Az Organica Water a szennyvíztisztítást új technológiára és hatékony alapokra építette. A 23 évvel ezelőtt alapított cég ma a világ 4 kontinensének 18 országában 120 Organica-telepet működtet.
Korunk egyik megoldásra váró problémája a túlnépesedés, ami az életünk számos részét érinti, köztük a vízfogyasztásunkat is: folyamatosan növekszik, s vele együtt a szennyezettség is.
A lakosság megfelelő ivóvízellátásán túl, a mezőgazdaság és az ipar vízigényének megfelelő kielégítése is veszélybe került, s a környezetünk is folyamatosan károsodik. Idehaza az utóbbi években komoly fejlesztések történtek a szennyvíztisztítás területén. A magyarországi szennyvizek nagy része tisztított formában kerül vissza a víztestekbe. Más országokban rosszabb a helyzet. Elsősorban Afrikában, Délkelet-Ázsiában és Dél-Amerikában a víz 80–90%-a tisztítatlanul kerül a folyókba.
„A megoldás a szélesebb körű biológiában rejlik” – vallja Bodnár Attila építészmérnök, az Organica társalapítója és elnökhelyettese.

„Ez azt jelenti, hogy egy klasszikus szennyvíztisztítóban általában 5–6 méter mélyen reaktorok vannak, tele szennyvízzel. Ezekhez hozzáadunk egy csomó baktériumot, hogy kiegyék a vízből a szerves anyagot, melyekkel – miután jóllaktak, vagyis a vízben lévő oldott szerves anyagot beépítették a testükbe – nincs más dolgunk, mint elvezetni őket egy csendes, nyugodt helyre, az ülepítőbe. Ott biomasszaként szépen lassan leülnek az aljára, a reaktor tetején pedig elfolyik a tiszta víz.”
Az Organica megálmodói legalább háromezerféle élőlény, mikroorganizmus bevetésével dolgoznak. Ezt a növények reaktorok fölé való beültetésével érik el, melyek gyökerei a vízbe érnek. A gyökér pedig nem más, mint a mikroorganizmusok természetes élőhelye. A megjelenésével hirtelen nemcsak úszni és lebegni, hanem valamihez tapadni is lehet, így sokkal pezsgőbbé válik az ökoszisztéma. Ebből egy szennyvíztisztító kert, vagyis egy botanikus vízforrás keletkezik. Így a víz visszaforgatása valóban egy kertben, városi környezetben valósulhat meg.
A hagyományos víztisztítók nagyok és szagosak, ezért az emberek többsége nem szívesen él a vonzáskörzetükben.

Az Organica Water szakított a régi módszerekkel, és több mint két évtizeddel ezelőtt a kommunális szennyvíztisztításra helyezte a hangsúlyt. A megszokott berendezésektől eltérően az Organica sokkal kisebb és a működése is hatékonyabb. Ezt az új vonalat mostanra a világ számos pontján üdvözölve fogadták.
Kínában, Kanadában, a Fülöp-szigeteken, a Dél-afrikai Köztársaságban és még számos további országban a magyar csapat víztisztítója üzemel. Mindezek ellenére jól tudjuk, hogy a siker útja rögös és hosszú.

„A felismeréstől a megvalósításig Európában átlagosan 5 év telik el, az Egyesült Államokban 7–8 év, Kínában pedig, ahol egy évtized alatt simán 100 milliókkal nő az urbánus népesség, nagyjából 1 év. A víz körül sok helyen nincsenek piaci körülmények, mert manipulált ára van, állami monopólium, vagy egyszerűen nem fizetnek érte. Az Organica-kert, bárhogy is, jobban megéri, mert a bekerülési költsége ugyan megfelel egy hagyományos szennyvíztisztítóénak, a működtetése viszont jóval költséghatékonyabb” – összegzi Bodnár Attila az évek során szerzett tapasztalatait.
A Kék Bolygót megmenteni próbáló csapatnak még sok feladata van, de a világ már figyel rájuk. 2013-ban az Organica Water nyerte el az iparág legnagyobb elismerését, a Cleantech 100 fődíjat, ami azt jelenti, hogy a zöld megoldásokkal dolgozó cégek legfontosabb ezer befektetője őket szavazta meg a világ egyik legígéretesebb cleantech-cégének.
A jövőnk formálása a mi kezünkben van, amiben a szemléletváltás döntő fontosságú lehet. Védjük, óvjuk, építsük együtt a környezetünket, s figyeljünk azokra, akik ebben az élen járnak.
További tartamat az alábbi linkeken találsz
/alkotoenergia
Organica, a szennyvíztisztítás jövője