A lasagna-kert elnevezés sokak számára idegenül csenghet, pedig egy jól bevált módszert takar. Ez az egyik legegyszerűbb módja ugyanis annak, hogy egy füves területet jól termő kertté alakítsunk.
Még mielőtt tésztát termő fákra asszociálna
bárki, szögezzük le gyorsan: ennek a technikának közvetlenül semmi köze a
népszerű névadó ételhez. Sőt, még annak hozzávalóit – a paradicsomot, a padlizsánt
és a paprikát – sem itt fogjuk begyűjteni. Van azonban egy közös nevező,
méghozzá a rétegezés.
Az olaszos elnevezés az ágyás megfelelő kialakítására
utal, amiben több réteg organikus anyagot helyezünk egymásra megfelelő módon és
sorrendben.
Gyakran nevezik ezt "lapos komposztálásnak" is, hiszen
abban is segít, hogy a konyhai ételhulladékot ne a szemetesbe kelljen dobnunk, hanem
a kertben újra tudjuk azt hasznosítani. Ezek az anyagok aztán idővel „beivódnak”
a talajba, amit onnan a növényeid hasznosítani tudnak.
Mit mire?
Mint minden más, egy lasagna-kert is a jó
alapoknál kezdődik. Ezt esetünkben egy réteg kartonpapír biztosítja, amit arra
a területre kell lefektetnünk, ahol jó termőtalajt szeretnénk biztosítani a zöldségeknek
és virágoknak. Miután ezzel megvagyunk, locsoljuk meg egy picit, hogy
elősegítsük a lebomlását.
A papírnak kettős szerepe van
Egyrészt gyakorlatilag
megfojtja az alatta maradt füvet és gyomokat, amik így gyorsabban bomlásnak
indulnak. Másrészt pedig sötét, nedves közeget biztosít, ami mágnesként vonzza magához
a tápanyag-gyártáshoz elengedhetetlen gilisztákat.
Erre a rétegre aztán jöhet mindenféle szerves
hulladék: fű, levelek, gyümölcs- és zöldségdarabok, virágok, moha, gyom és
teafilter. Egyetlen szabály van csupán: éppúgy, mint az olasz sztárételnél, itt
is váltogassák egymást a rétegek.
Egy barna réteget (falevelek, tőzeg, tűlevél)
egy zöld kövessen (virágok, fű, zöldségek és gyümölcsök keveréke). Az egyes
rétegek minimum 10-20 cm vastagok legyenek, de a barna rész lehet kétszer olyan
vastag, mint a zöld. Legfelülre pedig mindenképp érett komposzt kerüljön. Ezt a
rétegelést addig folytassuk, amíg az ágyás magassága el nem éri a 50 cm-t.
Ahogy megindul a bomlás, ebből a vastagságból úgyis veszít majd.
Egy
lasagne kert kialakítása költséghatékony, hiszen újrahasznosított anyagokból
„építjük fel”. Ezen felül javítja a talaj szerkezetét, garantálva a kellően
laza rétegeket és a hatékony vízelvezetést. De ami ennél is fontosabb: gyors
eredményt ígér.
Az előkészületektől számított fél éven belül képes friss
zöldségekkel ellátni a konyhát.
Fotók: 123RF