Egy hely, ahol minden földi jó megterem, gazdagon, vitaminban dúsan, vegyszerektől mentesen – valahogy így nézhet ki a földi paradicsom...
A Smartkas startup üvegházai a megújuló energia felhasználására, a tűpontos tervezésre és a mesterséges intelligenciára építve próbálják felülírni a természet alapszabályait. A versenyben pedig határozottan győzelemre állnak. Erről mesél nekünk dr. Mészáros Dávid, az agrártech cég alapítója és vezetője.
Az innovatív üvegházak nem újak a nap alatt, a Smartkas beltéri farmjai most mégis felbolygatták az állóvizet. Miben áll a ti megoldásotok innovatív ereje?
Természetesen nem találtuk fel újra az üvegházakat. Viszont szignifikánsan megváltoztattuk a négy alappillér egyensúlyát, hogy egy közel tökéletes állapotot hozzunk létre a falainkon belül. Erre utal egyébként a névválasztásunk is. A kas hollandul üvegházat, míg magyarul kaptárt jelent, utóbbi az egyik legszabályosabb forma a természetben.

És miért pont az üvegházak?
Az elmúlt évtizedben számos európai uniós projektben vettem részt, valamennyi a smart city és a fenntarthatóság témakörével foglalkozott. Ebből a közegből verbuváltam magam köré egy szakértői csapatot, hogy megvalósítsuk a magunk ötletét: meg akartuk építeni a tökéletes ingatlant.
"Fejlesztés közben megtanultuk teljes mértékben kontrollálni a fényt, az energiát, a vizet és a szén-dioxidot – pont azokat az elemeket, amelyekre a növényeknek is szükségük van."
Így tértünk át az össztársadalmi szempontból sokkal hasznosabb üvegházakra.

Mit takar pontosan ez a szoros kontroll?
Mivel egy hermetikusan zárt térben termesztünk, mesterséges fényt használunk, amit teljes egészében megújuló energiaforrás táplál. A vízrendszerünk 90–95 százalékos vízspórolást tesz lehetővé. Ezt ráadásul kiegészítjük páratartalom-lecsapódással, így egy vízpozitív rendszert alakítottunk ki, amit nem kell rácsatlakoztatnunk a vízhálózatra. A technológia éppen annyi szén-dioxidot ad a növényeknek, amennyit azok fel tudnak venni, tehát teljesen karbonsemlegesek vagyunk. Mindezt pedig egy mesterséges intelligencia működteti, amely a zárt dobozban folyamatosan képezi magát.
Ezzel a tűpontos rendszerrel mennyiben írjátok át a természet törvényeit?
"A Smartkas a világ bármely pontján, sivatagban vagy hegyoldalon is képes fenntartható, zöld mezőgazdasági termelést meghonosítani a nap 24 órájában, az év bármely napján."
Mindezt garantáltan magas hozammal, ízletesen, tápanyagokban gazdagon.

Ezt akkor úgy értsük, hogy mostantól bármit, bármikor ehetünk frissen?
Elméletileg igen. Persze az már más kérdés, hogy nem éri meg akármit termeszteni az üvegházainkban. Szeretünk a salátákra, szamócára, bogyós gyümölcsökre, herbáriákra koncentrálni. Most kísérletezünk például a spárgával. Már szépen növekszik, csak egy picit rövidebb a megszokottnál, és a színe is más. De a koktélparadicsom is egy ilyen véletlen műve, mára pedig luxuscikk. Ki tudja? Lehet, hogy a mi spárgánk is hasonló sorsa jut egyszer.
Hallgatva téged, az az ember érzése, hogy mindez messze túlmutat az agrárium határain.
Mi magunk is nagyobb képben gondolkodunk. Annak köszönhetően, hogy egész éven át tudunk szamócát vagy szóját termeszteni, érdemben javíthatjuk az élelmiszer-biztonságot.
"A növényeink a zárt rendszerben nem találkoznak vegyszerekkel, ami rendkívül fontos az egészségmegőrzés szempontjából."
Ezenfelül az agrárszektorban jellemző munkaerőhiányra is választ adunk, hiszen részben vagy teljesen automatizált rendszerekkel dolgozunk. A társadalmi hasznok mellett pedig a direkt környezetkímélő hatásról se feledkezzünk meg: a tradicionális mezőgazdaság 25–30 százalékkal járul hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Ezt mi közel nullára redukáltuk.

Halljuk, olvassuk, hogy sejkek és hercegek szemelték ki maguknak a Smartkas nyújtotta kiszámíthatóságot. Ők az első számú célközönség?
Azért kezdtünk gazdagabb gazdasági környezetben, hogy kellően meg tudjon erősödni a cég, de a hosszú távú tervünk, hogy az élelmiszer-biztonság mindenki számára elérhető legyen. Amint a stabil alap adott, szeretnénk közösségi farmokat létrehozni a szegényebb térségekben is.
És mikor találkozhatunk a Smartkassal a családi kertekben?
Ha minden a terveink szerint halad, erre sem kell már sokat várni.
Dolgozunk egy koncepción, amelynek a lényege, hogy akár 9–10 m2-es kertekben, pincékben is lehessen az év egészében friss zöldséget és gyümölcsöt szüretelni.
Ekkora alapterület egyébként éppen elég lenne arra, hogy valaki az egész utcát ellássa vitamindús finomságokkal.