen az ikrek jegyűek és a rákok kerültek egy kalapba, s ha azt vesszük, hogy előbbiek önmagukat is két végletet képesek hordozni magukban, akkor nem csodálkozunk. A júniusi gyermekeket úgy jellemezték: változékony és kiszámíthatatlan.
Ám ennek ellenére azt is tudták, hogy okosak, talán pont emiatt meggyőzhetetlenek néhány kérdésben; hatalmas a tudásvágyuk, minden érdekli őket, talán túl sok minden is, így csak egy-két dologban tudják alaposan elmélyíteni a tudásukat. Jóindulatú, de lobbanékony, kicsit kapkodó emberek, ugyanakkor a hónap végén születettek gondoskodóak, megfontoltak. Ők nem szeretik a váratlan dolgokat, jobban eligazodnak a világban, ha előre megtervezhetnek mindent.
Kiemelt napok
Június 8.
A közhiedelem úgy tartja, hogy ha Medárd napján esik az eső,
akkor negyven napig esni fog, ellenkező esetben pedig ugyanennyi ideig
szárazság lesz. Nem szabadott fürdeni, mert belefullad az ember,
viszont a lovakat levihették a vízre itatni, mert a Medárd-napi víztől nem
lesznek rühesek. Őseink azt is tartották, hogy ha ezen a napon süt a nap,
akkor édes bor várható, ha esik, akkor savanyú. Egyes helyeken ekkor vetették
a lent, hogy ne legyen gazos, máshol a szénát kezdték kaszálni.
Június 10.
Margit napján IV. Béla király leányára, a vértanúságot
szenvedett Szent Margitra emlékeztek őseink. Ugyanakkor egyes helyeken „Retkes
Margitnak” becézték a napot, mert az aznap vetett retek jó gyenge marad. Más
helyeken, pedig „Legyes Margitként” emlegették, s aznap nem nyitottak ablakot,
mert ha megteszik, egész évben a legyekkel kell küzdeniük.
„Margit asszony a legyek királynéja és ezen a napon minden
konyhába beereszt egy kötővel.”
Abban viszont sok helyen egyetértettek, hogy a tyúk
ültetésére ez a legalkalmasabb nap.
Június 13.
Páduai Szent Antal, a gyulladásban szenvedők oltalmazójának,
a háziállatok védelmezőjének a napja. Régen dologtiltó nap volt, a nőknek nem
volt szabad lisztbe nyúlni, mert kelések lesznek a kezén. Egyes falvakban nem
is hajtották be a jószágokat, máshol láncon tették meg ezt, miközben a gazdák
ezt mondogatták:
„Legyetek erősek, mint a vas, tartsatok össze, mint a lánc, s
Páduai Szent Antal őrizzen meg a vadállatoktól!”
A lányok viszont egész nap
kenyéren és vízen böjtöltek, éjjel átlépték az ágyat, gyertyát gyújtottak és
tükröt tettek maguk elé, így bízva abban, hogy megtaláljuk a jövendőbelijüket. E
naphoz kapcsolódott a Szent Antal tüze, az orbánc gyógyítása ráolvasással.
Június 24.
Keresztelő Szent János vagy Szent Iván napja, a nyári
napforduló ünnepe. Tűzugráló, gonosz űző, babonás nap volt. Az ekkor gyújtott
tűzről elődeink azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen,
elősegíti a jó termést. A szertartásos tűzugrástól egészséget és szerelmet is
vártak, ez utóbbi esetében a lányok gyűjtötték az ágakat és a tüzeket is ők
gyújtották. A gyógyulás reményében vadbodzát pörköltek, ezt a daganatos
betegségekre használták, más helyen az ágyba tették a bolhák ellen.
Június 29.
Péter-Pál napján szakad meg a búza töve, ami azt jelentette,
hogy el lehet kezdeni az aratást. Ha viszont nem ért be a termény, akkor a
gazdák csak egy kis területet arattak le, hogy szimbolikusan megkezdjék a
munkálatokat. „Péterpál” napján őseink úgy tartották, hogy amelyik legény vagy
leány elsőként hallja meg a harangszót, az abban az évben biztosan
megházasodik.
Fotók: 123RF/@KLI