Dr. Sipos Nikoletta, a Biokontroll munkatársa elmondta, hogy nagyanyáink veteményesei is a biodiverzitás jegyében teltek meg éltettel tavaszról tavaszra. A növényeink gondozásában a természetességre kell törekednünk, illetve a ökológiai gazdálkodásra ugyanaz érvényes, mint a biodiverzitásra: kicsiben és nagyban is működik.
Az ökológiai gazdálkodás segítségével értékesebb tartalmú, lényegesen kisebb környezetterhelésű növényi és állati élelmiszereket, termékeket állíthatunk elő, amelyek hosszú távon is fenntartható módon képesek ellátni szükségleteinket, anékül, hogy a természeti környezet jobban megterhelnénk, mint amennyire az önmagától regenerálódni képes.
Dr. Sipos Nikoletta, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. társadalmi kapcsolatokért felelős munkatársa volt a segítségünkre a témában.
