A „zero waste” kifejezés sokáig a háztartások és a tudatos fogyasztók világához tartozott: újratölthető üvegek, csomagolásmentes boltok, komposztáló konyhák. Lehetséges, hogy egy gyár, amely évente több ezer tonna anyagot mozgat meg, szintén hulladékmentesen működjön?
A gyártóvállalatok esetében a „nulla
hulladék” nem szó szerinti állapotot jelent. Sokkal inkább arról van szó,
hogy a hulladék nagy része másodlagos nyersanyagként visszakerül a körforgásba,
és minimálisra csökken az a mennyiség, ami valóban lerakóra kerül. A cél tehát
nem feltétlenül a „nulla”, hanem a „közel nulla” – vagyis a landfill-free
működés.
Sikeres példák – amikor működik a körforgás
· Autóipar: Több nagy autógyártó (pl. Toyota,
Ford) célzottan „landfill-free” üzemeket működtet. A fémforgácsot
visszaolvasztják, a festékiszapot építőipari adalékká alakítják, a műanyag
maradékokat új belső alkatrészekbe dolgozzák vissza.
· Élelmiszeripar: A sörfőzdék mellékterméke, a
sörtörköly állati takarmányként vagy fehérjében gazdag élelmiszer-alapanyagként
hasznosul. A „hulladék” így értékes másodlagos termék lesz.
· Papíripar: A papírgyártásból származó rostiszap
cementgyárakban hasznosul energiahordozóként, csökkentve a fosszilis tüzelők
arányát.
Ezek az esetek mutatják, hogy a
zero waste nem elérhetetlen illúzió, hanem jó tervezéssel és piacra
illesztett melléktermék-hasznosítással működőképes modell. Ugyanakkor számos
iparágban komoly akadályai vannak a teljes hulladékmentességnek.
A szénszálas
műanyagok, többrétegű csomagolófóliák vagy kevert textíliák feldolgozása
jelenleg még gazdaságtalan vagy technológiailag megoldatlan. A veszélyes
hulladék (pl. oldószer-maradék, festékes szennyvíz) nem minden esetben
alakítható át biztonságosan.
És sokszor hiába lehetne technológiailag
újrahasznosítani egy anyagot, ha nincs rá stabil kereslet, a melléktermék újra
hulladékká válik.

Az ipari zero waste kísérletek több fontos tanulságot hordoznak:
· Ha egy termék eleve újrahasznosítható anyagokból
készül, a gyártás is közelebb kerülhet a hulladékmentességhez.
· A melléktermék gyakran nem a saját iparágon
belül talál új életre, hanem más szektorban (pl. élelmiszeripari hulladék →
állattartás).
· A „zero waste” állítás csak akkor hiteles, ha
pontos adatokat közölnek arról, mennyi hulladékot sikerült ténylegesen
hasznosítani, és mi kerül mégis lerakóra.
A teljesen hulladékmentes gyártás ipari méretekben egyelőre
inkább vízió, mint realitás. De a cél felé tett lépések – a melléktermékek
értékesítése, a technológiai újítások, a szigorodó szabályozás – kétségtelenül
közelebb hozzák a megvalósulást. A jövő iparának legnagyobb kihívása az lesz,
hogy a „hulladék” fogalmát újradefiniálja: ne terhet jelentsen, hanem értékes
másodlagos nyersanyagot.



