Sipos Mihály és felesége, Ruszkai Krisztina 2010-ben mindent hátrahagyva egy tanyán kezdett új, élelmiszer-önellátó életet. Noha sok mindenről lemondtak, a szabadságnak és az függetlenségüknek hála sokkal többet kapnak cserébe.
Visszalépni, hogy tovább juthass - A város nyomasztó dzsungeléből a természet
felszabadító és reményekkel teli békéjére talált Sipos Mihály és Ruszkai Krisztina tizenhárom évvel ezelőtt.
Fejéssel kezditek a napot, és azzal is zárjátok, a kettő között pedig ellátjátok a lovakat, a szarvasmarhákat, vagy éppen sólymot reptettek a gyerekekkel, miközben öt kutya szaladgál körülöttetek, lesve minden mozdulatotokat. Jól sejtem, hogy ők nem pusztán haszonállatok a számotokra?
A tanyára költözésünk egyik
alaptétele volt, hogy gondoskova uralkodjunk az állatainkon és a növényeinken.
Nem
mindegy, hogy annak a négylábúnak vagy szárnyasnak, amelyiknek a húsa az
asztalunkra kerül, hogyan teltek a napjai.
Hogy annak a sertésnek, amelyik
kétéves koráig itt élt velünk, nevet adtunk, szeretettel gondoztuk, sokkal jobb
élete volt, mint azoknak, amelyek az ipari mezőgazdaságban napfényt sem látnak
és talajt sem éreznek a lábuk alatt.
Nagyon fontos ez az elkötelezettség, mert
ez az, ami ember és állat viszonyát hosszú távon fenntarthatóvá teszi.
Életük központi eleme a fenntarthatóság. Az életmódjuk, a természet
tisztelte, az, hogy hátraléptek mindentől, ami a mai világban magától
értetődőnek és nélkülözhetetlennek tekintett, mindaz, amit fenntartható
visszafejlődésnek neveznek, messziről szemlélve rengeteg lemondást feltételez.
Ti hogyan élitek meg ezt?
A világ szemében valóban lemondás
lehet. De nagyon nagy különbség van abban, hogy ki, miért választja ezt az utat.
Amikor 13 évvel ezelőtt a váltás mellett döntöttük, a feleségem - és én is - a
magunk szakmájában sikeres emberek voltunk.
Mi tehát nem a sikertelenség elől
menekültünk a tanyára, hanem azért, mert ezt diktálta a szívünk. Így
természetes volt, hogy bizonyos dolgokat el kell engednünk.
Aki viszont menekül,
az biztosan lemondásként éli meg, hogy nem járhat plázákba, nem ücsöröghet
kávézókban, és nem vásárolhat magának nap mint nap új, trendi holmikat.
A lemondás tehát relatív fogalom. De mi helyzet a visszafejlődéssel? Ezt szabad a szó szoros értelmében venni?
Ha csak azt nézzük, hogy a tanya
az elmúlt közel másfél évtizedben rengeteget fejlődött – nem.
Érdekes kettősség
ez, mert ahhoz, hogy a tanyánk egyről a kettőre jusson, nekünk, tanyagazdáknak
kettőről az egyre kell visszalépnünk.
Most már oda tudunk arra is figyelni,
hogy rendezett legyen a környezet, vonzó és kellemes legyen az élettér, ami
számomra legalább olyan fontos, mint a fenntarthatóság, hiszen ez nem csak egy
élelmiszer-önellátó gazdaság, hanem a gyermekeim otthona is.
Van bármi, ami hiányzik a régi életetekből?
Azt, hogy a világ szemében jónak
tartott életkörülményeinket vasvillára és gumicsizmára cseréltük, a rokoni és a
baráti körünkben is sokan értetlenül szemlélik. Velük értelemszerűen megszakadt
a kapcsolat. A „helyükön” azonban felépült egy közösség, amelynek a tagjai
ugyanazt az utat járják és ugyanazokkal a problémákkal szembesültek, mint mi.
Nem is akármilyen közösség, hanem Magyarország legnagyobb organikusabban fejlődő ökoközössége, amelynek tagjai a fenntartható visszafejlődés elveit követve építik és vezetik a maguk élelmiszer-önellátó gazdaságát.
A szűk magot körülbelül 50 tanya
alkotja, de a pártolótagokkal együtt 800 és 1000 közé tehető a közösség
nagysága. Van közöttünk közgazdász, ápolónő és ügyész is.
A mindennapokban
segítjük, bátorítjuk, inspiráljuk egymást, de ha kell, megfogjuk a fejszét vagy
a kapát, és kalákában segítjük egymást.
Akik pedig még az első lépéseik előtt
állnak, azokat támogatjuk az elindulásban. Megtanítjuk nekik, hogy egy
panellakásban hogyan tehetik el például a marhapörköltet fagyasztás – azaz
energiafelhasználás – nélkül egy befőttesüvegben, vagy hogyan készíthetnek
friss paradicsomból lecsót, bolognai szószt vagy ketchupot.
Segíteni nem kis felelősség, és nem kevés munka. Küldetésednek érzed, hogy vezesd az embereket ezen az úton?
Ha azt kérdezed, hogy az van-e a
szívemben, hogy videós tartalmakat gyártsak és a közösségi médiában
szerepeljek, azt kell mondanom, hogy nem.
A vágyam sokkal inkább az, hogy
reggel megfejjem a tehenemet, és a gyerekeim elé saját tejből készült sajtot
tegyek az asztalra.
Mindamellett viszont fontosnak tartom, hogy megmutassam az
embereknek, hogy a megkerülhetetlennek hitt városi élet mellett van egy másik,
elcsendesült alternatíva.
Azoknak, akik nem a dugóban vagy a gyárban akarják
tölteni életük hátralevő részét, hanem titkos vágyuk egy saját tanya, egy
ökogazdaság.
Nekik szól a tanyaegyetem, hogy reális ismeretek, kipróbált tudás
és technológia birtokában tudják meghozni a felelőségteljes döntést, hogy
elindulnak-e ezen az úton, hiszen a hagyomány és a modernitás ötvözése
elengedhetetlen a 21. században a tanyasi életben (is).
Nem való mindenkinek ez
az élet. De ha valaki őszintén vágyik rá, az számíthat a közösségünk
támogatására.
Fotók: NSZM
További tartamat az alábbi linkeken találsz
@alkotoenergia
Fenntartható visszafejlődés